Lutri csupán, hogy ki lesz rákbeteg

Gyógyulj, Túl könnyen megy a leszokás? A tüdőrák tünete lehet!
Vágólapra másolva!
Legalábbis ezt állapította meg egy friss tanulmány, amelyik arra a következtetésre jut, hogy a rákos daganatok kétharmada ellen semmit sem tehetünk. 
Vágólapra másolva!

Ezeket a DNS-mutáció miatt keletkezett megbetegedéseket valójában nem a kártékony életmód hozza létre, csupán a pech - vélik a cikk szerzői.

A tekintélyes Science cikkéből ugyanakkor az is kiderül, hogy a legismertebb ráktípusok esetében

és a mértéktelen alkoholfogyasztás, tehát nem érdemes egészségtelen életmóddal tetézni a bajt.

A tüdőrákok esetében például ma már egyetlen kutató sem kérdőjelezi meg a közvetlen összefüggést a dohányzás és a megbetegedés között - olvasható a cikkben.

Nem ez az egyetlen út a tüdőrákhoz. thinkstockphotos.com

Szakértők szerint a rákos megbetegedések egy jelentős része, csaknem 40 százaléka megelőzhető lenne, ha életmódot váltanánk. Érdemes tehát lefogyni, abbahagyni a dohányzást és az alkoholfogyasztást. A maradék hatvan százalék ellen pedig úgysem tehetünk semmit – derül ki a tanulmányból.