Megint téma az egyik legostobább állatkínzás

élő állatos kulcstartók Kínában
Vágólapra másolva!
Aláírásgyűjtésbe kezdett a Greenpeace Extra aktivistája, hogy Kínában véget vessenek a műanyag zacskóba zárt élő teknősök és más állatok árusításának.
Vágólapra másolva!

Amikor pár éve megjelentek az első híradások és fényképek arról, hogy kínai utcai árusok élő állatokat árulnak folyadékkal teli műanyag zacskóba hegesztve, a legtöbben átverésre gyanakodtak. A kulcstartóként és ékszerként kínált portéka ugyanis annyira bizarr és kegyetlen ötletnek tűnt, hogy az emberek nem akarták elhinni, ilyen létezik. Ráadásul még élénken élt az emberek emlékezetében a befőttesüvegben tartható bonsai macskák esete, amellyel még az állatvédőket is sikerült átverni.

Sajnos a kínai állatos kulcstartó igaz. A körülbelül hét centiméteres, erős műanyagból készült tasakba rendszerint valamilyen növényi anyaggal színezett vizet töltenek, és ebbe tesznek vagy egy kisteknőst (rendszerint brazil ékszerteknőst), vagy egy-két halat, esetleg szalamandrát. Ezután légmentesen leforrasztják a zacskót, amivel lassú és kegyetlen halálra ítélik az állatokat. Az így készült kellékeket 5 jüanért (kb. 200 forint) árulják.

Élő állatos kulcstartók Kínában Forrás: AFP/Imaginechina/Luo Wei Bj

Bár az árusok azt állítják, hogy a kis élőlény akár hónapokig is elél a zacskóban - mert abban elegendő táplálék és „oxigénkristályok” vannak -, ez nem igaz. Az állatvédők szerint jó, ha a másnapot megélik, mielőtt megfulladnának. Egyes zacskókra állítólag figyelmeztetést írnak, hogy az állatot ki kell engedni bizonyos idő után, hogy ne pusztuljon el, de még ha meg is teszik ezt, az sem sokat javít a szerencsétlen állatok sorsán.

Az állatvédők már többször tiltakoztak a kínai hatóságoknál, hogy tiltsák be ezt a kegyetlen állatkínzást, eddig sikertelenül.

A legújabb tiltakozó akciót a Greenpeace Extra egyik aktivistája indította, és az oldalon már majdnem összegyűlt a tervezett 25 000 aláírás. A nyílt levélben Hszi Csin-ping államfőhöz fordulnak a természetvédők a kérésükkel. Azt szeretnék, hogy az elnök tiltsa be az élő állatok kiegészítő kellékként való árusítását. „A kulcstartódísz talán a leghaszontalanabb tárgy, amit az ember a zsebében vagy a tárcájában hordhat, de most - hála a Kínában árult, egyre növekvő népszerűségű cikknek - akár a legkegyetlenebb is lehet" - írja Samira Abumohor Skorin, a kampány elindítója a Greenpeace Extra oldalán.