Hasonlóan játszanak a csimpánzkölykök és az embergyerekek

Vágólapra másolva!
Az emlősök kölykei között elterjedt a játékos viselkedés. Egy új kutatás szerint az ember- és a csimpánzcsemeték nagyon hasonló módon játszanak.
Vágólapra másolva!

Mindkét faj utódai legszívesebben a saját korukbeli társaikkal játszanak. A csimpánzok a gyerekekhez hasonlóan nevetnek és grimaszokat vágnak, hogy játékra invitálják a többieket vagy megszilárdítsák kapcsolatukat a játszótárssal - olvasható az olasz tudósok által készített tanulmányban a PloS One szabad hozzáférésű online folyóiratban.

Giada Gordoni és Elisabetta Palagi, a Pisai Egyetem munkatársai két állatkert csimpánzait vizsgálták meg. Adataikat végül összehasonlították a gyerekek viselkedésével foglalkozó tanulmányokkal.

A fiatal csimpánzok a gyerekekhez hasonlóan elsősorban a korukbeliekkel játszanak, de mindkét fajra jellemző, hogy a legkisebbek legszívesebben egyedül töltik az időt.

A szakértők szerint a közös játék célja kezdetben a motorikus képességek fejlesztése. Később a játék harciasabbá válik - valószínűleg egyfajta felkészülés a rangsorbeli helyért folytatott későbbi harcra. Ahogy az embereknél, a csimpánzoknál is idővel egyre összetettebbé válik a játék.

Az embergyerekekhez hasonlóan a csimpánzok is grimaszokat vágnak, amikor egyedül játszanak. A kutatók szerint ezzel a belső állapotukat fejezik ki, tehát összefüggésben áll önismeretük kibontakozásával.