Vágólapra másolva!
A szövetmérnökség egyik áttöréseként írnak a Duke University Hospital orvosainak teljesítményéről.
Vágólapra másolva!

Június 5-én sikeresen beültettek egy laboratóriumban növesztett eret egy súlyos vesebeteg páciensbe az Egyesült Államokban. A Duke University Hospital http://www.dukehealth.org/locations/duke_hospital/location_details/ orvosai által végzett beavatkozás az első klinikai próba ezen a területen, és máris a szövetmérnökség (bioengineering) egyik áttöréseként írnak róla. A Duke Egyetem és a Humacyte nevű biotechnológiai cég kutatói közel 15 év alatt fejlesztették ki az eljárást.

Az ereket emberi sejtekből növesztették. A sejteket egy tápoldatba helyezték (amely minden szükséges anyagot tartalmazott), majd egy cső alakú, hálós felszínű állványzatra vitték fel őket. A sejtek beborították az állványzatot, amely később felszívódott. A csövet ezután izomsejtekkel együtt tenyésztették, hogy megerősödjön.

A csövet végül olyan oldatba helyezték, amelynek hatására az egész cső az emberi kötőszövetekben jellemző (kollagénfehérjékből álló) szerkezetté alakult. Ennek köszönhetően már nem kellett tartani a beültetés utáni kilökődéstől. Az egész folyamat néhány hónapig tartott.