Morajlást hallottak a Szent György-hegyen

Vágólapra másolva!
A szerkesztőségünkhöz eljutott információk szerint kedden reggel morajlást hallottak a Szent György-hegyen. Lehetséges-e, hogy a tűzhányó belsejéből jött a hang?
Vágólapra másolva!

A szerkesztőségünkbe érkezett telefonhívások alapján kedden reggel valamiféle furcsa hangot hallottak néhányan a Balaton melletti Szent György-hegyen, amely egy szokatlan dörgéshez volt hasonló. Ezután Szigligeten és a Szent György-hegy környékén több helyi lakost és nyaralót is megkérdeztünk, de ők nem hallották a morajlást. Mindezek után felhívtuk a budapesti Földrengéskutató Intézetet, ahol elmondták, semmilyen földmozgást, rezgést nem észleltek a Szent György-hegy térségében. Műszereik méréseit a foldrenges.hu internetes oldalon is követni lehet. Az elmúlt 30 nap rengéseit mutató térképükön például Magyarországon egyetlen jelzés sem található.

Hasonló esetre volt már példa: a helyi legenda szerint az 1970-es években is hallották morogni a Szent György-hegyet. A bazaltorgonáiról és szőlőiről híres hegy a Tapolcai-medencében fekszik, a Badacsony, a Gulács és a Csobánc szomszédságában. Cholnoky Jenő geográfus a világ egyik legszebb tájának nevezte a "vulkánok e forgószínpadát", amely ezen az egyedülálló panorámaképen is megtekinthető.

Néhány millió éve még nem volt ilyen szelíd ez a vidék: a hegyek füstöltek, és bazaltlávát ontottak magukból. Lehetséges-e, hogy felélednek? "A Tapolcai-medence olyan vulkáni mező, amelyen millió éveken keresztül újból és újból kialakulhatott egy kis tűzhányó. Ám szinte kizárt, hogy ismét aktivizálódjon. Itt körülbelül 8 millió éve kezdődtek a kitörések, és 3 millió éve értek véget" - mondta korábban az [origo]-nak dr. Harangi Szabolcs vulkanológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kőzettan-Geokémiai Tanszékének vezetője, akit arról kérdeztünk, van-e olyan terület, ahol még működhetne vulkán Magyarországon.

A Szent György-hegy morgásának tartott zaj tehát most is valami más lehetett. Horváth Árpád, a Szent György-hegen lévő Horváth Pince tulajdonosa az [origo]-nak elmondta: születése óta ezen a tájon lakik, de soha nem hallotta morajlani a hegyet. Szerinte az ég döröghetett valahol. "Amúgy nem lenne rossz egy kis láva, kapával eligazítanánk, és beindulhatna a katasztrófaturizmus" - mondta nevetve a borász.

Forrás: Wikipedia

A 414 méter magas Szent György-hegy a 3-4 millió évvel ezelőtt kezdődött vulkanikus tevékenység eredményeként keletkezett. A hegy geológiai nevezetességei a "bazaltorgonák", amelyek 30 méteres magasságot és másfél méteres átmérőt is elérő, lekerekedett bazaltoszlopok (lásd a felső képen).