Mesterségesen kell táplálni a kiselefántot

nem eszik a budapesti állatkertben született elefántborjú
Vágólapra másolva!
Nem akar szopni a Fővárosi Állat- és Növénykert újszülött kiselefántja, így az állatorvosi csapat megkezdte a mesterséges táplálását. A tapasztalatok szerint azonban ebben az esetben rosszak az ázsiai elefántborjak túlélési esélyei.
Vágólapra másolva!

A nemét már meg tudták állapítani, az önálló evésre azonban még nem tudták rávenni a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársai a február 14-én hajnalban megszületett kiselefántot. Az állatkert munkatársai egész éjjel a nőstény elefántborjú és az anya mellett voltak, és közben folyamatos konzultációt folytattak nemzetközi szakértőkkel is a kialakult helyzet kezeléséről. A kiselefánt azonban semmiféle hajlandóságot nem mutatott a szopásra, bármilyen trükkel is próbálták rávenni őt. Hajnali ötkor az állatorvosi csapat meghozta a döntést: létfontosságú megkezdeni a mesterséges táplálást.

Az anyatejben levő anyagok nélkülözhetetlenek a kicsi egészségéhez, ezért vállalták a kockázatot és az anyát enyhe bódítással lenyugtatták, és mintegy 1,5 liternyi tejet fejtek le tőle. Az anyaállat jól viselte a beavatkozást, mindvégig álló helyzetben maradt, majd gyorsan fel is ébredt. A pici a lefejt tejet nem kis küzdelem árán elfogyasztotta, így némi időt nyert.

Az anyát azóta még egyszer megfejték, erre valamivel 11 óra után került sor. Ekkor már nem bódították az állatot, hanem a szokásos tréning keretében a megfelelő helyre hívták, ahol biztonságosan meg lehetett fejni. Az ekkor kifejt 0,4 liternyi elefánt föcstejet 0,3 liter tehén föcstejjel kiegészítve készítették el a következő adagot a kiselefánt számára. A jó hír, hogy a kicsi hívásra egyből odament a cumisüveghez, és az összesen 0,7 liternyi folyadékot teljes egészében elfogyasztotta.

Az elkövetkező órákban hasonló módon igyekeznek folytatni a kicsi táplálását, és mivel úgy tűnik, hogy a cumira bármikor ráhívható, az állatkerti szakemberek azzal fognak próbálkozni, hogy a cumit az anyaállat emlőjéhez tartva hívják majd oda a kiselefántot, akit így talán sikerül rávezetni az anyatej természetes forrására. Az állatorvosok jelenleg nagyon bizakodóak, de arra is felkészültek, ha a trükk nem lehet sikeres. Előkészítették ugyanis azokat az elefánttej-pótló tápszereket, amelyekre esetleg szükség lehet.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert/Bagosi Zoltán
A gondozók mindent bevetnek, hogy rávegyék a kiselefántot az önálló evésre

Ha nem sikerül az emlőkre a fenti módon rávezetni a kicsit, tartósan a mesterséges táplálás mellett kell maradni. A nemzetközi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy mesterséges táplálás mellett az ázsiai elefántborjak túlélési esélyei rosszak.

Ha sikerül felnevelni az újszülött állatot, itt maradhat Budapesten az anyja mellett. Ugyanis a hím elefántborjakat az ivarérettség elérésekor el kell szállítani az anya mellől más állatkertbe.