Ammoniteszekben gazdagok a bakonyi lelőhelyek

2012.09.02. 11:55

Szép ősmaradványokat bárki találhat, ha tudja, hol kell őket keresni. Ebben segít ötrészes sorozatunk, amelynek negyedik részében a Bakony és a Balaton-felvidék néhány lelőhelyét mutatjuk be. Ammoniteszek, pörgekarúak és balatoni kecskeköröm a kínálatban.

A magyarországi őslénytani lelőhelyeket bemutató ötrészes sorozatunk első részében Észak-Magyarországon jártunk, ahol többek között ősrákok, levéllenyomatok és cápafogak kerülhetnek elő a kőzetekből. Ugyanitt néhány gyűjtési szabályra is felhívtuk olvasóink figyelmét. A második részben a Cserhát és a Börzsöny miocén korú lelőhelyeit ismertettük, ahol ősrákok, cápafogak és levéllenyomatok szerepeltek a kínálatban. A harmadik részben Budapest környéki lelőhelyeket mutattuk be, ahol tengeri csigák, teknősök és ragadozó emlősök maradványai kerülhetnek elő. A negyedik részben bakonyi és Balaton-felvidéki lelőhelyeket látogatunk meg.

Felsőörs (Forrás-hegy): középső triász gerinctelen ősmaradványok

A Felsőörs község északnyugati szélén található Forrás-hegyen nemcsak hazai szempontból jelentős, hanem nemzetközileg is jól ismert és elismert középső triász rétegsor bukkan a felszínre. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park által kiépített és számos tájékoztató táblával ellátott lelőhely azonban a laikus látogatók számára is sok érdekességgel szolgálhat.

A kovás mészkő- és márgarétegek számos ammoniteszt tartalmaznak, köztük a Reitzites reitzi fajt, amelyről egy rétegtani szintet, az ún. Reitzi Zónát is elneveztek. A legidősebb (legalsó) rétegekben a kőzetalkotó mennyiségű tengerililiomok mellett főleg pörgekarúak (Brachiopoda) fordulnak elő, melyek között 15 fajt különítettek el a közelmúltban. Jellegzetes és könnyen felismerhető a háromszögletes körvonalú és négy erős bordával díszített Tetractinella trigonella. Szintén gyakori a Caucasorhynchia altaplecta és a Trigonirhynchella attilina. A felsőbb rétegekben az ammoniteszek az uralkodó ősmaradványok és különösen a Ptychites-félék nagyon gyakoriak.

A lelőhely tudományos jelentőségét az adja, hogy a felsőörsi rétegsor a gazdag ősmaradványtartalom és a részletes tudományos feldolgozottság miatt komoly jelölt volt a középső triász ladin emeletének az alsó határát kijelölő ún. sztratotípus szelvény címének elnyerésére. Végül a 2004-es szavazás során nagyon szoros versenyben az olaszországi bagolínói szelvény kapta meg a rétegtani "aranyszöget". A tudományos jelentősége miatt a felsőörsi lelőhely védett, ezért itt legfeljebb a kimállott példányokat szabad elvinni. Számos egyéb balaton-felvidéki középső triász lelőhelyen lehet azonban szép ősmaradványokat gyűjteni. Az aszófői Farkó-kő mesterséges árkaiban Balatonites balatonicus, valamint Norites, Bulogites és Schreyerites ammoniteszek találhatók. A nemesvámosi Katrabóca területén a Protrachyceras, a Joannites és az Arpadites példányok gyakoriak.

Forrás: Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István
A számos Magyarországról elnevezett triász ammonitesz egyike, a Hungarites a Balaton-felvidékről. A természetes úton kipreparálódott példányon jól látszanak az úgynevezett lóbavonalak, ahol a belső kamraválaszfalak a külső héjjal érintkeztek

Úrkút (Csárda-hegy): alsó jura Hierlatzi Mészkő pörgekarúakkal

Az ausztriai Hierlatzbergről elnevezett kőzet az ősmaradványokban leggazdagabb jura időszaki kőzetek közé tartozik. A képződmény nagy részét ugyanis pörgekarúak, valamint ammoniteszek, néha csigák és kagylók vázai alkotják, amelyeket többnyire fehér kalcit cementál össze. Ez a kőzet nagyon gyakran a tenger alatti függőleges hasadékokat töltötte ki, és csapdába ejtette a szomszédos területek élőlényeinek a maradványait. A Hierlatzi Mészkő egy másik jellemző felhalmozódási területe a tengeralatti hátságok lábainál volt.

Az Úrkút határában található Csárda-hegy a Hierlatzi Mészkő legismertebb hazai feltárása. Az alsó jura mészkőben kialakult látványos sziklaformák ("őskarszt") akkor váltak láthatóvá, amikor a karsztos mélyedésekben található oxidos mangánércet 1926 és 1933 között kézi erővel kibányászták. A szép karsztformák a jura időszak után alakultak ki, miután az alsó jura mészkő szárazra került. A tengeri eredetű mangánérc a szárazföldön áthalmozódva került a karsztos mélyedésekbe.

A pörgekarúak (Brachiopoda) nem csak gyakoriak ebben a kőzetben, de viszonylag könnyen ki is szabadíthatók (lásd a képen látható nagyszámú kipreparált példányt). Az úrkúti Csárda-hegy védett feltárás, ezért itt kalapálni nem szabad. A Hierlatzi Mészkő azonban nagyon sok helyen előfordul a Dunántúli-középhegységben. A Bakony területén szép fosszíliák gyűjthetők belőle Lókút környékén (Papodalja, Kericser), valamint a Bakonybélhez közeli Kék-hegyen. A Gerecsében a Tardostól északra található Nagy-Teke-hegy tetején vannak igen gazdag lelőhelyek.

Forrás: Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István
Alsó jura pörgekarúak (Brachiopoda) fajok szerint szétválogatva a bakonyi Hierlatzi Mészkőből. Bal felső: Linguithyris aspasia, jobb felső: Prionorhynchia? forticostata, bal alsó: Bakonyithyris pedemontana, jobb alsó: Securina partschi

Olaszfalu (Eperkés-hegy): triász, jura és kréta időszaki tengeri ősmaradványok

Zirctől délre, a 82-es út keleti oldalán helyezkedik el az Eperkés-hegy, melynek területén három mesterségesen kialakított árokban tanulmányozhatók a különböző, egymástól jelentős üledékhézaggal elválasztott triász, jura és kréta időszaki kőzetek. Az ősmaradványokban leggazdagabb kőzet a hosszú árokban kibukkanó ún. "ammonitico rosso", vagyis vörös, gumós ammoniteszes mészkő.

A nevéből is kiderül, hogy számos ammonitesz gyűjthető belőle (Nebrodites, Pseudowaagenia, Aspidoceras, Sowerbyceras, Taramelliceras), de emellett számos egyéb ősmaradványt is tartalmaz. Gyakoriak az ammoniteszek szájfedői/szájszervei, az ún. aptychuszok, valamint a hosszúkás, szivar alakú belemniteszek. Ebben a késő jura korú kőzetben található a Bakony hegység legszebb és leggazdagabb tengeri liliom faunája. A laza kőzetből kipergett nyéltagok és kelyhek gyakoriak és könnyen gyűjthetők. A nagyon gazdag anyagból eddig kilenc fajt azonosítottak a paleontológusok (például Proholopus, Gammarocrinites, Psalidocrinus, Hemicrinus). Nem ritkák a magános korallok sem, amelyeknek a tudományos feldolgozása eddig nem történt meg.

Forrás: Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István
Felső jura ősmaradványok az olaszfalui Eperkés-hegyről. Az apró ősmaradványok között bal oldalon töredékes belemniteszek, mellettük mangán-oxidtól fekete tengeri liliom (Crinoidea) maradványok (nyéltagok és kelyhek) láthatók. A jobb oldalon fakanálra emlékeztető tengeri liliomok (Torynocrinus sp.) és tengeri sün tüskék vannak

Pénzesgyőr (Tilos-erdő): kréta ammoniteszek és egyéb tengeri ősmaradványok

A turriliteszes márga (vagy Pénzeskúti Márga) egy rendhagyó módon, csiga alakban felcsavarodott ammoniteszről, a Turrilites-ről kapta a nevét. A szürkés színű homokos mészmárga az egyik legfosszíliadúsabb kréta időszaki kőzetünk, amelynek elterjedése Csehbányától Oroszlányig ismert. Az egyik legjobb felszíni feltárása Pénzesgyőr határában, a Tilos-erdő területén található.

Az ősmaradványokban nagyon gazdag alsó rétegek tömegesen felhalmozódott ammonitesz, csiga, kagyló és tengeri sün fosszíliákat tartalmaznak. Az ammoniteszek egy része különösen szép, mivel a példányok héja is megőrződött. A Mortoniceras-ok szögletes kanyarulat keresztmetszetű, erős bordákkal és csomókkal díszített vázú állatok voltak. A heteromorf Anisoceras korai kanyarulatai csigavonalban csavarodtak, majd egy egyenes szakaszban és visszahajló kampóban folytatódtak. A Scaphites-nek rövid, kampószerűen kicsavarodott külső kanyarulata volt, amelyet sűrű és finom bordák díszítettek. A gazdag ammonitesz anyagot Scholz Gábor publikálta a neves Palaeontographica folyóiratban, miután az 1970-es években kalandos úton nemcsak saját magát, hanem a korábban begyűjtött pénzesgyőri anyagot is kimenekítette Németországba.

Forrás: Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István
Alsó kréta ammoniteszek a pénzesgyőri Tilos-erdőből: 1-2. Mortoniceras sp., 3-4. Beudanticeras beudanti, 5. Anisoceras armatum, 6. Mariella bergeri, 7. Ostlingoceras puzosianum, 8-9. Scaphites hugardianus, 10-11. Salaziceras salazacense, 12-13. Stoliczkaia notha, 14-15. Stoliczkaia dispar, 16. Puzosia mayoriana

Várpalota (Szabó-bánya): középső miocén tengeri puhatestű maradványok

Várpalota belterületén, a város délnyugati részén fekvő Rákóczi-lakótelep közelében található az egyik legismertebb hazai középső miocén ősmaradvány lelőhely. A sekélytengeri homok rendkívül gazdag puhatestű (csiga, kagyló, ásólábú és cserepeshéjú) faunát tartalmaz. Az egykori bánya ma természetvédelmi terület, gyűjteni nem szabad, de a homokból kimállott számos pompás fosszília látványa bőségesen kárpótolja az ide látogatókat. A zárt területre a belépési engedélyt a veszprémi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságtól kell kérni.

Az itt előkerült fauna nemcsak nagyon változatos (több mint 400 puhatestű faj), de kiváló megtartású is. Némelyik csigán és kagylón még az eredeti, vörösesbarna színezettség is látható. A csigák tekintetében ez a leggazdagabb magyarországi badeni (középső miocén) lelőhely, aminek az anyagát Strausz László dolgozta fel egy monográfiában. A csigák között az egyik leglátványosabb a hatalmas, 20 centiméter hosszúságot is elérő Galeodes, amely a ma élő trópusi rokonaihoz hasonlóan jókora tüskéket viselt. A ragadozó csigákat a Murex-félék (például a Hexaplex), valamint a kúpcsigáknak nevezett Conus fajok képviselték. Jellegzetes alakja alapján könnyen azonosítható csiga a Tudicla és a Ficus. Kevésbé gazdag a lelőhely kagylófaunája, de rövid idő alatt nagyon szép Anadara, Glycymeris, Linga és Anomia példányokat találhatunk. Szintén gyakoriak az ásólábúak közé tartozó "agyarcsigák" (Dentalium) ívelt vázai, amelyek többnyire kis méretűek. Számos más állatcsoport képviselői is megtalálhatók még a homokban (például mészvázú egysejtűek, cserepeshéjúak, mohaállatok, tízlábú és kacslábú rákok, halfogak), de ezek kis méretük miatt leginkább csak mikroszkópban figyelhetők meg a szitán átmosott ún. iszapolási maradékban.

Forrás: Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István
Középső miocén puhatestűek a várpalotai Szabó-bányából: 1-2. Tudicla rusticula (csiga), 3. Solecurtus candidus (kagyló), 4. Ficus condita (csiga), 5. Aporrhais sp. (csiga), 6. Hexaplex turonensis pontileviensis (csiga), 7. Melongena cornuta (csiga), 8. Turritella aquitanica (csiga)

Tihany

Miután a környező hegyvonulatok, például a Dinaridák kiemelkedése elzárta a Kárpát-medence területét a Földközi-tengertől, először csökkent sótartalmú tenger borította a vidéket, majd egy hatalmas tó, a sokszor helytelenül tengerként emlegetett Pannon-tó hullámzott Magyarország mai területe fölött. A hosszú életű tóban a flóra és a fauna a környező területektől elszigetelten fejlődött. Ennek eredményeként olyan endemikus (bennszülött) fajok, nemzetségek, sőt családok alakultak ki, amelyek sehonnan máshonnan nem ismertek. A tó üledékei egyes alföldi mélyfúrásokban akár a 6000 méter vastagságot is elérik, de a felszínen is számos pannóniai lelőhely található.

Ezek közül az egyik legrégebben ismert a tihanyi Fehérpart, amely a kikötő és a révállomás közötti út mentén emelkedő lejtő fölött található. A nagyon meredek, a tetejénél csaknem függőleges falban a felső pannóniai rétegek tanulmányozhatók. Az ősmaradványok vizsgálata alapján a paleontológusok megállapították, hogy az egyes rétegek lagúnában, a part mentén, folyóvízben vagy éppen sekély tóban rakódtak le. A gyakori maradványok közé tartozik a vékonyhéjú Congeria balatonica kagyló. Szintén jellemzőek a Lymnocardium és a Dreissenomya nemzetségbe tartozó kagylók, míg a csigákat a Melanopsis és a Viviparus képviseli. A legfelső rétegekre jellemzők a nagyméretű Anodonta kagylók. A pannóniai puhatestűek klasszikus lelőhelyén néhány kisemlős (rágcsáló) maradványa is előkerült.

Tihany leghíresebb ősmaradványa a Congeria ungulacaprae vagyis a "balatoni kecskeköröm". Ezek maradványai azonban nem a Fehérparton, hanem a Barátlakásokhoz vezető út mentén gyűjthetők. Ez az egyik legnevezetesebb Kárpát-medencei ősmaradvány. A kecskeköröm nem más, mint a Congeria ungulacaprae kagyló megvastagodott és erősen lekoptatott búbja.

Forrás: Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István
Balatoni kecskeköröm Tihanyból: Congeria ungulacaprae kagylók tömeges felhalmozódása

Dulai Alfréd, Főzy István, Szente István

Forrás: Ősmaradványok. A Kárpát-Pannon térség kövületei

Könyvajánló 

Aki többet akar tudni a magyarországi ősmaradványokról és a legfontosabb lelőhelyekről, valamint meg akar ismerkedni a hazai paleontológusok sokszor kalandos életével, nagyon sok információt találhat a most megjelent "Ősmaradványok. A Kárpát-Pannon térség kövületei" című könyvben. A könyv megrendelhető a Geolitera Kiadó honlapján.



KAPCSOLÓDÓ CIKK