Homer Simpson befolyásolta a tudományt

Homer Simpson
Vágólapra másolva!
Homer Simpson nem volt neurológus, de talán valami fogalma lehetett arról, hogyan működik az agy. A Simpson család egyik epizódjában egy ezzel kapcsolatos témát boncolgattak az alkotók, amely megihlette a kutatókat is.
Vágólapra másolva!

"Minden alkalommal, amikor valami újat tanulok, olyan, mintha kilöknék néhány régi dolgot az agyamból” – mondta Marge-nak Homer. "Emlékszel, amikor beiratkoztam egy otthoni borászati ​​tanfolyamra, és azután elfelejtettem hogyan kell vezetni?"

Ha emlékezünk, felejtünk is?

Nem csupán ez a párbeszéd vitte rá a kutatókat arra, hogy megfigyeljék a „Homer Simpson-effektust”. Az általuk végzett funkcionális MRI vizsgálatok (fMRI) a viselkedési tesztekkel együtt azt bizonyítják, hogy a vizuális emlékek visszakeresése a hozzá kapcsolódó emléknyomok feledését okozhatja. A tanulmány a Nature Neuroscience folyóiratban jelent meg, amely szerint az „emlékezési törvény” hátráltatja a hasonló, múltbéli tapasztalatok felidézését. Erre a feltételezésre egészen ez idáig nem sikerült bizonyítékot találni, mivel az fMRI által nehéz volt különbséget tenni a társított minták agyi működése és a kapcsolódó emlékek között.

A kutatók bizonyítékokat kerestek az "emlékezési törvényre" Forrás: Flickr.com

Egy új tanulmányban a kutatók huszonnégy egészséges résztvevőt toboroztak össze, akiknek vizuális memória feladatot adtak. Több szót mutattak nekik, amelyekhez képpárokat - többek között Marilyn Monroe-t és egy kalapot is - társítottak. Ezután a kutatók szelektív visszakeresési feladattal szkennelték a résztvevők agyát, miközben azok újra láttak a korábbi szavak közül néhányat, és jelezniük kellett az első képet, amellyel társították azokat.

Huszonnégy önkéntesen vizsgálták

A kutatók kíváncsiak voltak arra, hogy a résztvevők később ismét képesek-e felidézni az összes általuk látott képet, de nem tudták. Azt feltételezték, hogy a kulcsszavak újra aktivizálják a hozzájuk kapcsolódó mindkét képet, és azt jósolták, hogy az egyik kép felidézése aktivál egy gátló mechanizmust, amely aktívan csökkenheti a másik, kompetitív képpel kapocsolatos emléket.

Ennek tesztelésére még egyszer megvizsgálták az önkéntesek agyát és közben a korábban mutatott képek egyik felét láthatták összekeverve hasonló témájú felvételekkel. Az fMRI adatokat egy erre speciálisan kialakított szoftver elemezte, amely szerint a résztvevő alanyok agyi aktivitást mutattak néhány kép esetében, valamint párosítani is tudták őket hasonlókkal.

A kutatók fMRI segítségével végezték a vizsgálatokat Forrás: Wikimedia Commons

A korábbi vizsgálatok adatainak elemzése megerősítette a kutatók elméletét. A visszakeresési feladat közben a szavak jelentek meg először a résztvevők agyában, arra kényszerítve őket, hogy felidézzék a képeket és megerősítsék magukban az emlékeket. Az agy prefrontális kérgének megvizsgálása alapján a reakció egyes részeit az ellenőrzési mechanizmusnak tudták be, amely észleli és elnyomja a zavaró emlékeket.

A memória visszakeresési feladatokkor ezen a részen fokozatosan csökkentek az ismétlődő szavak, feltehetően azért, mert az emlékek minden alkalommal felerősödtek, és elnyomták a konkurens memóriát. A kutatók szerint az eredmények alapján a jelenség egy adaptív mechanizmus lehet, amelyet akár a skizofréniában vagy a figyelemhiányos hiperaktív-zavarok esetében is tudnának alkalmazni, ezáltal is jobban megértve azon állapotok folyamatát.