Különös bolygót fedeztek fel

Vágólapra másolva!
Olyan bolygót fedeztek fel csillagászok, amely egy kettőscsillag körül kering egy négycsillagos rendszerben.
Vágólapra másolva!

A Földtől 5000 fényévnyire fekvő bolygót a Planet Hunters Planethunters.org nevű önkéntes szervezet amatőrcsillagászati fedezték fel, és PH1-nek nevezték el. Adataik alapján a Yale Egyetem csillagászai is megerősítették a felfedezést. A bolygó átmérője hatszor lehet nagyobb a Földénél, nagyjából a Neptunuszéval egyenlő, keringési ideje 137 nap.

Forrás: NASA/Kepler
Illusztráció a PH1 jelű, az előtérben látható bolygóról

Ez az első olyan ismert bolygó, amely egyrészt egy kettőscsillag körül kering, másrészt pedig a két belső csillag (és a PH1) körül, távolabb két további csillag kering. Ezzel a PH1 egy úgynevezett cirkumbináris bolygó egy négy csillagból álló rendszerben, ilyet eddig még nem fedeztek fel.

Mivel a két külső csillag kb. 900 Nap-Föld távolságra (csillagászati egységre) van a rendszer belsejétől, ezek már nem látszanak napoknak a bolygó egén (a Neptunusz naptávolsága 30 csillagászati egység, és onnan a Nap is már csak egy fényesebb csillagnak látszik).