Vágólapra másolva!
Új madárfaj bukkant fel Magyarországon, a kis geze.
Vágólapra másolva!

Nagy madártani szenzáció helyszíne volt a Hortobágyi-halastavon működő Hortobágyi Vonuláskutató Állomás 2013. május 27-én - írja közleményében a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága. Az ún. CES madárgyűrűzési program keretében a tavaszi madárállomány monitorozását végezték el a szakemberek az állomás területén felállított függönyhálók segítségével. A délelőtti órákban egy kis geze (Iduna caligata, korábbi nevén Hippolais caligata) akadt a hálóba, ami ennek a fajnak az első magyarországi adata - írják.

A hortobágyi kis geze Forrás: HPNI/Szilágyi Attila

A kis geze Európában csak Oroszország területén, és újabban Finnországban fészkel. A költőterülete Közép-Ázsiában van, Kazahsztán, Nyugat-Kína és Szibéria középső, illetve déli területére terjed ki. Telelőterülete az indiai szubkontinensen található. A madár a nyílt területek közé beékelődő bozótosok lakója, leginkább rekettye- és törpefüzes élőhelyeinek lakója.

A madárfaj állománya stabil, elterjedési területe nyugat-északnyugat felé terjeszkedik, ennek kapcsán 2000 óta Finnország déli felén több helyen is észlelték fészkelését. Azóta kb. 20-30 pár fészkeléséről tudnak.Európa középső és nyugati részére rendkívül ritka esetben vetődik el. A Hortobágyi Vonuláskutató Állomáson befogott és meggyűrűzött példány egy elkóborolt egyed, amely a szakember szerint valószínűleg egy előző évben kikelt fiatal madár lehet. Egyes fiatal példányokra jellemző, hogy nem a megszokott, Ázsiát keresztülszelő vonulási útvonalon, hanem arról letérve, más úton próbálnak eljutni a telelőhelyek felé. Ez a kis geze talán a tavaszi vonulása során éppen próbált visszajutni az északkelet-európai költőterülete felé, amikor a szakemberek befogták.

A madár meghatározása nem egyszerű feladat a Nemzeti Park szerint. Jellegzetességei inkább csak az avatott szemek számára láthatóak. Érdekességképpen említhető, hogy a madár lábujjai sötétbarnák, míg a láb többi része világosabb, barna színezetű. Erre utal madár angol neve: Booted Warbler azaz a „Csizmás” jelző.