Rákóczi nem akart a felkelés élére állni

Rákóczi szabadságharc, II. Rákóczi Ferenc, Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása festmény (részlet)
Vágólapra másolva!
II. Rákóczi Ferenc nem volt modern nemzeti szabadságharcos, és eleinte visszautasította az őt felkereső lázadókat, akik azt szerették volna, hogy álljon az elégedetlenségi mozgalmuk élére. A fejedelmet végül Esze Tamás és társai vették rá arra, hogy hazatérjen és a szabadságharc élére álljon.
Vágólapra másolva!

Alig szabadult fel Magyarország a 150 éves török hódoltság alól, a Habsburg uralkodók újabb nemzetközi konfliktus miatt toboroztak hazánkban katonákat 310 esztendővel ezelőtt. Ebben az időben Ausztria a "spanyol" háborúban (amely neve ellenére 1703-ban a magyar határtól alig négyszáz kilométerre is zajlott) a franciákkal és bajorokkal hadakozott, akik júliusban átmenetileg Tirol fővárosát, Innsbruckot is elfoglalták.

A Habsburgoknak annyira nagy szükségük volt katonákra, hogy még a rebellis Tisza-vidékről is megpróbáltak utánpótlást toborozni. Pedig 1697-ben itt verték le a hegyaljai felkelőket, és az 1680-as években még Thököly kurucai, száz évvel korábban pedig Bocskai hajdúi harcoltak errefelé. 1703 márciusában a Bagosi-ezredet is a spanyol örökösödési háború (1701-1714) nyugati frontjain akarták bevetni. A Bagosi Pál irányította alakulat toborzói között azonban feltűnt Esze Tamás tarpai jobbágy és Kis Albert, Thököly egykori hadnagya is.

Aki nem illett bele a képbe

A korábbi szervezkedéseikért már évekkel azelőtt is letartóztatott Esze és Kis, illetve az általuk toborzott jobbágyok egy része 1703 márciusának elején kiváltak a Bagosi-ezredből, és bevették magukat a beregi hegyekbe. Hamarosan a tiszaháti parasztok élére álltak, akik elégedetlenek és fegyverforgatásra készek voltak. Az elégedetlenség egyik oka maga a toborzás volt. A katonaság elszállásolását (portio) és a hadsereg számára végzett kötelező hosszú fuvarokat (forspont) is elviselhetetlennek érezték Szakály Ferenc történész szerint.

Forrás: Wikipedia Commons
Rusz Károly: Esze Tamás

A bujdosók élére került Kis Albertet később, 1704-ben Rákóczi kivégeztette, ami nem illik a "kurucos" történeti hagyományba, ezért ma Esze Tamást ismerjük inkább. Rákóczi nem volt sem "jobbágyvédő hős", sem "modern nemzeti szabadságharcos" - ezt Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke írta egy 2003-as tanulmányában.

Nem a töröktől vártak segítséget

Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes történészek Rákóczi-életrajza szerint Esze lehetett az, aki rávette a tiszaháti bujdosókat, hogy már ne a töröktől várják a segítséget, ahogy azt Thököly idejében tették (Thököly egy török támogatású észak-magyarországi részfejedelemség ura volt 1682-85 között). Esze javasolta a lázadók erdei gyűlésén, 1703 márciusának elején, hogy a legnagyobb magyar földesurat, Rákóczi Ferencet nyerjék meg az ügyüknek.

Ez merész ötlet volt, hiszen Rákóczi a hegyaljai felkelés idején elutasította a lázadók kérését, nem állt az élükre, sőt 1697-ben egészen Bécsig futott. Ám ott letartóztatták, mert kiderült, hogy levelet írt a Habsburgok legfőbb ellenségének, a francia Napkirálynak, XIV. Lajosnak. Halálos ítélet is várhatott volna rá, ám a felesége - Sarolta-Amália német hercegnő - és a börtönparancsnok segítségével 1701-ben Lengyelországba szökött. Itt találkozott barátjával, Bercsényi Miklóssal.

Amikor kiderült, hogy Rákóczi kiszabadult, a tiszaháti bujdosók reményei feléledtek. "A császár elfogató parancsa, melyet minden megyében kihirdettek és kifüggesztettek, csak arra volt jó, hogy mindenfelé bizonyossá tegye: meghiúsult a császáriak nagy gonddal előkészített terve, a fejedelem ismét szabad" - írják R. Várkonyiék.

Forrás: Wikipedia Commons
Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása

Az erdei gyűlés után Esze irányította a tiszaháti bujdosókat, akik követeket küldtek Rákóczi felkutatására Lengyelországba. 1703. március 15-e körül létre is jött a találkozó. A követek levelet hoztak magukkal, amelyben Rákóczi jobbágyai azt üzenték: az egész ország a főúrban bízik, róla beszél. A követek - Papp Mihály és Bige György - szerint elérkezett az ideje a leszámolásnak, mert a szegényeket erőszakkal viszik katonának. "Most is tizenkétezer újonc állítását kérik a vármegyéktől" - idézik őket R. Várkonyiék.

Rákóczi hezitál

Rákóczi azonban ekkor még elsősorban a külföldi, francia segítségben hitt. A jobbágyok küldötteinek nem adott határozott ígéretet, csak óvatosan buzdította őket. Szakály Ferenc történész szerint Rákóczi nem bízott az irreguláris haderőben. Ugyanakkor rövidesen, 1703. március 17-én részletes emlékiratban fejtette ki De Bonnac márkinak, a francia követnek, hogy milyen segítségre volna szüksége a Habsburg-ellenes harc megindításához.

A Magyarország történeti kronológiája című 1982-es kötet szerint Rákóczi azt kérte XIV. Lajostól, hogy küldjön pénzt, fegyvert és tiszteket, és vegye rá a lengyel főurakat, hogy állítsanak fel zsoldos sereget. E sereg élén akart Magyarországra nyomulni.

A Rákóczi-felkelés legfontosabb mozgatórugói

A paraszti elégedetlenség mellett a Rákóczi-felkelés legalapvetőbb okai közé tartozott, hogy I. Lipót császár az 1680-as évek végétől Magyarországon drasztikusan emelte az adókat, a nemeseket is megadóztatva. Ráadásul a török kiverése, Magyarország középső területeinek visszafoglalása után a nemesi birtokokat akkor adta csak vissza a bécsi udvar, ha a magyar földesúr igazolni tudta jogcímét, és 10 százalékos illetéket fizetett a kincstárnak.

Az országban egyre nőtt az elégedetlenség, így a tiszaháti bujdosók sem elégedtek meg Rákóczi biztatásával. Húsvét körül ismét felkeresték Rákóczit, aki ezúttal már megbízható emberét, Barwinszky Gált küldte vissza Magyarországra a jobbágykövetekkel. Barwinszky feladata volt, hogy bejárja az északkelet-magyarországi vidéket, és biztasson az ellenállásra. Egy hónap múlva tért vissza Rákóczihoz, ekkor Esze Tamás is elkísérte, aki immár a tiszahátiak vezetőjének számított. R. Várkonyiék szerint Barwinszky arról számolt be, hogy mindenütt lelkes és harckész, ugyanakkor türelmetlen emberekkel találkozott.

Rákóczi, a szabadságharc vezére

Ekkor döntött úgy Rákóczi, hogy hazamegy, és a fegyveresek élére áll. A követség tette a szabadságharc vezérévé a főurat, enélkül nem indította volna meg a felkelést - vélik R. Várkonyiék.

1703. május 6-án született meg a Rákóczi-felkelés kezdetének legfontosabb dokumentuma: Rákóczi és Bercsényi brezáni kiáltványukban harcba szólították Magyarország minden "nemes és nemtelen" lakosát. A harc célja: a törvénytelen és szenvedhetetlen iga alól felszabadítani az országot. Rákóczi Eszét kinevezte ezereskapitánnyá, megbízta a sereggyűjtéssel, és a cél érdekében "Cum Deo pro patria et libertate" (Istennel a hazáért és szabadságért) feliratú zászlókat adott át neki.

Forrás: Wikipedia Commons
Id. Georg Philipp Rugendas: Kuruc-labanc lovas párbaj

Eszéék május 21-én tértek vissza Magyarországra, közzétették Rákóczi kiáltványát, és kibontották a zászlót Váriban és Tarpán, másnap pedig Beregszászban. Mindeközben a bécsi udvar Rákóczit fej- és jószágvesztésre ítélte.

Károlyi szétveri a felkelőket, Rákóczi június 16-án hazatér

Június 7-én Károlyi Sándor szatmári főispán (a lenti képen) Dolhánál szétverte a tiszaháti felkelőket, akik a hegyekbe húzódtak, Károlyi pedig a győzelem hírével Bécsbe ment. (Októberben Károlyi már a kurucok táborához csatlakozik, 1711-ben pedig ő köti meg a felkelők részéről a szabadságharcot lezáró szatmári békét.) Rákóczi Lengyelországból 1703. június 9-én indult Magyarországra, Bercsényi pedig zsoldosokért Varsóba tartott.

Június 14-én Rákóczi a magyar-lengyel határon találkozott Esze Tamással és néhány száz fős, a dolhai csatából menekült paraszthadával. Rákóczi ezután június 16-án Vereckénél lépett Magyarország területére, ettől kezdve állt a népi felkelés élén - írja a Magyarország történeti kronológiája című kötet.

Forrás: [origo]

Rákóczi serege folyamatosan egészült ki, csatlakozott hozzá június végén Ocskay László és Borbély Balázs nyolcvan szökevény huszárral. (Ocskayt a felkelés elárulása után, 1710-ben végzik ki.) A felkelők lovassága így 400 főre gyarapodott. Hamarosan megérkezett Rákóczi zavadkai táborába Bercsényi francia segélyből toborzott két századnyi lengyel dragonyosa és még négy századnyi gyalogos is.

A naményi pátens

A megerősített sereggel Rákóczi a Tiszántúlra indult, és július 14-én megfutamította Tiszabecsnél a megyei hadat. Négy nap múlva több ezer fős paraszthadával Naménynál átkelt a Tiszán. Szakály Ferenc szerint 1703 során felmerült, hogy a francia-bajor sereg nyugati támadását összehangolják Rákócziék kelet felőli előrenyomulásával, és a két sereg együtt támadhatja meg Bécset, sőt akár még egyesülhet is.

Rákóczi Vásárosnaményból pátenst intézett a megyékhez: csatlakozásra hívta fel a Habsburg-politikával elégedetlen nemességet. Júliusban a kurucok már Bihar megyében is fegyvert fogtak, a kisvárdai várban ostromlott szatmári nemesek pedig előbb semlegességet fogadtak, majd Rákóczi mellé álltak. Csatlakozott Melith Pál báró, ecsedi várkapitány is. Őket követte a krasznaközi és a szabolcsi nemesség, illetve a hajdúvárosok és Debrecen is.

Érdekegyesítés a szabadságharc elején

A Habsburg-udvar a szerbeket mozgósította a bihari kurucok ellen, de őket Bercsényi legyőzte, és közben a Kővár vidéki román parasztság is csatlakozott a felkelőkhöz. A szabadságharc kezdetén sikerült tehát egyesítenie Rákóczinak a legkülönbözőbb érdekeket. A vetési pátensben, augusztus 28-án a földesurak és a parasztok közötti konfliktust rendezte. A katonáskodó jobbágyokat mentesítette a földesúri szolgálat és a közterhek alól, a nem katonáskodókat viszont kötelezte a földesúri szolgálatok teljesítésére. Szakály szerint a katonaságot eltiltotta a nemesi kastélyok megtámadásától.

Ezzel Rákóczi megalapozta a felkelés bázisát. Más kérdés, hogy a Rákóczi-szabadságharc a francia-osztrák háborúskodás egyik mellékhadszínterét jelentette csupán. Az osztrákokat zaklató, de nagy csatát nem nyerő kurucok nyolc év alatt szorították kompromisszumra a bécsi udvart. A szabadságharc katonailag elbukott, de a magyar nemesség és jobbágyság számos sérelmét az 1711-es szatmári békében orvosolták a megállapodó felek.

Az ötödik kiegyezés

A Rákóczi-felkelés lezárása Pálffy Géza történész szerint jól illeszkedett a XVII. századi Habsburg-magyar kiegyezések sorozatába. Ebben az időszakban a magyar és az osztrák elit kompromisszumok sorozatával szabályozta Magyarország státuszát a Habsburg-birodalmon belül - 1608, 1622, 1646, 1681 után - 1711-ben is.