Rejtélyes betegség pusztítja a szőrösorrú vombatokat

déli szőrösorrú vombat
Vágólapra másolva!
Rejtélyes májbetegségtől kopaszodnak meg, majd pusztulnak el a dél-ausztráliai szőrösorrú vombatok - közölték kedden ausztrál kutatók.
Vágólapra másolva!

A teljes őshonos déli szőrösorrú vombat (Lasiorhinus latifrons) populációt veszélyeztető betegségben az állat először foltokban elveszíti szőrzete kisebb-nagyobb hányadát, sokszor teljesen megkopaszodik, majd éhen hal.

Peter Clements, az ausztrál Természettörténeti Társaság kutatója elmondta, hogy munkatársaik több száz beteg állatot találtak Adelaide mellett, ahol becsléseik alapján a populáció akár 85 százaléka beteg lehet már. Szemtanúk szerint a beteg vombatok szinte teljesen mozdulatlanok, egy helyben ülnek a napon, és igyekeznek felmelegedni. Ez annál is meglepőbb, mert eredetileg éjszakai állatok, a szakemberek tudják, hogy amikor napfényben látják őket, akkor bajban vannak.

Forrás: Wikimedia Commons
Déli szőrösorrú vombat

Először arra gyanakodtak a szakértők, hogy rühesek lettek, de a boncolások mást mutattak. Később egy Ausztráliában nem őshonos, behurcolt, mérgező gyomnövényre, a burgonya egyik gyomjára terelődött a gyanú, amelynek elfogyasztása károsíthatja a vombatok máját.

Az Adelaide-i Egyetem kutatói még nem tudják pontosan, hogy a növényevő állat miért fanyalodott hirtelen a mérgező gyomra, de elképzelhető, hogy a hosszan tartó szárazság miatt lecsökkent az általa kedvelt fű mennyisége hagyományos élethelyén.