Nem haldokoltak a dinók a kihalásuk előtt

A legújabb adatok szerint a dinoszauruszok néhány csoportjának változatossága csökkent ugyan a késő krétában, más csoportok azonban stagnáltak, vagy akár növekedési pályán is lehettek.

Az őslénytan története során kevés témának szenteltek nagyobb figyelmet, mint a dinoszauruszok kréta végi kihalásának. A régóta folyó intenzív kutatások ellenére egy alapvető kérdést még mindig nem sikerült megnyugtató módon tisztázni. Vajon a dinoszauruszokat már hanyatló korszakukban érte az intenzív vulkáni működés és a meteoritbecsapódás, vagy pedig a virágzó csoportokat végezte ki a két esemény?

A korábbi vizsgálatok majdnem minden esetben a rendszertani változatosságot vették alapul, vagyis a nemzetség- vagy fajgazdagságot, valamint az abszolút faunagazdagságot a kréta időszak utolsó 20 millió évében. Ezekkel azonban az a probléma, hogy a rendszertani gazdagságot erősen befolyásolja az ősmaradványanyag egyenetlen volta: egyes területeket és egyes korszakokat sokkal intenzívebben kutattak, mint másokat. Például sehol egyetlen képződményt sem vizsgáltak olyan részletesen, mint az észak-amerikai Hell Creek Formációt. Ez nagyon részletes információkat szolgáltat erről a területről, de ezeket a regionális tényezők által erősen befolyásolt adatokat nehezen lehet nagyobb területekre kiterjeszteni.

Amerikai és német kutatók ezért most hét kiválasztott dinoszauruszcsoportnál a morfológiai (alaktani) változatosságot, illetve annak az alakulását vizsgálták a kréta időszak utolsó két emeletében (campaniai és maastrichti). Kvantitatív módszerekkel ellenőrizték a hét csoport evolúciós pályagörbéjét (coelurosauriák, tyrannosauriák, pachycephalosauriák, ceratopsidák, hadrosauriák, sauropodák és ankylosauriák). A morfológiai változások általában a funkcionális vagy ökológiai alkalmazkodásokat jelölik, és függetlenek az adott csoport fajgazdagságától. Az adatokat elsősorban globálisan vizsgálták, de ahol elegendő adat állt rendelkezésre, ott a lokális változásokra is kitértek (Észak-Amerika és Ázsia területén). Nem meglepő módon az eredmények azt mutatták, hogy a késő kréta dinoszauruszok evolúciója és a kihalás nagyon komplex folyamat volt.

Kiderült, hogy az eredmények nagyon heterogének: mind a különböző csoportok, mind az eltérő földrajzi régiók különböző mintákat mutathattak. Néhány csoportnál nem volt jelentős morfológiai diverzitásváltozás a vizsgált időszakban. Ilyenek voltak a húsevő theropoda dinoszauruszok (coelurosauriák és tyrannosauriák), és a kis-közepes méretű növényevők (pachycephalosauriák, ankylosauriák). Egyetlen csoport mutatott növekedő tendenciát, nevezetesen a hatalmas növényevő sauropodák, amelyek nem rendelkeztek nagyon fejlett rágási képességekkel. Ugyanakkor viszont két olyan nagytestű növényevő csoport, amelyeknek kifejezetten fejlett állkapcsai és fogazata volt (hadrosauriák, és ceratopsiák) csökkenő morfológiai változatosságot mutattak. Ez azt sugallja, hogy elsősorban nem a rendszertani helyzet, hanem az ökológiai tényezők (például különböző étrend és testméret) befolyásolták az evolúciós pályagörbéket.

Az egyes csoportok eltérő, vagy akár egyenesen ellentétes tendenciákat mutathatnak a különböző földrajzi régiókban. A hadrosauriák (kacsacsőrű dinoszauruszok) például jelentős csökkenést mutattak Észak-Amerikában, viszont növekvő pályára léptek Ázsiában.

A korábbi munkákban majdnem mindig az észak-amerikai adatokra támaszkodtak a paleontológusok, ami érthető is, hiszen az ősmaradványokban rendkívül gazdag Hell Creek Formációt valóban nagyon alaposan tanulmányozták, más kontinenseken meg csak elvétve vannak hasonló korú és hasonló fontosságú lelőhelyek. Az észak-amerikai adatok azonban lokális anomáliát is mutathatnak a tengerelöntések szélsőséges ingadozásai, a hegységképződés és az ősföldrajzi provincializmus miatt. Az utóbbi évtizedekben számos ázsiai kréta dinoszaurusz felfedezése lehetővé tette, hogy elkezdjék korrigálni az amerikai adatok egyeduralmából adódó anomáliákat, és egyre pontosabb képet kapjanak a kréta-végi élővilág nagyon változatos és sokszínű életéről.