Ismeretlen életformát találtak az Antarktiszon

Vágólapra másolva!
Sosem látott baktériumra bukkantak orosz kutatók az antarktiszi Vosztok-tóból vett mintákban. Az új életforma egyik ismert baktériumcsoportba sem sorolható be.
Vágólapra másolva!

Több mint egy évtizednyi, megszakításokkal tarkított fúrás után, az orosz antarktiszi expedíciónak tavaly sikerült áttörnie az antarktiszi Vosztok-tó 3720 méter vastag jegét, és vízmintát vettek a tóból. A kutatók első eredményeiről az orosz RIA hírügynökség számolt be.

A baktériumok, amelyeknek nyomait megtalálták a mintákban, nem sorolhatók be a jelenleg ismert baktériumcsoportok közé, mondta Szergej Bulat, a Szentpétervári Atomfizikai Intézet eukariótagenetikai laboratóriumának munkatársa.

"Miután kizártuk az összes ismert szennyeződést, olyan bakteriális DNS-t fedeztünk fel, amely nem felel meg a világ adatbázisaiban szereplő semmilyen ismert fajnak sem. Mi egyelőre meghatározatlan és osztályozatlan életformának hívjuk" - mondta Bulat.

A Vosztok-tó megfúrásának sematikus rajza NSF

Hét mintát találtak ugyanabból a baktériumfajból a fúrófejre ráfagyott vízben. A faj DNS-e és bármely ismert szervezet DNS-e közötti hasonlóság azonban sosem haladta meg a 86 százalékot. A 90 százalék alatti egyezés új fajt jelez, mondta Bulat.

Az újonnan felfedezett mikroorganizmusnak a törzsfán (amely a más fajokhoz viszonyított evolúciós kapcsolatokat mutatja) való elhelyezésére tett eddigi próbálkozások azt mutatják, hogy az antarktiszi baktérium nem illik a mikroorganizmusok rendszerének egyik ismert főbb csoportjába sem.

"Ha a Marson találták volna, akkor az emberek marsi DNS-nek neveznék, de ez egy Földről származó DNS" - mondta Bulat.

A vizsgálatok tovább folynak, de nem valószínű, hogy cáfolnák az eddigi eredményeket, állítják a kutatók. Azt is hozzáfűzik azonban, hogy több minta szükséges a perdöntő bizonyítékhoz. Talán az év elején, az újabb fúróidényben szerzett vízminták - amelyek jelenleg hajón tartanak Oroszország felé - végleg eldöntik a kérdést.