Amikor volt még Magyarországnak tengerpartja

politikai térkép, Pangea, gondolatkísérlet, Thetys-tenger
Vágólapra másolva!
Massimo Pietrobon készítette ezt a nem mindennapi térképet, amelyen a 250 millió éve létezett szuperkontinensre, a Pangeára helyezi rá a a mai világ politikai térképét.
Vágólapra másolva!

Forrás: Massimo Pietrobon

Az eredeti térképre ránagyítva örömmel látjuk, hogy Magyarország déli határait a hatalmas Tethys-óceán nyaldossa:

Forrás: Massimo Pietrobon

A földtörténeti óidő végén, a középidő elején valóban egyetlen gigantikus szárazföldbe tömörült az összes mai kontinens, ez volt a Pangea, azaz "összes Föld". A fenti térkép nagy vonalakban jól érzékelteti, hogy hol voltak a mai területek, de a valóságban nem pontosan ez volt a helyzet. Magyarország mai területe például szinte teljesen víz alatt volt, és a kontinensek körvonalai is mások voltak - például azért, mert a mai lánchegységek (a Pacifikus- és az Eurázsia-hegységrendszer) csak a Pangea feldarabolódása után születtek meg.

A Pangeát az új óceánok születése szakította darabjaira, így például Amerika és Afrika között nyílt fel a fiatal Atlanti-óceán, amely ma is tágul, nagyjából olyan sebességgel, ahogyan az ember körme nő (évi 5-6 centiméter). A tágulás egy darabig még folytatódik, aztán a lemeztektonikai modellek szerint visszafordul, és pár száz millió éve múlva ismét egyetlen szuperkontinens lesz a Földön. Lehet, hogy akkor megint lesz majd tengerünk.

Érdemes még megemlíteni, hogy a Pangea fennállása idején Magyarország mai területe még nem volt egységes, mert mai felszíni kőzeteinek zöme csak később alakult ki. A Pangea óidei képződmény, Magyarországról a Balaton északi partjáról ismert permi vörös homokkő, a Nagyvisnyó környéki palás kőzetek és a mecseki uránérc tartozik ide.