Higgs-bozon: fizikai Nobel

Vágólapra másolva!
A 2013-as fizikai Nobel-díjat Peter Higgs és Francois Englert kapták megosztva, a Higgs-mechanizmus és a Higgs-bozon elméletéért.
Vágólapra másolva!

Az 1960-as évek elején megjósolt részecskét 2012 júliusában fedezték fel a CERN-ben, és 2013 tavaszán erősítették meg a létezését. A Higgs-bozont létrehozó Higgs-mező ad tömeget a részecskéknek. Ezzel a részecskék világát leíró jelenlegi legteljesebb elmélet, a Standard Modell utolsó hiányzó, előre megjósolt részecskéjét is felfedezték.

Részletes beszámolóval rövidesen egy másik cikkben jelentkezünk.