Új sziget született Japán partjainál

2013.11.21. 11:35

Víz alatti vulkánkitörés következtében új sziget jött létre a japán Nisino-sima szigettől délkeletre – olvasható az ELTE geológusainak blogján. A vulkáni kitörés a jellegzetes, sekély vízmélységben lejátszódó, kakastaréjszerű hamukilövelléseket mutató, úgynevezett freatomagmás működés jegyeit mutatja. Az ismétlődő hamukilövellések eredményeként szerda délutánra már egy körülbelül 200 méter átmérőjű sziget keletkezett. A helyi szakemberek szerint a vulkáni működés akár hónapokon keresztül is folytatódhat, mivel e térségben a korábbi vulkáni kitörési fázisok olykor két évig is eltartottak.

A Japán Parti Őrség felvétele a sziget születéséről

Forrás: AFP/Japán Parti Őrség

Az új sziget az úgynevezett Vulkán-szigetek ívéhez tartozik, amely Japántól délre húzódik, a Bonin-szigetektől délre, lemeztektonikailag a Mariana-szigetív része – írja a Tűzhányó blog. Az 1970-es évek előtt a Nisino-sima egy kis, zöld szigetecske volt, ám mérete vulkáni kitörések következtében 1973. október 9-én jelentősen megnőtt. A karéj alakú új sziget 1974 márciusára 700 méter hosszú és 250 méter széles lett.