Kincset érő kőtömböt találtak az ember eredetéről

Vágólapra másolva!
Az egyméteres sziklába zárt csontok az eddigi legteljesebb emberős-csontvázat jelenthetik, és tisztázhatják az emberi nem származását.
Vágólapra másolva!

Évekig porosodott egy jókora, méteres kőtömb egy dél-afrikai kutatóintézetben, amikor az egyik technikus furcsa fogat vett észre az éppen átszállításra előkészített sötét kőzetben. A szikladarabot már három évvel ezelőtt megtalálták egy ismert régészeti lelőhelyen, és most kiderült, hogy az emberi evolúció megértése szempontjából kulcsfontosságú leletek vannak a belsejében.

Forrás: AFP/Alexander Joe
Az emberi evolúció szempontjából kulcsfontosságú lehet ez a kőtömb

Egy kétmillió évvel ezelőtt élt, fiatal, feltehetően 9-13 éves emberelőd (hominida) csontjairól van ugyanis szó. A fiatal egyed az Australopithecus sediba nevű fajhoz tartozik, amelyet nemrég fedeztek fel, és amely felfedezői szerint a Homo nemzetség őse lehet.

A tudósok egy állkapocs töredékeit, egy teljes combcsontot, bordákat, csigolyákat, és végtagok részeit megtalálták a lelet CT-vizsgálatával. Lee Berger, a University of Witwatersrand paleontológusa szerint ezek közül néhány csont még sosem került elő ilyen épségben, együttesen pedig végképp ritkaság, hogy ennyi maradványt gyűjtsenek össze.

Azóta különböző vizsgálatok során kiderült, hogy a kődarabban talált leletek ahhoz az egyedhez tartoznak, amelynek más részeit 2009-ben találták meg az "Emberiség bölcsője" nevű világhírű régészeti lelőhelyen, Johannesburgtól északra. A helyszín már a világörökség része, és itt folynak a világon legrégebben folyamatos paleontológiai ásatások. A leletek együtt az eddigi legteljesebb hominida csontvázat jelenthetik. Ez nagy dolog lenne, mert egy-egy emberőstől általában csak néhány csont kerül elő.

Forrás: AFP/Alexander Joe
A kőtömbben lévő csontok a korábbi leletekkel együtt a legteljesebb emberős-maradványt jelenthetik. A csontok kipreparálását élőben lehet majd látni az interneten

Mint arról tavaly részletesen beszámoltunk, hogy az Australopithecus sediba más egyedeinek vizsgálata sokat segíthet a ma élő emberek evolúciójának megértésében. A majdnem 2 millió éves emberféle sok szempontból ősi hominida-jegyeket mutat, de olyan modern bélyegek is megfigyelhetők rajta, amelyek a Homo nemzetség sajátjai. Ezért felfedezői szerint az Au. sediba a felegyenesedett emberek, azaz a Homo erectus őse lehetett. Véleményük szerint a jelenleg elfogadott Homo erectus-ős, a Homo habilis ("ügyes ember") csak zsákutca lehetett az emberiség fejlődésében.

Az Australopithecus sediba egyes sajátosságai már valóban későbbi, nála sokkal fejlettebb evolúciós fokra emlékeztetnek. A faj egyedei ugyanis valószínűleg még fára is másztak, de már felegyenesedve jártak, sőt valamiféle primitív eszközkészítés sem zárható ki az esetükben.

Éppen a mostani, hihetetlenül jó megtartású lelet segíthet abban sokat, hogy a tudósok tisztázzák a Homo nemzetséghez, azaz a mai ember vonalához vezető evolúciós fejlődést.

Forrás: Science/AAAS
Az emberi evolúció jelenleg legszélesebb körben elfogadott elmélete. Piros ponttal jelöltük az Au. sediba időbeli helyzetét

Forrás: Peter Schmied, Zürich University
Egy másik változat: a Homo erectus gyökereinél "nagy a tolongás", több jelölt is akad, köztük az ábrán kiemelt Au. sediba