[origo] tudomány> !ALROVAT_NEVE

Csak magukra gondolnak a csimpánzok, ha élelem a tét

MTI|2012. 08. 17., 8:30|

Kizárólag magukra gondolnak a csimpánzok és a bonobók, ha élelemről van szó, viselkedésükben nyoma sincs a korrektségnek - derítették ki brit kutatók, akik a Biology Letters című folyóiratban tették közzé tanulmányukat.

JÁTSSZ ONLINE!

A Londoni Egyetem kutatói Keith Jensen professzor irányításával arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek közötti kapcsolatokban oly fontos becsületesség, korrektség megjelenik-e valamilyen formában az emberszabású majmoknál.

A kísérletek során a majmok számára különböző páros teszteket találtak ki, a résztvevők jutalma szőlő volt. Egyes kísérletekben a párosok tagjainak egyenlő jutalom dukált, máskor a társakat különböző arányban díjazták a csemegével. A majmoknak lehetőségük volt választani, hogy ellopják-e társuk élelmét, vagy meghagyják partnerüknek a jutalom egy részét.

"Minden egyes teszt során azt tapasztaltuk, hogy az állatok gondolkodás nélkül ellopták az élelmet, mit sem törődve azzal, hogy cselekedetük hogyan érinti társukat" - magyarázta Keith Jensen professzor. Hozzátette: sem a csimpánzok, sem a bonobók fikarcnyit nem törődtek azzal, hogy viselkedésük fair-e vagy sem.

"Következésképp a fair viselkedés az emberi nem sajátja. Amennyiben a korrektség, a becsületesség fontos az együttműködésre épülő tevékenységekben, például a kereskedelemben, a szolgáltatásokban vagy a hétköznapi életben, nagy kérdés, hogy mikor fejlődött ki ez a tulajdonság az embernél, és miért csak az ember számára fontos?" - fogalmazott Jensen professzor.

Címlapsztori»

Forrás: AFP/Angelo Cavalli Kényszer alatt másznak a magyarok A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
    Forrás: AFP/Angelo Cavalli Kényszer alatt másznak a magyarok A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
    Forrás: Wikipedia Miért ítélték halálra Jézust? Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
    Forrás: Solar Dynamics Observatory Valami furcsa dolog történik a Nappal Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
    Forrás: Im In Hak/www.jindos.com Húszezer kutya érkezett Budapestre Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
    Forrás: flickr.com/bagsgroove Szamárnak nem érdemes hátat fordítani A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
    Forrás: Wikipedia Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
    Forrás: MTI/Varga György Már ölik a szúnyogokat Budapesten is Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
    Forrás: MTI/Kovács Tamás Ne nyúlj a magyar koronához! Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
    Forrás: NASA Mire költ a NASA a következő években? Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
    Forrás: AFP/Jeff Haynes Tényleg a vízben éltek az ember ősei? Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
    Forrás: Mauricio Antón/PLoS ONE Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
70
AEG L 60260 TL felültöltős mosógép a markabolt.hu-tólA-10% energiaosztály, maximum 1200 fordulat/perc centrifuga, max. 6 kg ruhatöltet, lágy ajtónyitás, dobpozícionálás, LCD kijelző-idővisszajelzés
119 900 Ft
hirdetés

Olvasnivaló

Forrás: AFP/Imagechina Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza? Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Forrás: Crisis.org.uk Virágot fújnak a koszba Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Forrás: Ruben van der Vleuten Saját útját filmezte végig egy csomag Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.

Hirdetés

60
50
40

Hirdetés

Szavazás