A csimpánzok tudják, hogy mások milyen információkkal rendelkeznek, és a tudatlan csoporttársaikat gyakrabban figyelmeztetik a veszélyre, mint azokat, akik már értesültek arról. E képesség lehetett a beszéd kialakulásának előfeltétele az embernél - erre a felismerésre jutottak német és brit kutatók.

Sok állat vész esetén figyelmeztető hangot bocsát ki, és ez gyakrabban történik társaik jelenlétében. Eddig azonban nem létezett bizonyíték arra, hogy a csimpánzok eközben csoporttársaik tudásszintjét is figyelembe veszik. Az állatkerti állatokon végzett idevágó vizsgálatok ellentmondásos eredményekhez vezettek, ezért a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet és a nagy-britanniai St. Andrews Egyetem kutatói vadon élő csimpánzokat figyeltek meg az ugandai Budongo erdőben. Az állatokat veszélyes mérgeskígyók, két gaboni vipera és egy orrszarvú vipera makettjével szembesítették. Ezek ugyanis gyakran hetekig is ugyanott fekszenek, a felfedezőnek tehát megéri közölni a veszélyforrás helyét csoporttársaival.
A kutatók 33 csimpánz viselkedését figyelték meg, amelyek látták a három kígyómodell egyikét. Kiderült, hogy a majmok gyakrabban adtak ki figyelmeztető kiáltást olyan csoporttársak körében, amelyek még nem látták a kígyót, vagy a korábbi figyelmeztetéseket nem hallhatták.
A csimpánzok tehát - úgy tűnik - figyelembe veszik mások tudásszintjét, és akkor figyelmeztetik a többieket, amikor azok még nem hallottak a veszélyről. Látszólag megértik, hogy olyan tudás birtokában vannak, amely a társaiknak még hiányzik - mondta Roman Wittig, a Max Planck Intézet munkatársa. Azokat a csoporttársakat, akik már értesültek a veszélyről, ritkábban tájékoztatták arról.
Egyes kutatók szerint a hiányzó információk közvetítésének képessége fontos evolúciós lépés a beszéd felé vezető úton. Miért is közölnénk valamit a másikkal, hacsak nem ismertük fel, hogy szüksége van a közlendőnkre? Eddig bizonytalan volt, hogy mikor következett be e fontos lépés a majomfélék illetve az emberfélék evolúciója során. Jelen kutatás alapján lehetséges, hogy az ember és a csimpánz közös őse már hatmillió éve rátért a beszéd felé vezető útra.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.