A berlini fal leomlása testközelből

A driver of a Trabant from East Germany passes a border checking point in Berlin, Germany, on the night of 09 November 1989. People on the side along the road cheer him and wave a German flag.

Vendégszerzőnk, Sajó Tamás művészettörténész huszonöt évvel ezelőtt véletlenül éppen ezen a napon látogatott el a szabadságát visszanyerő Berlinbe. Számára a Fal leomlása épp annyira személyes élmény, mint kelet-európai történelem.

Délután indultunk a Keletiből, hajnali három körül értünk Drezdába. Öt percnél többet nem állhattunk az állomáson, de a légkör hirtelen megváltozott, megtelt elektromossággal. A felszállókkal együtt különös hírek érkeztek, mondatfoszlányok szűrődtek be a folyosóról, keveset értettünk meg, s az is valószínűtlenül hangzott. Reggel hét óra tájban, ahogy az oszladozó ködben lassan araszoltunk a kelet-berlini külvárosokon át az Ostbahnhof felé, a töltésről lenézve látszott, hogy itt is, ott is hosszú sorok állnak – mint később megtudtuk, határátlépő papírért.

A pályaudvaron kifizettük a kisablaknál a szokásos tíz keletnémet márkát egy Zimmer Freiért, s kivillamosoztunk a megadott címre valahová Marzahn felé. A házigazdák azt mondták, kulcsot adnak, mert ők indulnak is mindjárt át, a fal túloldalára. Mi is oda készültünk, fotózni egyetemi előadásunkhoz, de már sokkal szívesebben maradtam volna a keleti oldalon, mert olyat láttam, amit azelőtt még soha:

keletnémeteket mosolyogni, és kedvesnek lenni egymással és velünk.

A friedrichstraßei S-Bahn-állomáson, az egyetlen engedélyezett határátkelőhelyen nem voltak már farkaskutyák, és a megszokott Gestapo-feelingnek sem volt semmi nyoma. Az NDK-sok számára fenntartott, máskor néptelen kapuk előtt kilométeres sorok álltak, de a külföldiek átjáróján keresztül gyorsan átjutottunk. Odaát már eufória tombolt. Egész Nyugat-Berlin egyetlen népünnepély volt, hangosbeszélők üdvözölték az érkezőket, pénzt és csomagokat osztogattak nekik, ismeretlenek ölelték át egymást, a tereken koncertek szóltak, tömegek vándoroltak ide-oda a városban, amelyet az idősebbek huszonnyolc éve, a velünk egykorúak pedig soha nem láttak.

Ölelkező pár az egyik megnyitott határátkelőnél 1989. november 10-én Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Dpa

Az NDK végnapjainak szervezetlenségére jellemző, hogy a határ megnyitása nemcsak Berlin lakóit, de még az ország vezetését is váratlanul érte. Voltaképpen egy tévedésről volt szó. Igaz, hogy a május óta tartó tüntetések hatására, és főként annak nyomására, hogy a prágai és varsói nyugatnémet követségek, majd szeptember 11-én Magyarország és november elején Csehszlovákia is megnyitotta a nyugati határokat az oda menekült keletnémetek előtt, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága november 7-én elhatározta, hogy korlátozott keretek között lehetővé teszi a kiutazást.

E tervezet egy változatát kapta kézhez Günter Schabowski kelet-berlini párttitkár közvetlenül azelőtt, hogy elindult volna a sajtókonferenciára, ahol az ő feladata volt beszámolni a KB ülésének határozatairól. Minthogy személyesen nem volt jelen a határozat megvitatásánál, és ideje sem volt már elolvasni a tervezetet, a nyugati újságírók kérdésére, miszerint terveznek-e könnyíteni a keletnémet állampolgárok kiutazásán, határozottan rávágta, hogy igen, nála van már a tervezet. Arra a kérdésre pedig, hogy ez mikor lép érvénybe, azt felelte: „ismereteim szerint azonnali hatállyal”.

Egy trabant halad át egy megnyitott berlini határátkelőn 1989. november 9-én Forrás: Picture-Alliance/AFP/Sven Simon

A tévéállomások által élőben közvetített bejelentés hírére tömegek indultak meg a berlini határátkelőkhöz. A határőrség – mint azt Matthias-Joachim Blochwitznek november 11. és december 22. között az érintett tisztekkel forgatott híres riportfilmjéből (Grenzdurchbruch 89) tudjuk – semmilyen központi utasítást nem kapott, s ezért egy darabig senkit nem engedett át, de amikor a tévé és rádió újra meg újra megismételte Schabowski bejelentését, minden átkelőhely parancsnoksága maga döntött a határ megnyitásáról.

Elsőként, fél tíztől a Bornholmer Straßénál engedték át a kiutazókat, de még egy ideig a visszatérésre nem jogosító pecséttel érvénytelenítve személyi igazolványukat. Éjfélig húszezer ember lépte át a nyugat-berlini határt. Schabowski tévedése, majd a parancsnokok önhatalmú döntéseinek sorozata visszafordíthatatlanná tette a helyzetet, s alapjában rendítette meg a követeléseket az utolsó pillanatig keményen elutasító kommunista párt hatalmát. Schabowskit rövidesen kizárták a pártból, de ez már nem változtatott sem az NDK, sem a fal sorsán. Egyre több határátkelőt nyitottak a falon, és egyre inkább eltűrték az engedély nélküli határátlépést, míg végül 1990. július 1-től a határellenőrzés hivatalosan is megszűnt.

Kelet- és nyugatnémet határőr virágot cserélnek (talán felesleges is megjegyeznünk: a bal oldalon álló úriember érkezett keletről) Forrás: Picture-Alliance/AFP/Sven Simon

A fal váratlan „leomlását” – ahogy emlegetni szokás, noha fizikai megsemmisülésére csak jóval később és fokozatosan került sor – akkor érthetjük meg igazán, ha párhuzamba állítjuk éppilyen váratlan felépítésével 1961. augusztus 13-ának éjszakáján. Az építés közvetlen előzménye ugyanaz volt, mint a leomlásé: a keletnémet állampolgárok, elsősorban a képzett szakemberek – például csak augusztus 12-én, a lezárás előtti napon 3190 személy – tömeges menekülése Nyugat-Berlinbe. A keletnémet vezetés már régóta szerette volna ennek a határok lezárásával útját állni, de Hruscsov szovjet pártfőtitkár hosszan nem egyezett bele.

A fal fizikai megsemmisülésére csak később és fokozatosan került sor - kalapácsok és pezsgő 1989. november 15-én Forrás: AFP/Gerard Malie

A fordulópontot az jelentette, amikor végül augusztus 3-án, az Ulbricht keletnémet főtitkárral való moszkvai megbeszélésen Hruscsov is a határok lezárását ítélte a legmegfelelőbb válasznak arra, hogy a nyugati hatalmak elutasították Nyugat-Berlin demilitarizálását és „szabad városnak” nyilvánítását, s egyúttal úgy vélte, hogy a nyugatiak sem fognak tiltakozni a status quo ilyenfajta egyértelművé tétele ellen – amiben igaza is lett. S ahogy a fal felépítésében, úgy leomlásában sem a keletnémet kormány volt a valódi cselekvő, hanem ismét a Szovjetunió, amely a peresztrojka jegyében kivonult a kelet-európai térségből, s a nyugati hatalmak, amelyeknek immár nem a status quo megőrzése, hanem a térség fölötti ellenőrzés átvétele állt érdekükben.

A fal leomlásának huszonötödik évfordulóján, november 7-től 10-ig Berlinben látványos rendezvénysorozatot tartanak sok száz helyszínen.

A szerző további írásai A Wang folyó versei blogon olvashatóak.