Oszmán kori település maradványaira bukkantak Szigetvárnál

Vágólapra másolva!
Szulejmán türbéje még nincs meg, de tovább keresik.
Vágólapra másolva!

Egy eddig ismeretlen oszmán kori település maradványaira bukkantak kutatók a közelmúltban Szigetvár közelében, az I. Szulejmán szultán türbéje utáni keresés során - jelentette be Kolovics János, Szigetvár polgármestere pénteken. A kutatás hátteréről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Az új módszerekkel folytatott kutatás keretében fellelt írásos emlékek, geofizikai mérések, első fokon elvégzett régészeti munkák által mutatott összkép alapján állíthatjuk, hogy a szulejmáni türbéhez kapcsolódó komplett várost találtuk meg - mondta Kolovics.

Az írásos emlékekben Turbéknak nevezett, eredetileg védelmi árokkal ellátott város behatárolható, feltárásához azonnal hozzálátnak. Már pénteken tárgyalások kezdődtek Serdar Cammal, a Török Együttműködési és Koordinációs Ügynökség igazgatósági elnökével a további munkákról és azok esetleges támogatásáról.

Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központjának igazgatója, a kutatócsoport vezetője azt mondta: Szulejmán türbéje még nem került elő, de a város megtalálásának köszönhetően közelebb kerültek hozzá. A türbe helyének pontos meghatározásához további vizsgálatokra van szükség - jegyezte meg.

Hangsúlyozta, hogy az 1570-es években épült és az 1680-as évek végén elpusztult város felfedezése azért unikális, mert az oszmánok általában nem hoztak létre településeket, a meglévőkbe költöztek.
Turbékhoz hasonló várost ez idáig senki sem talált a hódoltság kori Magyarország területén, létrejötte egyértelműen Szulejmán szigetvári halálához köthető, más indok nem képzelhető el. Ha feltárjuk, még ennél is többet fogunk tudni - mondta.

Zrínyi Miklós 1566-ban két és félezer katonával egy hónapon keresztül állt ellen a Bécs elfoglalására tartó I. Szulejmán szultán vezette százezres török sereg ostromának. Szeptember 8-án, amikor a magyar csapat létszáma háromszázra fogyatkozott, a katonák Zrínyivel az élükön kilovagoltak a várból és harc közben elestek.

Az elmúlt nyolc hónapban folytatott vizsgálatok alapján megállapítható: Szulejmán szeptember 6-án, a katonai ostromtáborban hunyt el, halálát 48 napig titkolták a hadsereg előtt. A uralkodó belső szerveit eltemették, a táborhelyet megjelölték, amely fölé egy 1692-ig biztosan fennálló türbe, majd mellé dzsámi, derviskolostor, kaszárnya és más létesítmény épült.

Az így növekvő Turbék települést balkáni török kerámiát használó népesség lakta, a kutatók elszórtan luxuscikkekre utaló nyomokat és ezüst éremleletet is találtak.