Honnan kellett újjáépíteni Magyarországot?

2014.04.04. 16:02

Magyarország nemzeti vagyonának 40 százaléka pusztult el a második világháború alatt. A nemzeti jövedelem (GDP) 1945-re az előző évi felére csökkent, az ország pedig romokban hevert. Hogyan és mikorra sikerült helyreállítani Magyarország gazdaságát?

Amikor 1945 tavaszán elhallgattak a fegyverek, Magyarországra a károk fölmérése és a helyreállítás megkezdésének feladata várt. A hatalmas anyagi károk mellett az ország életét a szovjet megszállás is nehezítette, ráadásul hatékony közigazgatás sem állt rendelkezésre, hiszen a magyar állam újraszervezése is ezekben a hónapokban kezdődött.

Az elpusztított ország

Az összkép lesújtó volt. A második világháború idején az 1944. évi nemzeti vagyon 40 százaléka pusztult el. A veszteségek nagyjából negyedét 1944 végén az országból elmenekülő nyilasok és németek okozták, amikor a használhatónak tűnő gyárakat leszerelték, és egyéb értékek társaságában elvitték. A háborús károk háromnegyed része a harci események, a bombázások és a szovjet hadsereg tevékenysége nyomán keletkezett.

Ilyen volt 1945-ben és ilyen most: a Budai Vár Bécsi kapuja előtt, a Lovas út és Ostrom utca találkozásánál. További előtte-utána képek a fotóra kattintva!Forrás: Fortepan, Tuba Zoltán - Origo

A mezőgazdaságban is óriási károk voltak. A juh- és sertésállomány 80 százaléka veszett oda, míg a szarvasmarha-állomány az 1938. évi szint felére csökkent. A mezőgazdaság gépparkja is nagy veszteséget szenvedett, becslések szerint a mezőgazdaságban fekvő nemzeti vagyon mintegy 20 százaléka pusztult el. Komoly problémát jelentett az is, hogy 1944 végén és 1945 tavaszán a háborús események és az eszközök pusztulásának következtében lényegében elmaradtak a szokásos mezőgazdasági munkák. Ennek következményeként az 1945. évi búzatermés a harmincas években megszokottnak alig harmada volt, ami 1945-46 telén komoly ellátási nehézségeket eredményezett.

A mezőgazdaságnál is nagyobb veszteséget szenvedett el a gyáripar: a gazdaságtörténészek számításai szerint itt 54 százalékos volt a veszteség. A legsúlyosabb veszteség a közlekedést érte, hiszen itt a nemzeti vagyon közel 60 százaléka semmisült meg. Híd lényegében nem maradt épen, a visszavonuló német csapatok fölrobbantották a Duna és a Tisza hídjait. Mozdonyok, vasúti kocsik és a gépjárművek terén is óriási volt a veszteség. Mindezeken kívül volt jelentős volt a lakóingatlanokban okozott kár is.

A Lánchíd a Parlamenttel. A régi képen az ideiglenes Kossuth híd látszik a háttérben, az új képen pedig a Margit híd - további előtte-utána képek a fotóra kattintva! Forrás: Fortepan, Tuba Zoltán - Origo

A helyzetet tovább nehezítette, hogy lényegében megszűntek a külgazdasági kapcsolatok: 1944-ben 900 millió pengő körüli volt a kivitel, ami 1945-re mindössze 3 millióra csökkent. A gazdaság vérkeringése lényegében leállt 1945-re: a szállítási és ellátási nehézségek miatt még a működőképes gyárak sem tudtak termelni, a mezőgazdaságban pedig az állatállomány pusztulása a tenyésztés regenerálódását is fékezte. Mindehhez társult az ország jelentős embervesztesége, az egyre gyorsuló infláció, a szovjet hadsereg ellátása és a jóvátételi kötelezettségek. Nem meglepő tehát, hogy az 1945/46. gazdasági évben a nemzeti össztermék (GDP) a háború előttinek kevesebb mint a fele volt.

Legyen mit enni, és legyen híd a Dunán

A helyreállítás első lépéseit 1945 tavaszán az élet legalapvetőbb feltételeinek megteremtése jelentette. Ez először például a holttestek eltemetését jelentette: ez először csak ideiglenesen, például parkokban történt meg. Ehhez a feladathoz járult a romok eltakarítása, amit lapátot ragadva maguknak a pincéből előjövő lakosoknak kellett elvégezniük. Ezzel párhuzamosan indultak be újra például Budapesten a különböző városi szolgáltatások: április-május folyamán már többé-kevésbé működött gáz- és villanyszolgáltatás, elindultak az első villamosok és autóbuszok is. Május 1-jén már lehetett telefonálni, a postások ezen a napon vitték ki először a leveleket a fővárosban. A legkésőbb a szennyvízhálózat indult be: még 1945 őszén is csak korábbi kapacitásának 2 százalékán működött. Megkezdődött az ipari termelés újraindulása is: Budapesten először a sértetlenül maradt gyufagyár kezdett működni, ahol a munkások gyufában kapták meg első fizetésüket.

A legégetőbb feladat azonban az élelmiszerellátás és – részben ezzel összefüggésben – a közlekedés megszervezése, helyreállítása volt. A lényegében éhező városok ellátásában jelentős szerep jutott a szovjet hadseregnek Budapesten és a vidéki városokban fölállított ingyenkonyháknak is. Komoly nélkülözés jellemezte ezeket az éveket: 1945/46-ban például kenyérgabonából a szükséges mennyiség fele, húsból és zsiradékból pedig a szükséges alig 20 százaléka állt rendelkezésre, egyedül krumpliból volt elegendő. A nagyon szűkös kapacitásokat szigorú jegyrendszerrel és szabályozással kívánták beosztani: 1945 decemberében például egy nehéz fizikai munkát végző dolgozó napi kenyérfejadagja 25 dkg volt. A legnehezebb idők 1946 elején következtek: a mintegy 800 ezer felnőtt budapesti átlagos fejadagja nem érte el az 500 kalóriát. A kortársak között volt, aki úgy érezte: 1945-46 telén a feketézők mentették meg Budapestet az éhhaláltól. A helyzet később javulásnak indult, de még 1947-ben is csak békeidők szintjének felét érte el az élelmezés színvonala.

Krisztinaváros József Főherceg palotájától nézve. A kép jobb oldalán az Attila úti Petőfi Sándor Gimnázium épülete - további előtte-utána képek a fotóra kattintva!Forrás: Fortepan, Tuba Zoltán - Origo

A közlekedés helyreállításában nagyobb sikert értek el, hiszen ez – szemben a lakosság ellátásával – a szovjet hadsereg közvetlen érdeke is volt, ennek megfelelően az ország út- és vasúthálózatának kijavításában nagy szerepet játszottak a szovjet utászalakulatok. A kommunisták hamar meglátták a népszerűségszerzés lehetőségét: 1945 májusától Gerő Ernő töltötte be a közlekedési miniszteri posztot, aki ettől kezdve gyakran tűnt fel hidak és egyéb létesítmények avatásán. 1946 végéig a hidak közel felét helyreállították, a gépjárműállomány pedig már 1947-re elérte az 1938. év szintjét. A vasút helyreállítását segítették az amerikaiaktól kapott használt mozdonyok is, amelyeket a népnyelv csak Truman-mozdonyok néven emlegetett. A vasút 1948-ban már háború előtti színvonalán működött. A fővárosban a németek által a Dunába robbantott hidak újjáépítése országos jelentőségű szimbólum lett: először ideiglenes hidat építettek, majd 1946. augusztus 20-án átadták a forgalomnak a Szabadság hidat, amit 1948-ban a Margit híd, majd 1949-ben a Lánchíd követett.

A hároméves terv

Az élelmezés és a közlekedés helyreállítása, valamint az ipari termelés beindítása már 1945-től fogva összehangolt, erőteljes állami beavatkozást igényelt. A háborús időkben már megszokottá vált a gazdaság szigorú állami ellenőrzése, lényegében ez a politika folytatódott a háború utáni nehéz években is. Ehhez kapcsolódott még az is, hogy a politikai életben befolyást szerző baloldali pártok erőteljesen szorgalmazták az állami beavatkozás erősítését és a gazdaság tervezésének bevezetését. Ennek a gondolatnak a jegyében jöttek létre a gazdaság irányítását szolgáló szervezetek, mint például az Újjáépítési Minisztérium. A legnagyobb jelentősége az 1946 elejétől a kommunista Vas Zoltán vezetésével működő Gazdasági Főtanácsnak lett, ami rendeleteket adhatott ki, és lényegében a gazdaság legfőbb irányító szervezete lett.

A gazdaság beindulásának első jelei már 1946-ban érzékelhetőek voltak: fokozatosan egyre több gyár kapcsolódott be a termelésbe, az 1946/1947. gazdasági évben a gazdasági növekedés az előző év alacsony kiindulópontja miatt 20% volt. Mindez lehetővé tette az infláció leküzdését és a stabilizációt: 1946. augusztus 1-jén bevezették a forintot és a sok igazságtalanságot hozó új árrendszert. 1946-1947 folyamán megkezdődtek az államosítások is, ami tovább erősítette az állam jelenlétét a gazdaságban.

Már 1945-ben fölmerült egy, az ország egész újjáépítését keretbe foglaló terv, amit végül a Szociáldemokrata Párt és Kommunista Párt javaslatai alapján készítettek el. A hároméves terv 1947. augusztus 1-jén indult el, fő célja az ország gazdasági teljesítőképességének helyreállítása volt. A helyreállítás terveként azt a célt tűzték ki, hogy a nemzetgazdaság teljesítménye és az ország életszínvonala tervidőszak végére, 1949-re érje el az utolsó békeév, 1938 szintjét. A hároméves terv volt az első lépés a későbbi tervgazdaság irányába, ám ez még nélkülözte az ötvenes évek valóságtól elrugaszkodott, alapvetően mennyiségi szemléletét.

Az Erzsébet híd, előtérben a Döbrentei tér déli része - további előtte-utána képek a fotóra kattintva! Forrás: Fortepan, Tuba Zoltán - Origo

A hároméves tervben a legfontosabb szerepet az ipari beruházások kapták, 1947-1948-ban például a nemzeti jövedelem közel 10 százalékát tették ki. Az ipar helyreállításába fektetett hatalmas összegek meghozták eredményüket: 1948-ra az ipari teljesítmény elérte az 1938. év szintjét, 1949-re pedig meg is haladta azt. Ezzel párhuzamosan összességében az életszínvonal is közelítette a háború előtti időkét. A gazdaság belső szerkezete erősen átalakult: a nehézipar jelentősége megnőtt, míg a mezőgazdaságra – az ötéves tervekhez hasonlóan – már a hároméves terv is jóval kisebb összegeket szánt.

Az újjáépítésre jellemző gyors növekedés eredményeként 1949-re lényegében helyreállt és ismét működőképessé vált az ország gazdasága, a nemzeti jövedelem meg is haladta az 1938. évit. Ez a gazdaság azonban már egészen más volt: 1949-re már befejeződött az államosítás, vagyis az állam gazdasági szerepvállalása még nagyobb méreteket öltött, ami a diktatúra kiépülésével párhuzamosan megnyitotta a kaput az 1950-es évek tervutasításos rendszerének. Az újjáépítés azonban még sokáig folytatódott, hiszen a városok és falvak épületállományában esett károk helyreállítása még évtizedekig eltartott: Budapesten sok még a mai napig láthatóak a második világháborús golyónyomok a házak homlokzatain.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK