Hagymasejtekből készítettek mesterséges izomszövetet

Vágólapra másolva!
Aranyozott hagymasejtekből készítettek mesterséges izomszövetet tajvani kutatók.
Vágólapra másolva!

A Tajvani Nemzeti Egyetem gépészeti tanszékének professzora, Si Ven-pin vezette kutatócsoport az első hagymasejtalapú izomzat prototípusát a hagyma külső héja alatti felhámsejtek vékony, átlátszó rétegéből készítette - olvasható az Applied Physics Letters, az amerikai Fizikai Kutatóintézet folyóiratában közzétett tanulmányukban.

Így készült

Ez az első olyan mesterséges izom, amely képes megfeszülni, összehúzódni, különböző irányban elhajolni attól függően, hogy mekkora feszültséget vezetnek bele. A kutatók korábban már próbálkoztak mesterséges izomzatot létrehozni különféle polimerekből, ezek képesek voltak összehúzódásra és megfeszülésre, de nem voltak képesek hajlásra.

A tajvani szakemberek a felhámsejteket fagyasztva szárították, hogy kivonják belőlük a hemicellulózt, egy fehérjét, amely a sejtfalat merevvé teszi. Majd bevonták arannyal és feszültség alá helyezték. Attól függően, hogy mekkora volt a feszültség, összehúzódtak vagy megnyúltak a hagymasejtek, úgy, mint az izom. Amikor a sejtek összehúzódtak vagy megnyúltak, a sejtek teljes hossza képes volt a hajlásra.

Inspiráló középiskolás évek

"Az arany elektródák és a hagymaizomzat is biokompatibilis anyag, így ezt a technológiát felhasználhatjuk orvosbiológiai beavatkozásokra" - mondta Si professzor a Los Angeles Times című amerikai napilapnak. Si szerint az ilyen mesterséges izomzatot a jövőben felhasználhatják a robotok építésében.

Csen Csien-csun, a kutatócsoport tagja a CNA tajvani hírügynökségnek elmondta, hogy a hagymasejtek felhasználásának ötlete a mesterséges izom megalkotásához még abból az időből ered, amikor középiskolás éveiben hagymasejteket vizsgált mikroszkóp alatt.