Ufók nélkül is pontosak a csillagászati barlangrajzok

A Lascaux-barlangban talált rajzok meglepően pontosan ábrázolnak egy olyan csillagképet, amely a legújabb horror sci-fi, a Prometheus barlangrajzain is feltűnik. Őseinknek azonban nem volt szükségük mozibeli ufók segítségére a pontos csillagászati ábrák elkészítéséhez.

A mozikban már hetek óta fut Ridley Scott filmje, a Prometheus, amely sajátos mítoszvilágot próbál teremteni. A horror sci-fi mítoszai természetesen többnyire kitaláltak, a film néhány eleme azonban olyan ősi ábrázolásokra utal, amelyeknek tényleges történeti, csillagászati és
régészeti alapjuk van. A filmben barlangi ábrázolásokra utaló jelek sokasága fordul elő. A Prometheus kitalált skót barlangjában például olyan tenyérnyomok tűnnek fel, amelyeket a valóságban a 10-20 ezer évvel ezelőtti emberelődök is készítettek. 
 
Barlai Katalin, a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet nyugalmazott főmunkatársa, aki archeoasztronómiával (csillagászati régészettel) is foglalkozik, ugyan nem látta a filmet, de amikor vele beszélgettünk - könyveket lapozgatva -, ráismertünk a Prometheusban feltűnő csillaghalmazokhoz hasonló ábrázolásokra.

Lascaux-i barlangrajzok

"Sajátos módon csak a múlt század hatvanas éveitől kezdve, Stonehenge behatóbb vizsgálata kapcsán döbbentek rá a tudósok arra, hogy már évezredek óta olyan fejlett aggyal rendelkező emberek laknak a Földön, akik képesek pontos csillagászati megfigyelésekre" - mondja Barlai Katalin. Ehhez nem földönkívüliekre, hanem magára az emberre volt szükség. Márpedig a Homo sapiens jóval az írott történelem előtt képes volt a csillagok leírására, ha nem is a mai tudományos módon tette ezt.

Nincs régészeti nyoma az idegen civilizációknak

Szerettük volna megtudni Barlai Katalintól, hogy van-e bármilyen olyan régészeti nyom, amely esetleg a Földön idegen civilizációk hagyatékának tekinthető - ahogyan azt a Prometheuson kívül, sok amatőr ufó-kutató is sugallja. A magyar csillagász nem tartja valószínűnek, hogy idegen civilizációk jutottak el a Földre. Ennek nincs semmi nyoma. Szerinte a világűrből legfeljebb egyes molekulák érkezhettek.

A Lascaux-barlangra rímelhet a Prometheus

A történelem előtti népek számára éjszaka a csillagokon és a Holdon kívül nem voltak fények. A látóhatár pedig nem volt beépítve épületekkel, sőt légszennyezés sem volt. Így több halvány csillagot láthattak az égbolton, mint manapság. Bár pontosan érzékelték a csillagok helyzetét és mozgását, a változásokra nem mai magyarázatokat adtak. A dél-franciaországi Lascaux-barlang híressé vált színes rajzairól azért érdemes beszélni Barlai Katalin szerint, mert a Prometheus című filmben megjelenő egyes csillagászati ábrák rímelhetnek erre.

A múlt század negyvenes éveiben ismertté vált barlangban, az úgynevezett Bikák termében a déli falon három bölény vagy bika alakja látható. Az egyikük fején belül elszórt kis foltok, pöttyök vannak a szem körül. Nyaka fölött pedig jobbra egy hat pontból álló kis ábra, amelyet a csillagászok a Fiastyúk (Pleiadok) csillaghalmazzal azonosítanak. Ez utóbbi pontegyüttes éppen így megjelenik a navajo indiánok ábrázolásai között (1983-ból származó adatok szerint). Amikor ezt, illetve a szabad szemmel is látható csillaghalmazról a navaho indiánok készítette ábrázolást tette elénk Barlai, akkor rögtön beugrott e sorok írójának a Ridley Scott-film részlete, amely tehát a Fiastyúkra utalhat a moziban is látott barlangrajzon.

A bika nyaka feletti hat pont utalhat a Fiastyúk csillagképre

Hat vagy hét csillag

A Fiastyúk szabad szemmel láthatóan hat csillagból áll, de előfordul egy hetedik csillag ábrázolása is. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a különböző kultúrákban nagyjából azonos alakzatként fedezték fel az égen. A valóságban a Plejádokban sokkal több csillag van, amelyek fizikailag is összetartozó, úgynevezett nyílthalmazt alkotnak. A csillagkép számos kultúrát ihletett meg. A Bibliában is található utalás rá, de Japánban is rendkívül népszerű: például a Subaru autógyár emblémája is e csillagokat idézi.

A lascaux-i ábrázolások történetével többek között Michael Rappenglück német csillagász foglalkozott behatóan. A Nap a barlangba a nyári napforduló, tehát június utolsó harmada táján süt be. A radioaktív szénnel történt kormeghatározás szerint a rajzok kora 18 és 15 ezer év közé tehető. Kézenfekvő gondolat volt egy mai csillagásztól megvizsgálni, hogy ennek a feltűnő csillagképnek lehet-e valami köze a Nap évi útjához, s akartak-e a régiek közölni valamit ezzel kapcsolatban.

A Fiastyúk csillagkép a valóságban

A számítások eredményeként az adódott, hogy 17 300 évvel ezelőtt voltak a Plejádok a napév folyamán a leglátványosabb helyzetben. Tizennyolc nappal az őszi napéjegyenlőség után lehetett a legjobban megfigyelni a Fiastyúk csillagképet, röviddel napkelte előtt. 161 nappal később, éppen a tavasz kezdetén, éjfélkor, érte el a legnagyobb delelési magasságát a Fiastyúk. Augusztus végén pedig teljesen eltűnt  a napnyugta sugaraiban. A Fiastyúk tehát a tavasz kezdetét jelentette elődeink számára - magyarázta Barlai.

Barlai is ellenőrizte a számításokat

E számításokat különböző számítógépes programokat használva többen is elvégezték (köztük egy részletüket maga Barlai is). Tehát "Lascaux népének" lényeges volt, hogy a Plejádok időbeli viselkedését megörökítse. Annak a Bikának a feje is érdekes, amelyik "a hátán hordja" a Fiastyúkot. Szeme az Aldebaran csillagot jelenti, ez az egyik legfényesebb vörös fényű óriáscsillag. Az elszórt kis foltok, pöttyök a fején pedig a Hyadok vagy népies nevén Méhkas nevű szintén nyílt csillaghalmaz.

Bár nincs közvetlen kapcsolatban a filmmel, érdemes elgondolkozni azon, hogyan változik meg a csillagképek helyzete az égen az ezredévek folyamán. A mi mérsékelt földrajzi szélességünkön azt tapasztaljuk, hogy egy bizonyos pont körül,- ez jelenleg a Sarkcsillag -, az éjszaka folyamán elfordul az ég. Nagyobb északi szélességek felé haladva egyre határozottabb az a benyomásunk, hogy az égbolt mint óriási búra borul a fejünk fölé, és csaknem a fejünk fölött van az a pont, amely körül ez a búra naponta elfordul.

112 ezer év múlva

Évezredek alatt az égbolt képe nagyon megváltozik. Ennek oka az úgynevezett precesszió, vagyis hogy Földünk tengelye igen lassú körmozgást végez. A Föld tengelye, amely körül naponta megfordul, nem merőleges a pálya síkjára, amelyen a Nap körül kering, azzal szöget zár be. Ez a "ferde" tengely mint egy óriási búgócsiga nyele még lassú körmozgást is végez. Mintegy 26 ezer évig tart, amíg a teljes kört megteszi, és visszatér nagyjából ugyanarra a pontra.

Mivel mi emberek a Földhöz rögzítve mozgunk, számunkra a Föld tengelye jelenti a mindenkori észak-déli irányt. Ez az irány azonban a hozzánk képest mozdulatlan égboltnak mindig más pontjára mutat, és ilyen módon koronként más és más "sarkcsillagot" jelöl ki.

Az égi pólus precessziója

Mintegy 112 000 év múlva a Lant csillagkép legfényesebb csillaga jelöli majd az északi irányt. Utána a pólus, áthaladva a Herkules és a Sárkány egyes csillagain, nagyjából visszatér jelenlegi helyére. A csillagképek helyzetének, látványának rendkívül lassú változása tehát a Föld forgási tengelyének körmozgásából, precessziójából következik.

Egyes északi kultúrákban az égbolt mítoszokban rögzített "megszokott" képének lényeges megváltozása katasztrófaként jelentkezik  Ilyen felfogást találunk a finn, az észt, a lapp költészetben, és még közelebbi nyelvrokonainknál, a hantiknál, manysiknál is.

Mindenesetre a Bika, a Méhkas és a Fiastyúk csillagkép barlangfalra rajzolásához nem volt szükségük 18 ezer éve élt elődeinknek ufók segítségére. Nélkülük is pontosan le tudták írni az égboltot - állítja az archeoasztronómus.

Hamlet és a szampó

A finn Kalevala népi eposz - amelyet Elias Lönnrot gyűjtött össze a XIX. században - megőrizte azt a hagyományt, hogy valami ősi dolog egyszercsak elromlott. Vaskori szemlélettel és fogalmakkal ad hírt egy még ősibb katasztrófáról. A Szampót, amely egy forgó szerkezet, "kovácsolják", ám darabokra hullik és végül a tengerbe zuhan. A Szampót egyfajta malomnak, varázsmalomnak lehet tekinteni. Ez az őrlés-forgás mindenesetre a távoli északi vidékeken az égbolt minden este látható mozgását írta le. (A székelyeknél állítólag csodamalomnak hívott szerkezet is esetleg a finn szampóval rokonítható.) A skandináv mondakörben Hamlet cselekvő őskori hős. Ám Shakepeare-nél is találunk utalást a hajdani katasztrófára, amikor Hamlet azt mondja: "Kizökkent az idő, ó kárhozat..." Hogy a Szampó és Hamlet alakja összefügg, arról Hertha von Dechend így ír a Hamlet malma című könyvben: "Az egész meghökkentő történetből egy dolog vitán felül megállapítható: a Szampó nem más, mint maga az ég. (...) ami a Szampó nevet illeti, ez ellenállt a nyelvészek erőfeszítéseinek, míg rájöttek, hogy a szanszkrit skambha, oszlop, pózna jelentésű szóból eredeztethető. Minthogy "őröl", nyilvánvalóan egy malom. De a malom fő tengelye - a világnak is tengelye."