Teljesen új szemszögből magyarázzák a rákot

rák,rákdiagnosztika
Artwork of t-lymphocytes attacking cancer cells.
Vágólapra másolva!
Egy új elmélet szerint a ráksejtek olyanok, mint a biztonsági üzemmódba kapcsolt űrszondák. Ez két támadási felületet is kínál ellenük.
Vágólapra másolva!

Paul Davies fizikus az utóbbi években a rákbetegség eredetére próbál magyarázatot találni. Davies munkahelyén, az Arizonai Állami Egyetemen hét éve alakult meg egy fizikusokból és onkológusokból álló kutatócsoport. Az ötlet onnan jött, hogy egy másik tudományág képviselői még jobban rálátnak az egész problémára, így új ötleteket adhatnak az orvos-biológusoknak.

Osztódás biztonsági üzemmódban

A kozmológiai kutatásokban és az ismeretterjesztésben is igen aktív Davies nem tétlenkedett: három éve azzal állt elő, hogy a daganatok lehetnek a legősibb többsejtű állatok. Most pedig azt mondja, hogy a ráksejtek olyanok, mint a veszély esetén biztonsági üzemmódba kapcsoló űreszközök. Felfüggesztik minden magasabbrendű működésüket, és csak a túlélésre koncentrálnak. Az űrszondáknál ez a Földdel való kapcsolattartás erősítését jelenti, a sejtek esetében pedig azt, hogy kontroll nélkül osztódni kezdenek.

Ráksejteket (zöld) támadó fehérvérsejtek az erekben (illusztráció) Forrás: AFP

A sejteknek ez a képessége még az ősidőkből, a többsejtű lét előtti időszakból származik. Akkor csak az erőforrások szabtak határt az osztódásnak, de azzal nem kell törődni, hogy ez problémát okoz egy finoman összehangolt, különböző feladatokat ellátó sejtekből álló organizmusban.

Ma már a többsejtű szervezetek sejtjei csak korlátozottan, erős szabályozás alatt osztódhatnak. Davies szerint azonban akkor, amikor valamilyen károsító hatás éri a szervezetet, a sejtek visszatérnek ősi programjukhoz, miközben felhagynak feladataik ellátásával, és így alakulnak ki a daganatok.

Oxigén és kórokozók a ráksejtek ellen

Davies azt javasolja, hogy a ráksejteket oxigénkezeléssel és kórokozókkal támadják. Amikor ugyanis a rák megjelent a Földön – több száz millió éve -, akkor még kevesebb oxigén volt a légkörben. A ráksejtek ezért valószínűleg nem tűrik jól a magasabb oxigénszintet. Leukémia kezelésében már vannak ezt alátámasztó eredmények.

A másik támadási lehetőség Davies szerint az lehet, hogy gondosan kiválasztott kórokozókkal kezelik a rákbetegeket. A tumorsejtek ugyanis – mivel biztonsági üzemmódban vannak – nem képesek a kórokozók ellen olyan hatékonyan védkezni, mint az egészséges sejtek. Erre is vannak már példák állatkísérletekből.

Davies és munkatársai most genetikai bizonyítékokat keresnek elméletükre. Ha igazuk van, akkor a tumorsejtekben az ősi gének aktivizálódnak, és az újabb, magasabbrendű funkciók génjei elhallgatnak.