Próbálják befogni a gyulai erdőben lefilmezett kengurut. Egyelőre nem találják az állatot, és azt sem tudják, honnan került oda.

Bennett-kenguru (illusztráció)
A Gyula környéki erdőkben kószáló kengururól a több tévécsatorna is közölt felvételeket kedden este. A Bennett-kenguruként meghatározott állatot hétvégén fedezték fel.
Vad György gyulai gyepmester az [origo]-nak elmondta, hogy a tévéfelvételek óta nem találják az állatot, így egyelőre nem sikerült befogni. Becslése szerint az állat 13-15 kilogramm lehet, és tavalyi fűvel, avarral táplálkozhat. Ha sikerül megtalálni, akkor altatóinjekciót használnak a befogásához, és egy ketrecben elszállítják. Egyelőre nem derült ki, hogy honnan szökött meg az állat.
Magyarországon sok állatkertben tartanak Bennett-kengurukat, például Miskolcon, Jászberényben, Nyíregyházán, Debrecenben, Szegeden, mondta az [origo]-nak Veress Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményi vezetője. "A Bennett-kenguru nem minősül veszélyes állatnak és nem áll nemzetközi védelem alatt, ezért nem tartozik bejelentési kötelezettség alá. Így gyakorlatilag bárki, aki otthon tartani akarja az udvarában, megteheti" - mondta. Az országhatár közelsége miatt nem lehet kizárni, hogy az állat Romániából érkezett.

Bennett-kenguru (illusztráció)
A Bennett-kenguru (Macropus rufogriseus) orrától a farkáig általában 90 centiméter hosszú, testsúlya 13-19 kilogramm. Ausztrália délkeleti területein és Tasmánia szigetén őshonos, de sikeresen betelepítették a skót Inchconnachan szigetre, ahol egy kisebb, néhány tucat állatból álló populációjuk él. Franciaországban is él egy elvadult állomány a Párizstól 50 kilométerre lévő Rambouillet erdőben az 1970-es évek óta, ezek az állatok egy vihar után szöktek meg Émancé állatkertjéből.
Amikor az anya valójában férfi
Komoly etikai vitát indított el Nagy-Britanniában egy nőből férfivá átoperált ember terhessége. Az [origo] által megkérdezett bioetikus szerint a megszületett gyermekre ...
Amikor az anya valójában férfi
Komoly etikai vitát indított el Nagy-Britanniában egy nőből férfivá átoperált ember terhessége. Az [origo] által megkérdezett bioetikus szerint a megszületett gyermekre ...
Gyógyszerekkel gyúrnak agyra az amerikai egyetemisták
A sportvilág a doppingvétséget csalásnak tekinti és bünteti. De vajon üldözendők vagy üdvözlendők-e az amerikai egyetemisták körében egyelőre illegálisan terjedő, ...
Már Hofi is röhögött Kádár béna ex-ávósain
Még a kollégáik is lenézték azokat a részeges és tehetségtelen egykori ávósokat, akik az 56-os forradalom leverésekor nemcsak dicstelen és visszataszító tetteket ...
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.