Nincs köze a meteornak az esti kisbolygóhoz

2013.02.15. 16:32

Semmi köze nincs az orosz meteornak a péntek este érkező 2012 DA14 kisbolygóhoz a NASA szerint. Cseljabinszk környékén már több becsapódásnyomot találtak.

A legfrissebb hírek szerint több mint ezer ember, köztünk legalább 200 gyerek megsérült Cseljabinszk környékén a péntek reggeli meteorbecsapódás következtében. A meteor a légkörben felrobbant, és vélhetően több darabban ért földet, ugyanis a környéken több becsapódásnyomot jelentettek.

Az orosz tudományos akadémia nem engedheti meg magának az elhamarkodott megállapításokat, ezért jelenleg a tudományosan megalapozott következtetéseken dolgoznak a szakembereink - közölték a szervezetnél az eseményre reagálva.

Forrás: Eumetsat
Az EUMETSAT műholdjának infravörös felvétele a meteorról, mely a kép közepénél kicsit feljebb látható piros színnel

Szergej Barabanov, a Zvenyigorodban lévő Csillagászati Intézet igazgatója szerint jelenleg nem lehet kizárni a lehetőséget, hogy a meteorit a pénteken érkező, 2012 DA 14 katalógusjelű kisbolygó "kísérője" volt. Ezzel szemben Szergej Jazev, az irkutszki állami egyetem csillagvizsgálójának igazgatója kijelentette, hogy az általa uráli tűzgömbnek nevezett jelenségnek semmi köze sincs a 2012 DA 14-es kisbolygóhoz.

"Teljesen kizárt, hogy köze van a kisbolygóhoz, mert más irányból jött" - mondta az [origo]-nak Sárneczky Krisztán, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának munkatársa. Ezt erősíti meg a NASA közleménye is, mely szerint az orosz meteorit pályája nagyon különbözik a 2012 DA14 aszteroidáétól. A videofelvételek alapján a meteor északról dél felé tartott, míg a kisbolygó pályája déltől észak felé mutat. A Föld mellett elhaladó kisbolygó magyar idő szerint 20.25 perckor lesz a legközelebb, ekkor körülbelül 27 600 kilométernyire közelíti meg a bolygó felszínét.

"Nagy meteorit volt" - mondta Sárneczky. "Ha vasmeteorit volt, akkor 1-2 méteres lehetett, de ha kőmeteorit, akkor akár a 10 métert is elérhette" - mondta a kutató.

Forrás: Cseljabinszi Rendőrség
A feltételezések szerint a meteor egyik darabja ütötte ezt a lyukat egy Cseljabinszkhoz közeli fagyott tó jegén

Az RT orosz televíziónak az orosz tudományos akadémia azt nyilatkozta, hogy gyakorlatilag semmi esély arra, hogy az esemény megismétlődjön a régióban. Szergej Szmirnov, a szentpétervári Pulkovo obszervatórium tudósa ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy februárban nem szokatlan a meteorithullás, ezért további hasonló jelenségek várhatóak.

A tudományos közlések mellett hajmeresztő elképzelések is napvilágot láttak Moszkvában. Volt aki UFO-t látott a meteoritban, a szélsőségesen radikális nézeteiről ismert Vlagyimir Zsirinovszkij pedig kijelentette, hogy szerinte egy új amerikai fegyvert próbáltak ki orosz területek fölött. A politikus azt is tudni vélte, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter azért próbálta telefonon elérni az afrikai körúton tartózkodó orosz kollégáját, Szergej Lavrovot, hogy figyelmeztesse a fegyverkísérletre.

Ajánlat:

Rendkívüli kisbolygó suhan el a Föld mellett