Viperákat véd a hadsereg a turjánosban

Burjánzik az élet a táborfalvai lőtéren a terület elzártsága miatt. A Turjánvidéken katonai kétéltűvel jártuk be azt, ami az ősi Alföldből többé-kevésbé érintetlenül megmaradt. 

Rég nem látott tömegben érkeznek az újságírók és a természetvédelmi szakértők a magyar hadsereg táborfalvi kiképzőbázisára. Az Alföld egyik legszebben megmaradt darabkáján vagyunk a Kiskunságban, Budapesttől 60 kilométerre, a hét legforróbb napján. A hetven emberről csurog az izzadság.

Felszállunk egy igencsak masszív, hernyótalpas katonai PTSZ kétéltű járműre, és ezen megyünk ki a lőtérre. Az orosz gyártmányú gépjármű vízen is tud közlekedni. Negyvennel megyünk, de a „kocsi” képes akár 60 km/órára is. A jármű nem tűnik túl környezetbarátnak: a két oldalának közepén elhelyezett kipufogók ontják magából a füstöt. Hátul pedig akkora port verünk fel, hogy időnként nem is látni a minket követő terepjárót.

PTSZ jármű a pusztában Forrás: Bajomi Bálint

Dimbes-dombos, homokbuckás tájon vágunk át, fákkal tarkított árvalányhajas gyepeket látunk. Itt-ott néhány borókabokor is felbukkan. Mindez a Táborfalvai Lő- és Gyakorlótérhez tartozik. A gyakorló területet még a Monarchia idején, 1876-ban alapították.

Rendszerek jöttek-mentek, de a terület funkciója megmaradt: a honvédség állománya itt gyakorolja a lövészetet. Látogatásunk persze olyan napra esik, amikor nem folyik itt gyakorlat. Azt gondolná az ember, hogy a katonák alaposan lehasználják a lőtereket, de ez szerencsére nem így van. A bakák csak a központi részét használják a területnek, e körül széles biztonsági zóna található – ezen az elzártság miatt szabadon burjánzik az élővilág.

Három példány maradt a rákosi viperából

Az ember tájátalakító tevékenysége miatt napjainkra kevés maradt az Alföld eredeti növénytakarójából. A Turjánvidék egy része olyan ritka kivétel, ahol jórészt a 130 éves múltra visszatekintő honvédelmi tevékenységnek köszönhetően maradt fenn az Alföldre jellemző élőhelymozaik

A terület mélyebben fekvő, északi felén éger-kőris láperdők, zsombékosok, láprétek alakultak ki. Ezt a vizes, néhol süppedékes, nehezen járható növényzetet hívják „turjánosnak”, amelyről az egész vidék a nevét kapta. A déli, szárazabb részen homokpuszta gyepek, borókás-nyárasok, homoki tölgyes foltok fordulnak elő, sok értékes növény- és állatfajnak nyújtva menedéket.

Lövészeti gyakorlat a táborfalvi pusztán Forrás: WWF Magyarország

A Turjánvidék legkülönlegesebb faja a rákosi vipera. Európa egyik legveszélyeztetettebb hüllőjének világállományát csupán 500 példányra becsülik a kutatók, egy egyed eszmei értéke egymillió forint. Mérgének hatása hasonló egy méh csípéséhez, az emberi életre nem veszélyes. A faj természetes élőhelyének eltűnése és az illegális gyűjtés miatt sodródott a kihalás szélére.

A lőtértől nem messze, Kunpeszér határában létesült 2004-ben szintén uniós támogatásból a Rákosivipera-védelmi Központ, ahol sikeresen szaporítják a viperákat, és már a visszatelepítésük is elkezdődött a környéken.

A kilencvenes évek közepéig a lőtéren volt a rákosi vipera legerősebb állománya, de azóta sajnos nagyon megfogyatkoztak itt a kígyók. Az idén tavasszal végzett felmérés során csupán három egyedet sikerült találni. Emiatt miatt mi se láttunk viperákat a látogatásunk során.

Idegenhonos selyemkórók a táborfalvai lőtéren Forrás. Bajomi Bálint

A környék másik nevezetessége a kizárólag a Kárpát-medencében élő homoki kikerics, a csikófark, az óriás útifű, a jégkorból fennmaradt csengettyűvirág és tucatnál is több orchideafaj. Ez a vidék ad otthont többek között a magyar futrinka legnagyobb hazai állományának, a bütyköshátú ormányosbogárnak és az óriás galacsinhajtónak.

Az élőhely madárvilága is gazdag: itt fészkel két trópusi színpompában tündöklő madár, a gyurgyalag, és a szalakóta, a ragadozók közül a rétisas és a kígyászölyv. A turjános Magyarország legnagyobb madarának, a túzoknak is költőhelyet biztosít.

Rákosi vipera a kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központban Forrás: Bajomi Bálint

A lőtér ma már az Európai Unió természetvédelmi rendszerének, a Natura 2000-nek az oltalma alatt áll, és a természetvédelmi előírások a honvédekre is vonatkoznak. Külön környezetvédelmi tisztek felügyelik a jogszabályok betartását.

Külföldön is akad arra példa, hogy a katonai területek gazdag élővilágot őriznek meg: a Csehország, Németország és Ausztria határán lévő mai Sumava Nemzeti Park annak köszönheti létét, hogy a hidegháború idején kitelepítették a határvidék lakosságát, és szigorúan lezárták a környéket.

A Turjánvidéket viszont a kiszáradás fenyegeti. A melegedő éghajlat, a kevesebb csapadék és a mesterséges lecsapolások miatt ugyanis fokozatosan visszaszorulnak a vízigényes élőhelyek. A másik legjelentősebb probléma, hogy az agresszív idegenhonos növények – például a selyemkóró - folyamatosan szorítják ki az őshonos fajok egy részét, és átalakítják, elszegényítik az élőhelyeket.

A természetvédelmi munka részeként a szakemberek kíméletes eszközökkel távolítják el a területről az özönnövényeket, és ahol szükséges őshonos fafajokat telepítenek a helyükre. A helyreállításra váró területeket a szakértők lőszermentesíteni fogják.

Jórészt az EU fizeti a védelmi programot

A Duna-Tisza közi Homokhátság legnagyobb összefüggő vizes és homoki élőhely-rendszerének megóvására 2011-ben öt éven át tartó rehabilitáció kezdődött. Az egyik cél összefüggő és háborítatlan élőhelyet biztosítani a rákosi vipera számára. Ezért 400 hektáron a kaszálásról külterjes szarvasmarha-legeltetésre térnek majd át a területkezelők.

A legeltetésnek köszönhetően egyre több lesz a sáska, a tücsök és a szöcske, ami jól jön a rovarokkal táplálkozó hüllőnek. A gyep fokozatosan zsombékos szerkezetűvé alakul, amely jó búvóhelyet nyújt.

Verő György, a LIFE+ program koordinátora a lőtérről beszél Forrás. Bajomi Bálint

A LIFE+ Természet pályázatból finanszírozott projekt vezetője a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, partnerei a Honvédelmi Minisztérium Fegyverzeti és Hadbiztosi Hivatal, a HM Budapesti Erdőgazdaság Zrt. és a WWF Magyarország, társfinanszírozó a Vidékfejlesztési Minisztérium. A célok: helyreállítani az élőhelyeket és megőrizni a természeti értékeket a lőtér használata mellett is, valamint helyben tartani a vizeket az élővilág számára.