Vágólapra másolva!
Látogatói rekordot könyvelhetett el 2011-ben az auschwitzi múzeum: több mint 1,4 millióan érkeztek tavaly az egész világról, hogy megtekintsék az egykori német megsemmisítő tábort a lengyel kisváros, Oswiecim mellett.
Vágólapra másolva!

A múzeum adatai szerint 2011-ben elsősorban Lengyelországból érkeztek látogatók, de nagy számban képviseltette magát Nagy-Britannia, Olaszország, Izrael, Németország, Franciaország és az Egyesült Államok.

"Különösen örvendetes a fiatalok magas száma a 65 évvel ezelőtt alapított múzeumban" - mondta Pawel Sawicki, az emlékhely szóvivője. Az elmúlt évben a korábbinál 150 ezerrel több, mintegy egymillió fiatal látogatott el Auschwitzba.

"Ezen a helyen omlott össze az európai civilizáció. Auschwitz az egész világon az európai zsidók ellen a második világháborúban elkövetett náci tömegmészárlás jelképe. A fiatalok számára az emlékezés helyének felkeresése nemcsak a történelemre, hanem az emlékezésből táplálkozó felelősségre tanít" - mondta Piotr Cywinski, a múzeum igazgatója.

Auschwitz-Birkenau a legnagyobb náci megsemmisítő tábor volt, ahol több mint 1,1 millió embert öltek ott meg. Többségük a Németország által megszállt országokból elhurcolt zsidó volt.