Vizeletből állítottak elő agysejteket

2012.12.11. 14:06

Agysejtek bőséges forrása lehet a jövőben az emberi vizelet kínai kutatók tanulmánya szerint, akik viszonylag egyszerű módszert találtak arra, hogy az emberi vizelettel kiürülő sejteket értékes idegsejtekké alakítsák át.

A Nature Methods című szakfolyóiratban ismertetett eljárásban nem használnak embrionális őssejteket, amelyek beültetése tumorképződési kockázattal jár. Az új módszer a vizeletben lévő közönséges sejtekből indul ki, azokat alakítja át idegi elősejtekké (neurális progenitor sejtek). Az idegi elősejtek felhasználásával a jelenlegi módszereknél gyorsabban, ráadásul a páciensek szélesebb köre számára állíthatnak elő egyénre szabott sejteket a jövőben.

A kutatók ma már rutinszerűen programoznak vissza szövetekből származó bőr- és vérsejteket indukált pluripotens őssejtekké (iPS-sejt), de a vizelet sokkal hozzáférhetőbb sejtforrást jelent.

Tuancsing Pej, a kínai tudományos akadémia Kuangcsou Biomedicina és Egészségügyi Intézetének a kutatója olyan vektorral juttatta be a sejtekbe a pluripotenciát biztosító géneket, amely - a korábban használt retrovírusvektorral ellentétben - nem épül be a sejtben lévő genomba.

A létrehozott idegi elősejteket újszülött patkányok agyába ültették be, hogy biztonságosságukról meggyőződjenek: a sejtekből nem keletkezett tumor, ellenben felvették az érett idegsejtek alakját és molekuláris jellemzőit.

KAPCSOLÓDÓ CIKK