Vágólapra másolva!
A Föld egyik legritkább állatát, a csíkos szumátrai üregi nyulat sikerült megörökítenie kameracsapdával egy amerikai kutatócsoportnak.
Vágólapra másolva!

A szumátrai üregi nyúl vagy szumátrai csíkosnyúl (Nesolagus netscheri) csupán Indonézia két félreeső nemzeti parkjában fordul elő. Először 1998-ban fényképezték le a Kerinci Seblat Nemzeti Parkban, és azóta csak néhányszor látták. Egy amerikai kutatócsoportnak most sikerült újra képet készíteni a ritka állatról egy kameracsapda segítségével. Megfigyelésükről az Oryx, The International Journal of Conservation szakfolyóiratban számoltak be.

Jennifer McCarthy az amhersti Massachusettsi Egytem doktorandusza és környezetvédelemmel foglalkozó professzora, Todd Fuller 2008 óta végzett ökológiai vizsgálatokat a szumátrai Bukit Barisan Seletan Nemzeti Parkban. A kutatók különböző macskaféléket - például ködfoltos leopárdot - tanulmányoztak. E vizsgálatok közben, véletlenül örökítették meg a ritka nyulat a kameracsapdák.

Bár az állatot az IUCN nemrég visszaminősítette a kritikusan veszélyeztetett kategóriából a veszélyeztetett kategóriába, a kutatók azt mondják, hogy az állatot - élőhelyének pusztulása miatt - a kihalás fenyegeti. A nemzeti park élővilágát - más indonéziai parkéhoz hasonlóan - jelentős veszély fenyegeti a környező kávé- és olajpálma-ültetvények nyomulása és az útépítések miatt. Az utak nemcsak károsítják a környezetet, de lehetővé teszik, hogy az emberek - köztük az orvvadászok - eljussanak a korábban szinte teljesen elérhetetlen helyekre. 2000 és 2009 között több mint 3,1 millió hektár erdőt irtottak ki Szumátrán, mondta McCarthy.

A kutatók viszonylag nagy magasságban (1200 méter környékén) dolgoztak, ahol a szabdalt terep miatt még épségben maradt a sűrű esőerdő. Ezen az emberek által még kevéssé háborgatott tájon megmaradt a vadvilág ősi gazdagsága. A kutatók munkájukkal igyekeznek hozzájárulni ahhoz, hogy ez így is maradjon. Egyelőre úgy tűnik, hogy az indonéz kormány is partner ebben az erőfeszítésben.