Csőre és színváltó bőre lehet a jövő emberének

evolúció, grafika
Vágólapra másolva!
Az emberi evolúció irányáról kevés a tudományosan megalapozott ismeret, különböző bizarr jóslatokból azonban nincs hiány. Egyesek szerint evolúciós előnyt jelentene, ha hajlékonyabb lenne a csontvázunk, vagy a fogaink átalakulnának csőrré.
Vágólapra másolva!

Sok ember fantáziáját izgatja, milyenek lesznek a jövő élőlényei, legfőképpen az ember. Legutóbb Dean Burnett idegkutató gyűjtötte össze elképzeléseit a Guardian blogján.

Burnett szerint például nagy előnyt jelentene, ha az ember a kaméleonokhoz hasonlóan képes lenne akaratlagosan is változtatni a bőrszínét. Ez egyrészt csökkenthetné a faji előítéleteket, hiszen mindenki olyan bőrszínt választana magának, amilyet akar, így az már nem választaná el a rasszokat. Másrészt sok ember ma is mindent megtesz, hogy változtassa (sötétítse vagy halványítsa) a bőrszínét, így valószínűleg kívánatosabb partner lenne az, aki erre külső segédeszköz nélkül képes.

Elképzelhető, hogy a különleges színek - például a narancssárga - különösen vonzók lennének. A modern társadalomban előnyt jelentene, ha valaki tetszés szerint képes lenne vizuálisan beleolvadni a tömegbe, vagy éppen kitűnni abból, így evolúciós nyomás hatna e tulajdonság kialakulására.

Forrás: AFP/PATRICK PLEUL

A szelektív hallás továbbfejlődése is előnyös lehet Burnett szerint. Az emberek már ma is képesek figyelmüket a számukra fontos dolgokra irányítani a környezet zajából. Ezt "koktélparti-hatásnak" nevezik a szakemberek, mivel ott figyelhető meg leginkább, hogy a környező beszélgetésekből ki tudjuk szűrni azt, amely valamilyen okból felkeltette az érdeklődésünket. Erre a szűrésre nincs semmilyen fizikai mechanizmus a fülben, kizárólag az agy végzi.

A jövőben egyre több információ fogja bombázni agyunkat, és az ember valószínűleg képes lesz aktívan kiszűrni az érdektelen vagy felizgató információkat ugyanúgy, ahogy például kellemetlen látvány esetén lehunyjuk a szemünket. Így az emberekhez végül kevesebb információ jut el, de általánosságban kevésbé lesznek stresszesek és idegesek, ami egészségügyi előnyökkel és hosszabb élettel jár, így előnyös lesz e gének továbbörökítése.

Noha az emberi kéz hihetetlen ügyes és finom mozdulatokra képes, Burnett úgy véli, hogy nem elégíti ki tökéletesen a mai számítógépes kor igényeit. Az evolúció folyamán ujjaink valószínűleg hajlékonyabbak lesznek, hogy jobban alkalmazkodjanak a technikai eszközök, például billentyűzetek kezeléséhez. Az ember ujjai akár olyan tapogatónyúlványokban is végződhetnek majd, amilyenek a tengeri rózsáknak van. Ezeknek a tapogatóknak a szexuális izgatásban is fontos szerepük lehet.

Forrás: Wikimedia

Az ember számára előnyös lehet a rugalmasabb csontváz is. A cápákhoz és más porcos halakhoz hasonlóan egyre több porcos elem épülhet be a csontvázba, amelynek egyik fő előnye lenne a könnyebb szülés. A rugalmasabb csontváz a párválasztásnál is előnyt jelenthetne, gondoljunk csak arra, mennyire vonzódnak a nők és a férfiak is a jó táncosokhoz.

Burnett evolúciós gondolatkísérletét természetesen maga sem veszi igazán komolyan. A fogak csőrré alakulását azonban egy tudományos kutatás alapján jósolta meg Gareth Fraser, a Sheffieldi Egyetem biológusa. A kutató szerint az emberi fogak már nem felelnek meg a feladatuknak. A csőr sokkal praktikusabb, erősebb, nem hullik ki, nem törik le, nem romlik. Fraser a gömbhalak csőrszerű szájszervét tanulmányozva jutott arra a következtetésre, hogy az embernél végbemehet az a folyamat, amely a gömbhalaknál a csőr kialakulásához vezetett az évmilliók folyamán.