Vágólapra másolva!
Fehér tigriseket ma már csak fogságban látni, de kínai kutatók szerint érdemes lenne az eredeti élőhelyükre visszatelepíteni őket.
Vágólapra másolva!

Fehér tigrisek napjainkban nem élnek a szabad természetben, de az 1500-as évek óta több feljegyzés született fehér tigrisek előfordulásáról az indiai szubkontinensen. Az utolsó vadon élő fehér tigrist 1958-ban lőtték le.

Kínai kutatók most megvizsgálták a Chimelong Szafariparkban élő 16 tigris genomját. A vizsgálatban szerepeltek fehér és megszokott narancssárga színű egyedek egyaránt. A Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a fehér szín kialakulását egy ismert pigmentgén egyetlen változása (mutációja) okozza.

"A fehér tigrisek a tigrisek természetes genetikai sokféleségének egyikét képviselik, és ezt a változatot érdemes megőrizni, annak ellenére, hogy manapság csak fogságban láthatók ilyen egyedek" - mondta Su-Csin Luo, a kutatások vezetője, a Pekingi Egyetem munkatársa.

Fehér tigrisek a kínai Chimelong Szafariparkban Forrás: Chimelong Safari Park

Luo munkatársaival egy megfelelő fogságban tartási program megvalósításáért küzd, aminek célja, hogy fenntartsanak egy egészséges bengálitigris-populációt, amelyben mind fehér, mind narancssárga egyedek helyt kapnának. A kutatók szerint még azt is fontolóra kellene venni, hogy visszatelepítsék a fehér tigriseket eredeti természetes élőhelyükre.

Luo szerint ugyanis a legtöbb vadon elejtett fehér tigris kifejlett példány volt, ami azt igazolja, hogy ez a színváltozat is életképes a természetben. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy legfőbb zsákmányállataik, például a szarvasok a jelek szerint színvakok.

A fehér színt okozó SLC45A2 pigmentgén több más állatban, így lovakban, baromfikban és halakban is megtalálható. Korábban kapcsolatba hozták a mai európai emberek világos bőrszínével is. A fehér tigrisekben található génváltozat elsődlegesen a piros és a sárga pigmentek szintézisét gátolja, de a fekete pigmentre nincs hatása, ezért őrzik meg a fehér tigrisek is jellegzetes csíkjaikat.