Az Archaeopteryxről, amelyet három hónapja dinoszaurusznak "minősítettek vissza", mások most mégis azt mondják, hogy az első madár volt. Valószínű, hogy nem ez az utolsó fejlemény a vitában, mert az Archaeopteryx ikonikus lelet az őslénytanban.
Az Archaeopteryx első teljes fosszíliája Bajorországban került elő 1861-ben. A százötvenmillió éve élt állat legfeljebb félméteres hosszúságra nőhetett, és egyaránt rendelkezett a hüllők és a madarak sajátosságaival. Széles, lekerekített végű szárnyai voltak, tollai a mai madarakéhoz hasonlítottak, egyébként hüllőszerű volt éles fogakkal, hosszú csontos farokkal és három ujjal, amelyek meghajlott karomban végződtek. A kutatók a kövületet az Avialae (madárszárnyúak) közé sorolták, ahová a madarak és a legközelebbi dinoszaurusz-rokonaik tartoznak.
Ez év júliusában kínai paleontológusok a Nature-ben megjelent tanulmányukban egy késő jura időszakból származó, kisméretű madárszerű tollas dinoszauruszt, a Xiaotingia zhengit írták le, amelynek fosszíliái Liaoning tartományban kerültek elő. A 161-145 millió éves üledékes kőzetben talált állat rendelkezett mindazokkal a jellegzetességekkel, mint az Archaeopteryx. A továbbiakban a kínai kutatók 89 faj 384 anatómiai jellegzetességét elemezték, hogy kiderítsék, milyen rokonságban álltak ezek egymással. Ennek eredményeként egy olyan evolúciós fa rajzolódott ki, amelyen az Archaeopteryx a madarak "unokatestvérének" tartott Deinonychosauria csoportba, a két lábon járó húsevők közé nyert besorolást.
Ausztrál kutatók Michael Lee, a Dél-ausztrál Múzeum paleontológusának az irányításával megismételték kínaiak vizsgálatait, ugyanazt a filogenetikai (törzsfejlődéstani) módszert alkalmazva, de beszámolójuk szerint sokkal részletesebb statisztikai elemzéseket végeztek.
"Az Archaeopteryx ikonikus figura a paleontológiában, az első madár. Kínában azonban tollas dinoszauruszok sokasága került elő az utóbbi időben, ami aláásta pozícióját" - közölte Trevor Worthy, az Új-Dél-Walesi Egyetem paleontológusa. Mint hozzátette: a kínai paleontológusok szenzációs eredményeket értek el, ám vizsgálataik során kevéssé támaszkodtak a statisztikai elemzésekre.
"Amikor ezeket elvégeztük, az Archaeopteryx azonmód kikerült a velociraptorhoz hasonló dinoszauruszok közül, és visszasorolódott a madarak közé" - mondta Worthy.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.