Megdobbant a laborban növesztett szív

mesterségesen növesztett szív, hibrid szív
Vágólapra másolva!
Részben emberi, részben egérsejtekből álló szívet készítettek amerikai kutatók.
Vágólapra másolva!

Három hét alatt regenerálódott, és megdobbant az a hibrid szív, amelyet emberi és egérsejtek felhasználásval építettek a Pittsburghi Egyetem kutatói. A szerv építéséhez a kutatóknak első lépésként le kellett csupaszítaniuk az egérszívet, melyből csak a kötőszövetes váz maradt meg. A szervet ezt követően emberi szívizom őssejtekkel (úgynevezett multipotens kardiovaszkuláris progenitor sejtekkel) regenerálták.

A kutatók indukált pluripotens őssejteket (iPS-sejtek) használtak, melyeket érett bőrsejtekből hoztak létre. Ezek ugyanolyan széles fejlődési potenciállal rendelkeznek, mint a hólyagcsíra-állapotú korai magzat embriócsomójának sejtjei, az embrionális őssejtek. (Bővebben az iPS-sejtekről itt olvashat.) A hibrid szív percenként 40-50-szer húzódik össze, de a vér hatékony áramoltatásához még gyenge.

Világszerte több millióan szenvednek műtétet igénylő szívbetegségtől, és a kutatók nagy reményeket fűznek az őssejteken alapuló, regeneratív orvosláshoz. Ennek köszönhetően ugyanis nemcsak sérült szívszövetet tudnának pótolni, hanem akár teljes szívet is.