Egy forradalom, négy temetés - 5. rész: Egy koponya, fekete hajfürtökkel

2013.06.14. 11:10

Az 1848-as magyar szabadságharc utáni vérengzés irányítóját, Julius Jacob von Haynaut egy londoni sörgyárban felismerték és megverték a munkások 1850-ben. Híre ment ugyanis, hogy egy évvel korábban megalázó módon megvesszőztetett egy erdélyi asszonyt, Maderspach Károlynét. Az asszony 1849-ben írt naplóját az ükunokája adta át szerkesztőségünknek, amelyből az is kiderül, miért tette ezt vele a tábornok. Ha fellapozzuk hozzá a történelemkönyveket is, nemcsak az eseményeket lehet rekonstruálni, fel tudjuk vázolni a két főszereplő, Haynau és Maderspachné portréját is. Rajtuk keresztül pedig kicsit közelebb jutunk egy érdekes, fontos és nagyon romantikus korszakhoz, a XIX. század második feléhez - a szabadságharctól kezdve a megtorláson át egészen a kiegyezésig. 5. rész.

1. rész: Meg kell értenie, ebbe a szégyenbe belehalok

2. rész: Átkozott magyar némberek

3. rész: Ön mióta ekkora magyar?

4. rész: Talán jönnek még jobb napok

***

5., befejező rész: Egy koponya, fekete hajfürtökkel

Maderspach Károlyné 59 évig nyugodott a Vízivárosi temetőben. A sírkert ma már nem létezik. 1785-ben nyílt meg a Városmajorban, a mai Szent János Kórház környékén. Buda fontos emberei, városvezetői, közéleti emberei kaptak itt helyet. Köztiszteltben álló polgárok, többségük német származású. Franciska jó társaságba került: többek között báró Kemény Dénes, a Batthyány-kormány belügyi államtitkára, gróf Bethlen János, Vásárhelyi Pál, Verseghy Ferenc, Nyáry Pál, Reitter Ferenc mérnök volt társa a nyughelyen. Ide temették a skót Clark Ádámot, a Lánchíd építésének vezetőjét és James Teasdale angol mérnököt is, aki az Alagút építésében vett részt. És itt pihent Karl Pillwax, akinek ugye volt az a bizonyos kávéháza… Romantikus szépségű hely volt, még Tormay Cecilet is megihlette: „Köröskörül, mint egy erdő, úgy álltak a fák a hantok között, egy erdő, amelyben temetnek. Itt nem a fák igazodtak a sírok szerint, a sírok igazodtak, ahogy az erdő akarta. És az élet buja erőt szívott a gazdag halálból.” - írja A régi ház című regényében.

Maderspach Károlyné Buchwald Franciska sírja maForrás: Molnár Alexandra

A mellette lévő Vízivárosi katonai temetőben a Buda visszafoglalásakor elesett osztrák hősök kaptak végső nyughelyet. Mert az osztrákoknak is voltak hősei. Itt nyugodott a Haynauval majdnem egyidős, svájci apától Debrecenben született Heinrich Hentzi, a budai vár parancsnoka. Aki bombáival lövette Pestet. És aki a túlerő ellenére sem volt hajlandó feladni a várat. 63 évesen, kivont karddal a kezében kapott halálos golyót a Szent György téren. És hűséges segédtisztje Alois Alnoch von Edelstadt ezredes, aki miután látta, hogy a vár és annak parancsnoka elveszett, teljesíteni akarta Hentzi utolsó parancsát: felrobbantani a Lánchidat. Égő szivarját dobta a bekészített lőporos hordók közé. A híd csak megsérült, de az ezredes felismerhetetlenségig összeégett. Állítólag csak bal keze maradt épen, rajta a fehér katonatiszti kesztyűvel. (A hidat csak egy módon lehetett volna felrobbantani, ha a hídfő lánckamráiba helyezik a hordókat. Adam Clark azonban szívén viselte alkotása sorsát, tudta, hogy talajvizes a helyiség. A szivattyúkat pedig idejében tönkre tettette…)

A katonai temető szépségét Krúdy Gyula ecsetelte a Gyaloghintó titka című novellájában. „Ez a vízivárosi temető, ahol többnyire tiszteletben megöregedett, vén katonatisztek nyugodtak érdemrendeik, sisakos emlékköveik, vaskeresztjeik alatt: hajdanában ugyancsak kedves találkahelye volt a szerelmeseknek, akik dolgaikat nem akarták szellőztetni, mint a modern nők kurta pendelyeiket, hanem legfeljebb holt katonatisztek lovagiasságára bízták titkaikat.”

Volt egy harmadik belvárosi sírkert is Budán, a tabáni temető. Ide kerültek a magyar katonák, akik meghaltak Buda visszavételekor. A később elhunyt honvédeket is ide temették. Itt lett öngyilkos Psota Mór tüzértiszt, akit a szabadságharc után sokévi börtönre ítélt Haynau. Amnesztiával szabadult, de nem találta a helyét. Anyagi helyzete kilátástalan volt. Kiment a sírkertbe, elbúcsúzott volt bajtársaitól és főbe lőtte magát. A kiegyezés után tíz évvel az ország honvédegyletei egy obeliszket állíttatnak a temetőbe. A Gerenday-féle sírkőgyárban készült az emlékmű, a következő felirattal: „Itt nyugszanak az 1849-ik évi május 21-én a Budavár bevételénél elesett vitéz honvédek porai, áldás emlékükre.”

Haynau sírja GrazbanForrás: mek.oszk.hu

Maderspach Károlyné halála után öt évvel, 1885-ben nyílt meg Budán a Németvölgyi temető, az Alkotás, a Hegyalja út, a Jagelló és a Csörsz utcák környékén. Ez a sírkert lett a tabáni és vízivárosi temető utóda. A két korábbi temetőt 1930 januárjában ugyanis bezárták. Kellett a hely az új építkezésekhez. A sírkertek felszámolása miatt nagy volt a felháborodás, de a tervet végrehajtották. Buda két szép műemléke szűnt meg akkor örökre. Áttelepítés előtt a fontosabb sírokról jegyzéket készítettek. Majd a maradványokat kihantolták és átvitték az új helyre. A Németvölgyi temetőben már békében, egymás mellett nyugodhattak osztrák katonák és magyar honvédek egyaránt. Áthozták a tabáni temetőből az 1877-ben felállított honvéd emlékoszlopot is. És ide került Maderspach Károlyné sírja is. Balról Vargay Mihály honvéd százados, jobbról lovag Strohmayer Károly volt a szomszédja.

A Németvölgyi temetőben 24 évet töltött Buchwald Franciska. 1963-ban ez a sírkert is megszűnt. Ezúttal az épülő Kongresszusi Központnak és szállodának kellett a hely. Az arra érdemes sírokat a Kerepesi temetőbe vitték. „Száztizenöt év után ismét találkozik honvédeivel Kossuth Lajos, oda vonulnak melléje a hősök, akik visszavették a némettől Budavárát.” – számolt be Költözik egy régi temető cikkében 1963. június 9-én a Magyar Nemzet. Csak azt nem tették hozzá, hogy ezek a honvédek azért kerültek át eredetileg a felszámolt Vízivárosi temetőből a Németvölgyibe, mert ha már Buda miatt estek el, halálukban is ott a helyük. Arról pedig mit sem tudhatott a lap, milyen módon megy majd végbe az elhunytak költöztetése. Merthogy az igazi kádárista módon történt. Félmunkával, félvállról, ahogy az a késő szocializmusban megszokott volt. A csontokat összetörték, hogy beférjenek a kisméretű szállítódobozokba. Maderspach Károlyné magas, 1.73 méteres asszony volt. Csontjai csak úgy fértek el az 53x30x28 cm nagyságú ládikában, hogy alsó állkapcsát letörték…. Tóth Vilmos szakíró a „magyar temetkezéstörténet egyik legsötétebb fejezetének” nevezte a dísztemető felszámolását.

Egy ember volt, akit tényleg érdekelt a sírok és az elhunytak szomorú sorsa. Miklós Imre sírtörténész, aki fotókat, jegyzeteket készített, mielőtt végleg eltűnt a temető. Hogy emlékét megőrizze az utókornak. Senki nem kérte fel erre, és senkit nem érdekelt a munkája. A feljegyzések nagy része halála után a szemétbe került. 1995 márciusában megjelent egy cikk az Új Magyarország című napilapban, amelyben Kő András újságíró felidézi a találkozását Miklós Imrével. "Abban az időben, lakásunkhoz közel lévén, sokat sétálgattam a Németvölgyi temetőben, és barátságot kötöttem vele. Előttem van, ahogy mesél, jegyzetel és fényképez, megörökítendő a jövőnek az egykori síremléket…. A vadvirágos sírdombból az egyik délelőtt meglepő lelet került elő. „–Tudja, kié volt ez a koponya? Maderspach Károlynéé! Akit Haynau pellengérre állított.” Elámultam. De nemcsak ez volt döbbenetes a leletben, hanem az a tény is, hogy a koponyát erősen ritkuló, aránylag hosszú, fekete haj borította."

Miklós Imre sírtörténész a koponyákkalForrás: Budapest Főváros Levéltára

A Németvölgyi temetőből csak a Honvéd emlékoszlop maradt a helyén. És a sírkert gesztenyesora, amit ma Gesztenyéskertnek hívnak. Ha valaki arra sétál, néha jusson eszébe, a hamvak egy része ma is ott van a földben… ott maradtak azok, akik nem voltak méltók arra, hogy a Kerepesibe kerüljenek.

Maderspach Károlyné síroszlopa immár 50 éve áll a Kerepesi temetőben. A Kossuth mauzóleum közelében, együtt a többi 1848-49-essel. Így alakult. Remélhetőleg, többé már senki nem fogja zavarni nyugalmukat.

Haynau sírja a grazi St. Leonhard temetőben található. Ugyanott, ahol 1853-ban eltemették. Neki nem kellett költöznie egyszer sem. Nagygéci kúriája viszont már nincs meg. Már a II. világháború idején romos volt. Rákosi idején mindenki vitte belőle, amit tudott. A helyi Művelődési Központ is a tégláiból épült. Ami megmaradt belőle, azt elvitte az 1970. májusi nagy árvíz. Amiben az egész falu megsemmisült. Eltűnt, ahogy eltűnt a Vízivárosi vagy a Németvölgyi temető, az Angol királynő szálloda, a régi pesti halpiac, vagy a Szalag utcai Wein-ház.

Jókaival szólva: Elnyelte őket szépen a föld, ahogy elnyelte lassan, csendesen azt az egész korszakot örökre.