És mi úszik még a vízen? A bagoly!

bagoly úszik amerikai uhu
Amerikai uhu úszik a Michigan-tóban
Vágólapra másolva!
Egy amerikai madarász meglepő felvételt készített egy vízre szállni kényszerült bagolyról. A történet szerencsés véget ért.
Vágólapra másolva!

Az amerikai uhu (Bubo virginianus) az Újvilág egyik legnagyobb testű bagolyfaja, amelynek az egyedei megfigyelések szerint olykor belegázolnak a sekély vízbe, ha épp ott látnak valamilyen potenciális zsákmányt. Úszásra önszántukból nemigen vállalkoznak, erre a szegény uhura azonban két vándorsólyom támadt rá, és a Michigan-tó vízfelszínéig szorították.

A chicagói Loyola Park melletti partszakasznál a felvételt készítő Steve Spitzeren kívül több madarász is tanúja volt az eseményeknek, akik elkergették a vándorsólymokat, majd segítséget hívtak a bagoly kimentéséhez. A tökéletes pillangóúszást bemutató uhunak azonban a mentőcsapat érkezése előtt sikerült felszállnia.

A madarak testének átlagos sűrűsége jóval kisebb a vízénél, ami nem kis mértékben a tüdőhöz kapcsolódó légzsákjaiknak és üreges szekezetű csontjaiknak köszönhető, így egy vízbe esett madár esetében nem a közvetlen elmerülés jelenti a kockázatot, hanem inkább tollaik átázása, majd pedig a kihűlés. Vannak fajok, melyek nem tudják impregnálni tollaikat (például a récékkel ellentétben), mégis előszeretettel csobbannak rövid időre a vízbe - ilyenek a szomjukat oltó fecskék vagy a zsákmányára a víz alá is lebukó halászsas.