A pontos dobás tette az embert emberré

A pontos dobás kifejlődése tette lehetővé a gyakoribb húsevést, és ennek következtében az ember evolúciójának gyorsulását, állítják amerikai kutatók.

Ha állatok indulnának sporteseményeken, általában felülmúlnák az embert. Valószínűleg csak egyetlen olyan terület van - a különböző tárgyak dobásával kapcsolatos sportok -, ahol az ember biztosan győzedelmeskedne. Ha magunk elé képzelünk egy gerelyhajítót vagy egy baseballjátékost, talán nem is gondoljuk, milyen rendkívüli a teljesítménye. Ezek a sportolók hihetetlen (akár 100 kilométer/órát meghaladó) sebességgel és pontossággal képesek nagy távolságra eldobni a sporteszközt.

De a dobásban az átlagemberek is az állatok fölé emelkednek. Az élővilágban ugyanis az ember az egyetlen, aki célzott, nagy távolságú dobásra képes. Ebben még legközelebbi rokonaink, a csimpánzok is messze elmaradnak tőlünk. Noha ők hajlamosak a dobálózásra (főleg ürülékkel), anatómiai sajátosságaik nem teszik lehetővé a hatékony, pontos hajítást. Különösen a fej fölötti hajításban gyengék, ami az ember erőssége.

Forrás: AFP/SCANPIX NORWAY/CORNELIUS POPPE

A kutatók is ezért kezdték alaposabban vizsgálni a témát. "A kutatás kezdetekor alapvetően két kérdés foglalkoztatott bennünket" - mondta Neil Roach, a vizsgálatok vezetője, a George Washington Egyetem munkatársa. "Egyik az volt, hogy az ember miért olyan egyedülállóan jó a dobásban, míg minden más élőlény, beleértve csimpánz rokonainkat is, ügyetlen ebben. A másik pedig, hogy miként vagyunk erre képesek, milyen testi sajátosságok teszik lehetővé ezt a viselkedést, és nyomon tudjuk-e követni ezeket a változásokat az ősmaradványok sorozatán."

A kutatás folyamán egy sor olyan fizikai változást találtak - például a vállak leereszkedése és kiszélesedés, a derék kibővülése és a felkarcsont megcsavarodása -, amely különösen jó dobóvá teszi az embert, írják a kutatók a Nature-ben megjelent cikkükben. Míg ezeknek a változásoknak egy része már az emberi evolúció korai szakaszában megjelent, együttesen csak a mai ember közvetlen ősének tartott Homo erectusnál bukkantak fel nagyjából 2 millió éve, mondta Daniel Lieberman, a Harvard Egyetem professzora. Ugyanerre az időszakra jellemző a hatékony vadászat korai jeleinek feltűnése is, ami arra utal, hogy tárgyak nagyon gyors és pontos elhajítása alapvető szerepet játszott az ember azon képességében, hogy a tápláléklánc csúcsára emelkedett.

"A dobás képessége egyike volt azon maroknyi változásnak, amely lehetővé tette, hogy ragadozók legyünk, ami azután egy csomó későbbi változás kialakulását indította el az evolúciónkban" - mondta Lieberman. "Ha nem vagyunk olyan jók a hajításban, a futásban és néhány más dologban, akkor nem fejlődött volna ki a nagy agyunk és az összes ezzel kapcsolatos kognitív képesség, mint amilyen például a nyelv. Ha nincs meg a dobási képességünk, akkor nem lennénk azok, akik ma vagyunk."