Gyógyszerekkel gyúrnak agyra az amerikai egyetemisták

A sportvilág a doppingvétséget csalásnak tekinti és bünteti. De vajon üldözendők vagy üdvözlendők-e az amerikai egyetemisták körében egyelőre illegálisan terjedő, szellemi teljesítményt fokozó szerek? 

Ha ma egy egyesült államokbeli kampuszon egy jól elrejtőzött megfigyelő ellesi a pillanatot, amikor egy diák súlyos pénzért tablettákat ad át a másiknak, egyáltalán nem biztos, hogy hagyományos élvezeti droghasználatra kell gyanakodnia. Könnyen lehet ugyanis, hogy patikában, receptre kapható szer cserélt gazdát, amelyet nem azért vásárolnak a fiatalok, hogy "utazzanak", hanem hogy jobb jegyet kapjanak a következő vizsgán. A titkolózás mégis indokolt: az effajta tranzakciók a jelenlegi szabályozás szerint éppúgy bűncselekménynek minősülnek, mintha kábítószerüzlet üttetett volna nyélbe, és a résztvevők a börtönt kockáztatják.

Sokan helyeslik a törvény szigorát, mondván: a szellemi teljesítményfokozók használata az elme megmérettetésének világában éppolyan csalás, mint a doppingszerek alkalmazása a testi versengésben, s ezen túl még természetellenes és veszélyes is. Az amerikai közvéleménynek ugyanakkor szembe kell néznie a trenddel, hogy egyetemi diákjaik mintegy 7 százaléka, egyes kitüntetett campusokon akár a hallgatók 25 százaléka is él az agyi stimulánsok nyújtotta előnyökkel.

Ami jó a betegnek, jó lehet másnak is

Nem újdonság, hogy a pszichiátriai és neurológiai betegeknek felírt gyógyszerek nagy része az egészségesek szellemi teljesítményét is fokozza. Érthető módon azok a stimulánsok (mint a metifenidát vagy az amfetamin), amelyek a figyelemzavaros-hiperaktív gyerekek tanulási képességeit hivatottak javítani, hasonló hatással bírnak az e problémával nem küzdő személyek mentális teljesítményére is. Az agyi ingerületátvitelre, konkrétan a katekolamin-rendszerre gyakorolt hatásuk révén számottevően javítják az úgynevezett végrehajtó funkciók - például a figyelem-összpontosítás és a rövid távú memóriában tárolt információkkal végzett műveletek - terén nyújtott teljesítményt, betegekben és makkegészségesekben egyaránt. Mivel az USA-ban az egyetemre készülő diákok mintegy 4-7 százaléka szenved orvosilag diagnosztizált figyelemzavar-hiperaktivitás szindrómában, és számukra ezek a gyógyszerek jelentik az elsődleges terápiát, elképzelhető, hogy a nekik felírt, ám a diáktársak körében egyre kelendőbb pirulák könnyen illetéktelen kezekbe vándorolnak.

Az említett szerek a stimuláló hatáson felül némi memóriafokozó képességgel is bírnak, csakúgy, mint az Alzheimer-kór tüneti kezelésére kifejlesztett, agyi acetilkolin-szintet emelő vegyületek. Jelenleg is számos memóriajavító szer áll klinikai fejlesztés alatt, s mivel ezeket a kipróbálásuk első stádiumában úgyis egészséges alanyokon tesztelik, a rajtuk jelentkező pozitív hatásokat nehéz nem észrevenni. Akadnak ritkább gyógyszerek, amelyek a fáradtságot segítenek leküzdeni a különféle eredetű alvászavarokban. Ezeket már maguk az orvosok is jóval szélesebb körben alkalmazzák a szoros értelemben vett javallatnál: nemcsak egy sor neurológiai és pszichiátriai kórképben írják fel őket, hanem olyan egészséges embereknek is, akiknek az alvásmegvonás ellenére is hosszú időn át figyelmesnek és ébernek kell maradniuk - mint például épp az ügyeletben lévő orvosoknak.

Tiltani vagy szabályozni?

A szellemi teljesítményfokozók használata körül fellángoló vitákban az ellenzők három fő érvet szoktak felvonultatni: hogy e szerek szedése egyszerűen csalás, hogy természetellenes, illetve hogy helytelen használathoz vezethet. Szakemberek - jogászok, pszichiáterek, elmekutatók, tudományetikával, egészségügyi ellátással foglalkozók - egy csoportja azonban úgy véli, hogy mint szinte minden emberi felfedezés, úgy ez is fordítható jó és rossz célra egyaránt. Ugyanakkor a tiltás logikus érvekkel nehezen indokolható, és nem fér össze a demokratikus jogelvekkel sem. Ők a kriminalizálással szemben amellett érvelnek, hogy elsődlegesen az orvosi szakma, másodsorban pedig az egyetemi oktatók és az emberi erőforrások fölött rendelkezők bevonásával ki kell dolgozni a szellemi teljesítményfokozók alkalmazásának átgondolt szabályozását.

A csalás vádjával szemben felhozzák: miért felháborítóbb ez a már bevett teljesítményfokozó módszereknél, mint amilyen a magántanár segítségével történő felkészülés vagy akár csak egy erős presszókávé felhajtása? Véleményük szerint meglehetősen önkényes döntés, hogy a szabályok mit zárnak ki a játékból. A "természetellenességre" való utalást még inkább megalapozatlannak tartják, hiszen a civilizált élet szinte valamennyi mozzanata, az ételeinktől a ruházatunkon át az eszközeinkig és az otthonainkig - az általunk élvezett orvosi ellátásról nem is beszélve - velejéig természetellenes, már ha az emberi faj valahai természetes állapotát tekintjük kiindulópontnak. A helytelen szerhasználattal kapcsolatban pedig nyilvánvalóan meg lehet fogalmazni aggályokat, ám szerintük ez még nem lehet ok a tiltásra. A társadalom és a jogalkotás rengeteg "szert" vagy "drogot" tart számon, amelyekkel élni és visszaélni lehetséges, s ezeket folytonos skálán helyezi el az egyénre és a közösségre nézve rendkívül veszélyes (például heroin) és a jobbára ártalmatlan (például koffein) között. Ennek a skálának a legális tartományán - megfelelő szabályozás mellett - még számtalan "drognak" juthat hely.

A helyeslők aggályai

A legalizálás mellett kardoskodók számára a szellemiteljesítmény-fokozók használata teljesen másféle problémákat vet fel - éppen ezért látják égető szükségét a szabályozás mielőbbi kidolgozásának. Legelső és legfontosabb szempontjuk a biztonság. Gyógyszerekről lévén szó, a lehetséges mellékhatások felderítése megtörtént, azonban ezeket az előírásszerű használat körülményei között, vagyis a kezelendő betegeken és nem az agyukat a végletekig csúcsra járatni akaró egészségeseken vizsgálták. Még az ismert mellékhatások is más elbírálás alá esnek attól függően, hogy egy súlyos demenciában szenvedő páciens szellemi képességeinek helyreállítása vagy egy egyetemi vizsgajegy feljavítása a tét. Ami elfogadható kellemetlenségnek tűnik az első esetben, az egy egészséges ember számára túl nagy ár lehet némi extra vizsgapontért cserébe. Gyerekeknek pedig beláthatatlanul veszélyes e szerek használata, hiszen semmit nem tudunk a fejlődő agyra hosszú távon kifejtett hatásaikról.

A második fő szempont az, hogy senki se kényszerülhessen akarata ellenére a szerek használatára. Egy olyan kompetitív helyzetben például, ahol a résztvevők egy része szerhasználó, a tisztán játszók - épp mint a sportban - versenyhátrányba kerülnek, ezért áttételesen komoly kényszer nehezedik rájuk. De előadódhat olyan szituáció is, ahol a munkaadó várja el a teljesítménynövelők használatát az alkalmazottjaitól. Az Egyesült Államok hadseregében például a tisztek régóta legálisan utasíthatják katonáikat a teljesítményfokozók bevételére, ha ezt egy különösen nagy igénybevétellel járó küldetés teljesítése szempontjából helyesnek tartják. Átterjedhet ez a jelenség a civil szférára is? A kérdés cseppet sem egyszerű. Ha kiderülne, hogy a sebészek egy pirula hatása alatt nagyobb biztonsággal tudnak elvégezni egy rendkívül kockázatos beavatkozást, vajon indokoltnak tartanánk-e, hogy a feletteseik és a betegeik elvárják tőlük a szerhasználatot?

Végül a harmadik, az előzővel szorosan összefüggő szempont az esélyegyenlőség. A tanulás és a munka terén eleve óriásiak a családi, anyagi, szociális háttér különbözőségéből fakadó egyenlőtlenségek. Az illegálisan árult képességfokozókhoz is nyilván inkább a tehetősek férnek hozzá, így a szerek szabályozatlan elterjedése nyomán még szélesebbre nyílna az olló a szegényebb és a gazdagabb diákok lehetőségei között.

Senki sem állítja, hogy ezekre a problémákra könnyű egyhamar megoldást találni. Azonban a szerhasználat legalizálását pártolók szerint kellően bölcs - vagyis a biztonsági, emberi jogi és esélyegyenlőségi szempontokat egyaránt figyelembe vevő - szabályozás mellett az elmét felvillanyozó drogok használatából nemcsak a betegek, de az emberiség egésze is komoly hasznot húzhatna. Meggyőződésük, hogy e szerekben ott rejlik az egyéni életminőség javításának és a társadalmi termelékenység növelésének együttes lehetősége.