Nincstelenül távoztak a svábok Magyarországról

2013.07.16. 14:46

1945. december 22-én - bő másfél évvel a magyarországi zsidóság deportálása után - a magyar minisztertanács rendeletet alkotott arról, hogy a 300-400 ezer fős magyarországi németségnek el kell hagynia Magyarországot, vagyonuk pedig a magyar államra száll. Az első vonat 1946. január 19-én indult Budaörsről.

Magyarország és a németség története közel ezer éve egybefonódik. Közös történelmünk során a békés együttélés és a háborúskodások váltották egymást: a háborúk jellemzően kívülről érkeztek, míg az országban megtelepedett németek alapvetően konfliktusmentesen élték mindennapjaikat a többi nemzettel.

Magyarországra már a középkorban megérkeztek az első németek: Erdélyben és a mai Szlovákia északi részén telepedtek meg a szászok, akik jellemzően városlakók voltak, jelentős részben hozzájuk kötődik a magyarországi városok és kereskedelem születése. A második nagy betelepítési hullám a 18. században következett be: a török háborúk okozta lakosságcsökkenést a bécsi udvar szervezett betelepítésekkel próbálta pótolni. Az ekkor Magyarországra költözött német csoportokat nevezzük sváboknak: ők főként a török háborúk által leginkább sújtott területeken, vagyis a Pest-Buda környékén, Fejér, Veszprém, Somogy és Tolna megyében, Duna-Tisza közén és néhány egyéb helyen telepedtek meg.

Cipekedő svábok a kitelepítéskorForrás: Wikimedia/Bundesarchiv

A 19-20. század fordulójára a magyarországi németség jelentős szerepet töltött be az ország életében. Számarányát tekintve a mai Magyarország területén élők kb. 7%-át tették ki 1910-ben, míg az egész történelmi Magyarország lakosságának kb. 10%-át alkották a szász és sváb kisebbség tagjai. Társadalmi megoszlásuk is jellegzetes: a magyarországi németek egyrészt városlakók voltak, másrészt pedig a főként a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén élő svábok virágzó földműves gazdaságokat vezettek.

Trianon után

A trianoni békét követően a csökkent területű Magyarországon a mintegy félmilliós, jellemzően a földművelésből élő sváb közösség a legnagyobb nemzeti kisebbség lett, a lakosság mintegy hat-hét százalékát alkották. A magyarországi svábok körüli konfliktusok kiéleződése az 1930-as évek közepére-végére tehető. Ez egyrészt Hitler hatalomra jutásának volt köszönhető: a minden német egységét hirdető hitleri nemzeti szocialista politika a magyarországi svábok körében is talált támogatókat.

Az ő szervezetük lett az 1938-ban megalakult Volksbund, amely nemzeti szocialista szellemben igyekezett propagandatevékenységet kifejteni. Ezt a célt segítette, hogy a magyar és a német kormány között 1940-ben olyan egyezmény született, amely kizárólag a Volksbund számára engedélyezte a szervezkedést a magyarországi németek körében. A Volksbund csak 1944-re került teljesen náci befolyás alá, ekkor viszont már az SS-be is kényszersoroztak a magyarországi németek köréből, ráadásul mindebben a magyar hatóságok is segítették. 

Minden vagyonuk az államra maradtForrás: Wikimedia/Bundesarchiv

A magyarországi németek helyzetének alakulásában a másik döntő tényező a belpolitikai viszonyok változása volt. Az 1930-as évek végének fölerősödő antiszemita hangulata mellett erős teret kapott a németellenesség is. Miként azt Ungváry Krisztián bemutatja tavaly megjelent A Horthy-rendszer mérlege című könyvében, a svábokban sokan a magyarságra leselkedő olyan veszélyt láttak, mint amit a zsidóságnak tulajdonítottak. Ez részben abból is fakadt, hogy a magyarországi svábok - a zsidósághoz hasonlóan - speciális, kiemelkedő szerepet játszottak a polgári átalakulásban, vagyoni helyzetük jóval kedvezőbb volt a magyarországi átlagnál. A korban egyre inkább elterjedő nézetek éppen az átlagnál kedvezőbb körülmények között élő svábokat és zsidókat okolták Magyarország társadalmi problémáiért. A kialakuló közhangulatot jól jellemzi például Illyés Gyula Pusztulás című írása.

Kevéssé ismert tény, hogy a svábok kitelepítésének gondolata már a háború alatt fölmerült. Ezt szorgalmazta egyrészt maga Hitler is a kelet-európai németekkel kapcsolatban: Magyarország területéről is szerette volna „hazatelepíteni” a németeket, hogy megakadályozza asszimilációjukat és erősítse a Harmadik Birodalmat. A svábellenesség miatt a magyar kormánynak és az értelmiségi elit jelentős részének sem lett volna ellenére a németek kitelepítése, hiszen az így fölszabaduló föld segített volna például a szegényparasztság földhiányának megoldásában. Az 1940-es évek elején föl is merült ez a gondolat a magyar és a német kormány diplomáciai érintkezésében, ám a háborús viszonyok miatt nem volt kivitelezhető a visszacsatolások után már közel 800 ezres magyarországi németség kitelepítése.

Viták a kitelepítésről

Magyarországon a harcok 1945 áprilisában fejeződtek be, az országban élő németek zaklatása azonban már előbb elkezdődött: a szovjet csapatok az erre vonatkozó rendeletek értelmében már 1944 decemberében elkezdték a sváb férfiak összefogdosását és munkaszolgálatra hurcolását, az így elhurcoltak száma több tízezerre tehető. 1945 elején aztán megkezdődött az önbíráskodás is: az éppen csak szárnyait bontogató új kormányzat még nem volt képes az egész ország területén egységes elveket érvényesíteni a törvények végrehajtásában. Jól érzékelhető például az önbíráskodás abban, hogy a magyarországi németek földjeit nagy mértékben vették igénybe a földosztás céljaira. 

Az amerikaiak nem voltak megelégedve a kitelepítés körülményeivelForrás: Wikimedia/Bundesarchiv

1945 márciusától kezdődően került a viták középpontjába a magyarországi németek kollektív bűnösségének problémája. A vitában a pártok különböző álláspontokat foglaltak el: a Nemzeti Parasztpárt és a Kommunista Párt például a kollektív bűnösség elve alapján valamennyi német kitelepítését kívánta, míg például a Szociáldemokrata Párt lényegesen mérsékeltebb álláspontot képviselt.

A viták középpontjában egyrészt az állt, hogy elvileg helyes-e a kollektív bűnösség kimondása, másrészt fontos kérdés volt az is, hogy a magyarországi németek kollektív megbélyegzése és kitelepítése egyúttal döntő érvet adhat a felvidéki magyarok üldözését a kassai kormányprogram alapján megkezdő csehszlovák kormánynak is, és morálisan egyszerűen megsemmisíti a magyar kisebbséget védő álláspontot. További szempontot jelentett a földosztás kérdése: a magyar szegényparasztság földhöz jutásához és a háború utáni szociális katasztrófa enyhítéséhez föl kívánták használni a svábok földjét és vagyonát is.

Sokak szerint a csehszlovák kormány diplomáciai manővereinek eredményeként került be végül az 1945 nyarán Potsdamban ülésező nagyhatalmi konferencia döntései közé is a magyarországi németek kitelepítése. A potsdami határozat és annak novemberben született pontosításai nem mondták egyértelműen azt, hogy kötelező az érintett államoknak felelősségre vonniuk és kitelepíteniük a németeket. Jól jelzi a mozgásteret, hogy az 1945. december 22-én a magyar minisztertanács csak heves és hosszú vita után fogadta el a kitelepítésről és jogfosztásról szóló kormányrendeletet.

A svábok kitelepítése

A 12330/1945 M.E. rendelet értelmében Németországba történő költözésre köteleztek mindenkit, aki az 1941. évi népszámlálás alkalmával német nemzetiségűnek vagy német anyanyelvűnek vallotta magát. Ez a szempont nem vette figyelembe azt, hogy a népszámláláson történő adatszolgáltatásnak nem lehet semmilyen következménye az érintettekre nézve, és még azt sem vette tekintetbe, hogy 1945-ben valószínűleg sokan válaszoltak volna másképp a föltett kérdésekre, mint az 1941-es, egészen más történelmi körülmények között. Mentességet csak azok kaptak, akik igazolni tudták, hogy hűségesek maradtak a magyar nemzethez a nehéz időkben, vagy üldözték őket azért, mert magyarnak vallották magukat. Jellemző, hogy a rendelet eleve 10%-ban maximálta a mentesíthetők létszámát.

A rendelethez kapcsolt végrehajtási utasítások azt is szabályozták, hogy a kitelepített svábok minden tulajdona a magyar államra száll. Erre azért is szükség volt, mert a magyar kormány tervei szerint a Csehszlovákiából érkező magyarokat és a földosztásból kimaradt alföldi szegényparasztokat kívánták betelepíteni a svábok üresen maradt házaiba. Ez utóbbi szempont - túl a kollektív bűnösség kimondásán - sürgetően hatott a kitelepítés végrehajtására.

1946. január 19-én indult az első kitelepítettekkel teli vonatForrás: Youtube

A kitelepítést több lépcsőben hajtották végre. Az első és legnagyobb lépcső 1946 januárja és júniusa között történt, ekkor közel 120 ezer német hagyta el Magyarországot, úticéljuk Németország amerikaiak által megszállt zónája, a későbbi Nyugat-Németország volt. Ekkor az amerikaiak követelésére állt le a kitelepítés, akik elégedetlenek voltak a kitelepítés körülményeivel. Később újraindultak a kitelepítések, ám a hidegháború közeledtével 1947-ben nyarától az amerikai zónába már nem szállítottak több németet. Ezért a későbbiekben, 1947-48-ban a szovjet zónába, a későbbi NDK-ba folytatódtak a kitelepítések.

Összességében elmondható, hogy 1946 és 1948 között több mint 170 ezer német kényszerült elhagyni Magyarországot. A háború alatti vándorlásokkal együtt a magyarországi németség összességében kevesebb mint a felére csökkent, alapvetően megváltoztatva ezzel a Dunántúl etnikai színezetét, és felgyorsítva a maradék németség beolvadását. A magyarországi németek összesen 640 ezer holdnyi földbirtokából a földosztás és a kitelepítések során 500 ezer hold földet vettek el, ezeket túlnyomórészt az országon belül áttelepülő gazdáknak, kisebb részben a Csehszlovákiából menekülő magyaroknak adták. 60 400 házból 15 650 maradt a svábok tulajdonában.

Az első kitelepítettekkel teli vonat indulásának napját, január 19-ét a magyarországi németek elhurcolásának emléknapjává nyilvánította 2012-ben az Országgyűlés. A Magyarországról kitelepített németeknek és leszármazottaiknak külön szervezetük van, az azonos faluból távozottak közül sokan ma is igyekeznek tartani a kapcsolatot.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK