Ukrajnában él a magyarság legmostohább sorsú része

2014.03.05. 17:16

Kárpátalján él a Kárpát-medencei magyarság talán leginkább hányatott sorsú része. A XX. század során ötször változott a terület hovatartozása, egy dolog azonban ugyanaz maradt. Bármelyik országhoz is tartozott a természeti szépségekben gazdag vidék, mindig az adott ország perifériáján helyezkedett el. Sem a Trianon előtti Magyarország, sem a két világháború közötti Csehszlovákia, sem a Szovjetunió, sem pedig Ukrajna nem tartotta kiemelten fontosnak a térség fejlesztését.

Kárpátalja benépesülése

A Kárpát-medencei magyar történelem első eseménye rögtön Kárpátaljához kötődik, hiszen a hagyomány szerint a Vereckei-hágón keresztül jöttek be őseink hazánkba a 9. század végén. Ezt követően az országnak a középső vidékét kezdték benépesíteni a betelepülő magyarok, noha a kárpátaljai Ung vármegye már egyike volt az István király által alapított közigazgatási egységeknek. Az ország szélén elhelyezkedő terület azonban gyéren lakott maradt, Árpád-házi királyaink főként a Halics (Galícia) elleni hadjáratok során használták fölvonulási területként.

Honfoglalás - a Feszty-körkép részleteForrás: Wikimedia Commons

1241-ben a tatárok is a Vereckei-hágón keresztül törtek be az országba, így először ez a terület pusztult el. IV. Béla újjáépítő tevékenysége nyomán külföldi telepeseket is betelepített, a 13. és a 14. század folyamán pedig megkezdődött az itteni sókészletek föltárása is. Erre az időszakra tehető a szláv lakosság, az ukránhoz közeli nyelvet beszélő ruszinok betelepülése is.

A 16-17. században, az ország három részre szakadásának idején a vidék megyéin Erdély és a királyi Magyarország osztozhatott. A 17-18. század fordulója Kárpátalja történetének talán leghíresebb korszaka. 1686 és 1688 között Zrínyi Ilona két éven át védelmezte Munkács várát, majd 1703-ban lényegében itt kezdődött a Rákóczi-féle szabadságharc is, hogy aztán 1711-re, erejét vesztve erre a területre szoruljon vissza. Kárpátalja volt tehát az a terület, ami az egész szabadságharc alatt a felkelők kezén maradt.

Ukrajna, Vereckei-hágó, a Millennium idején felállított emlékobeliszk (1950-ben elbontották) és a győzelmi kapuForrás: Fortepan/SZF

A 18. és a 19. század folyamán alakult ki a térség tarka etnikai arculata, a 19. század végéről valók az első népszámlálási adatok is. Az 1880. évi adatok szerint Kárpátalja 400 ezer lakosának negyede vallotta magát magyarnak, közel 60 százaléka pedig ruszinnak (ukránnak). A maradék 15 százalékot románok, németek és zsidók tették ki. Már ekkor is megfigyelhető volt, hogy a kárpátaljai magyarság többsége egy tömbben, az Alföldnek közvetlenül a mai ukrán-magyar határ túloldalán elterülő részén élt. Kárpátalja belső vidékein, a hegyekben csak szórványosan élnek magyarok. 1910-ben ezen kívül jelentős volt a magyarok aránya a fontosabb városokban, így Munkácson (59%), Ungváron (73%) és Beregszászon (96%) is.

Trianon és a csehszlovák idők

1918 őszén a háborús vereség és a történelmi Magyarország fölbomlása Kárpátalján is éreztette hatását. Kárpátalja azon kevés, nemzetiségek lakta terület közé tartozott, amely 1918 őszén nem kívánt elszakadni Magyarországtól. 1918 decemberében hirdették ki Budapesten azt a törvényt, amely a ruszinok és Kárpátalja – vagyis Ung, Máramaros, Bereg és Ugocsa vármegyék – széleskörű autonómiájáról rendelkezett. A terület egészen 1919 májusáig magyar fennhatóság alatt állt, vagyis néhány hétig még a március 21-én kikiáltott Tanácsköztársaság is hatalmat gyakorolt a vidéken. Végül 1919 májusára a csehszlovák haderő elfoglalta Kárpátalja nagy részét, így a terület az alakulófélben lévő Csehszlovákia része lett.

1919 szeptemberében a Saint-Germain-i, illetve 1920 júniusában a trianoni békeszerződés szentesítette Kárpátalja helyzetét Csehszlovákián belül. A szerződés értelmében Kárpátalja 12 656 négyzetkilométernyi területe került az új államhoz. Lakosságának az 1910. évi népszámlálás szerint 30 százaléka volt magyar. Kárpátalja Podkarpatska Rus néven különálló közigazgatási egységet alkotott Csehszlovákián belül, amit döntően a Csehországból Kárpátaljára települt cseh anyanyelvű tisztviselői kar irányított. A csehszlovák állam megalapításakor még úgy tervezték, hogy Kárpátalja autonómiát kap, ám ez csak az első Csehszlovákia végóráiban, 1938 őszén valósult meg.

A csehszlovák polgári demokrácia uralmának két évtizede összességében ellentmondásos mérleget hozott. Az állam nemzetiségi politikája lehetővé tette a nemzetiségek számára az önszerveződést – Kárpátalján például három magyar párt is működött –, ám számos adminisztratív akadályt gördítettek a szervezetek működése elé. Például Kárpátalján kétszer annyi szavazat kellett egy szenátori mandátum elnyeréséhez a prágai parlamentben, mint Csehországban.

A legnagyobb nehézségek az iskoláztatásban jelentkeztek. Az állam a cseh nyelvű iskolák létrehozását támogatta a vidéken, noha az őslakos cseh vagy szlovák lakosság lélekszáma elenyésző volt. Ebből következően a kárpátaljai magyarság számára nagyon szűkek voltak az anyanyelvű iskoláztatás lehetőségei. Gazdasági szempontból Kárpátalja Csehszlovákia legkevésbé fejlett vidéke volt. Noha az ország összlakosságának 9 százaléka élt itt, az ipari termelésnek mindössze 0,67 százalékát nyújtotta. Bár történtek infrastrukturális beruházások, lényegi fejlődés Kárpátalja gazdasági viszonyaiban nem történt.

Vissza Magyarországhoz

1938 őszének világpolitikai eseményei Kárpátalja sorsát is alapvetően változtatták meg. Hitler és Németország agresszív külpolitikája a hárommilliós német kisebbséget is magában foglaló Csehszlovákiát vette célkeresztbe, aminek első „eredménye” az 1938. szeptember 29-i dátummal a nagyhatalmak által aláírt müncheni egyezmény volt. Ennek értelmében Csehszlovákia németek lakta területei Németországhoz kerültek, a magyarlakta déli területek sorsát pedig Magyarország és Csehszlovákia tárgyalásaira bízta.

A tárgyalások kudarcot vallottak, így a két állam a müncheni egyezmény rendelkezéseinek megfelelően nemzetközi döntőbíráskodást kért. Ebben már csak Olaszország és Németország vett részt, aminek eredményeként 1938. november 2-án megszületett az első bécsi döntés. Ennek értelmében Csehszlovákia – benne Kárpátalja – túlnyomórészt magyarok lakta határ menti sávja Magyarországhoz került, köztük Munkács és Ungvár városa is.

Röviddel ezt megelőzően, 1938 októberében Kárpátalja elnyerte a két évtizede ígérgetett autonómiát a csehszlovák állam maradékán belül. A kárpátaljai autonóm kormány vezetői között akadtak olyanok is, akik már önálló ruszin állam létrehozásáról ábrándoztak, ami a Csehszlovákia végleges fölbomlasztásán munkálkodó német kormánynak sem lett volna ellenére. A magyar kormány is megkezdte Kárpátalja elfoglalásának katonai és diplomáciai előkészületeit, hiszen előre látható volt, hogy a müncheni egyezmény által megcsonkított Csehszlovákia nem lesz hosszú életű.

A magyar kormány terve az volt, hogy amikor a német csapatok bevonulnak Csehországba, a magyar seregek elfoglalják Kárpátalját. 1939. március 14-én Szlovákia kikiáltotta a függetlenségét, amit ugyanezen a napon követett a kárpátaljai ruszin „állam” függetlenségi nyilatkozata is. Ezt azonban a német kormány végül nem ismerte el, így hallgatólagosan lehetőséget biztosított a magyar kormánynak Kárpátalja katonai megszállására.

Magyarországhoz visszacsatolt területek 1941-igForrás: Wikimedia Commons/PANONIAN

1939 márciusában tehát egész Kárpátalja Magyarországhoz került. Ez a terület azonban többségében ruszinok által lakott volt, a magyarok az 1941. évi népszámlálás adatai szerint 30 százalékát adták a lakosságnak, míg a ruszinok 60 százalékát. A területen 1939-ben három „közigazgatási kirendeltséget” hoztak létre, Kárpátalja élére pedig kormányzói biztos került. 1939 és 1941 között több tervezet is készült Kárpátalja autonómiájáról, ám ezen tervek közül egyik sem valósult meg, az „ideiglenes” állapot maradt meg egészen 1944 őszéig. 1941-ben ráadásul a Szovjetunió elleni hadjárat előtt Kárpátalja katonai fölvonulási terület lett, ami tovább gátolta a végleges rendezés lehetőségét. A magyar kormány helyi tisztviselői már 1939-ben figyelmeztettek arra, hogy Kárpátalján komoly feszültséget váltott ki a magyar állam némely tisztviselőjének működése, a csehszlovák időkhöz képest korlátozott szólásszabadság és a folyamatosan romló életszínvonal.

A munkácsi vár 1940-benForrás: Fortepan/Gyöngyi

1944 sorsfordulói

Kárpátalja 1944-ben osztozott Magyarország tragikus sorsában, az első a kárpátaljai zsidóság deportálása volt. 1944. május 15-én Munkácsról indultak az első vonatok a magyarországi holocaust történetében. 1944 októberének elején a Vörös Hadsereg átkelt a Kárpátokon, és a hónap végére teljesen birtokba vette Kárpátalját. Magyarország a háborúban vesztes országként az 1945. január 20-án megkötött fegyverszüneti egyezményben kötelezte magát, hogy az 1937. évi határai közé vonul vissza, így Kárpátaljával kapcsolatban csupán az a kérdés maradt, hogy a Szovjetunióhoz vagy Csehszlovákiához fog tartozni. 1944 és 1945 fordulóján a kérdés még eldöntetlen volt, így az újjászerveződő csehszlovák állam képviselői éppúgy jelen voltak a térségben, mint a szovjet katonai közigazgatás. 1945. június 29-én aztán a csehszlovák és a szovjet kormány Moszkvában szerződést írt alá, amelynek értelmében Kárpátalja a Szovjetunióhoz, azon belül pedig az Ukrán SzSzK-hoz került.

Görög katolikus püspöki palota és székesegyház Ungváron a Káptalan utcában 2009 októberébenForrás: MTI/Friedmann Endre

A kárpátaljai magyarságra ezt követően történetének legsötétebb órái vártak. A berendezkedő sztálinista hatalom megkezdte az újra kisebbségi sorba került magyar férfilakosság deportálását és gyűjtőtáborba zárását, sokan sosem látták viszont szülőhazájukat. Becslések szerint közel 40 ezer katonakorú magyar és német férfit vittek munkatáborba, ahonnan csak 1946-47-től kezdve engedték haza őket, Sztálin haláláig pedig erős gyanakvással figyelték a háborús bűnösnek tekintett magyarságot.

A szovjet idők alatt a magyarság önszerveződése elé a csehszlovák uralom alattinál is erősebb akadályokat gördített a hatalom, az anyaországgal való kapcsolattartás is jóval nehezebbé vált. Ennek eredményeként a hatalmas birodalom határvidékén élő magyarság létszáma és aránya erős csökkenésnek indult. A 2001. évi népszámlálás szerint mindössze 12 százalék volt a magyarság aránya Kárpátalján, szemben az 1941. évi 30 százalékkal. Kárpátalja 1991 óta a független Ukrajnához tartozik.