Most sem sikerült visszanyerni a SpaceX hordozórakétájának hatóművét

Vágólapra másolva!
Ismét kudarcot vallott kedden a SpaceX amerikai magáncégnek az a kísérlete, hogy Dragon teherűrhajójuk felbocsátása után visszanyerjék a Falcon 9-es hordozórakéta első fokozatát - közölte Elon Musk, a társaság vezérigazgatója.
Vágólapra másolva!

"A hajtómű leszállt a(z Atlanti-óceánon várakozó) hajóra, de túlságosan brutálisan ahhoz, hogy túlélje" - írta Twitter-bejegyzésében Elon Musk.

Még senkinek sem sikerült

A hordozórakéták többszöri felhasználhatósága új fejezetet jelentene az űrrepülésben, de ilyen manőver eddig még senkinek nem sikerült.

A SpaceX a Dragon teherűrhajó januári indítását követően is sikeresen visszairányította a Falcon első fokozatát távirányítású tengeri platformjára, de a vezérsík hibája miatt a becsapódás túlságosan erős volt, és a hordozóeszköz darabjaira tört.