A munkanélküli emberek többet hallucinálnak

skizofrénia illusztráció
Vágólapra másolva!
Húsz emberből egy már biztosan tapasztalt hallucinációt úgy, hogy nem fogyasztott előtte kábítószert vagy alkoholt és nem is gyászol – állítja egy erről készült új tanulmány.  
Vágólapra másolva!

A kutatók több mint 31 000 mentális problémában szenvedő embert elemeztek a világ 18 országában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megbízásából. A résztvevőket megkérdezték, hogy hallott, látott vagy tapasztalt-e olyan dolgokat, amelyek nem léteznek (azaz téveszméket). A kutatók a pszichotikus rendellenességgel – például mániás depresszióval, hallucinációval vagy skizofréniával – küzdő betegeket nem vették bele a tanulmányba, mivel szerintük a téveszmék nem mindig vannak összefüggésbe az ilyen súlyos betegségekkel.

Bárkinél előfordulhat

"Korábban úgy véltük, hogy csak azok hallhatnak pszichotikus hangokat, akiknél jellemzőek a téveszmék, de most már tudjuk, hogy az egészséges embereknél is bármikor előfordulhatnak" – mondta Dr. John McGrath, a tanulmány társszerzője (Queensland Brain Institute).

A hallucináció még az egészséges emberekkel is előfordulhat Forrás: Wikimedia Commons

A megkérdezettek közel 6 százaléka azt mondta, hogy legalább egyszer tapasztalt hallucinációt vagy valamilyen érzéki csalódást élete során.

A válaszok alapján gyakrabban fordultak elő hallucinációk, mint a téveszmék, míg előbbit a megkérdezettek 5 százaléka, utóbbit csupán 1 százalékuk élte már át legalább egyszer.

- mondta McGrath.

A nőknél gyakoribb eset

A tanulmányban résztvevő nőkről kiderült, hogy esetükben valamennyivel többször fordultak már elő pszichotikus élmények, mint a férfiaknál. A megkérdezett nők 6,6 százalékának, míg a férfiak 5 százalékának voltak korábban ilyen jellegű tapasztalataik. A tanulmány szerint a nem házas, valamint a munkanélküliek esetében fordultak elő többször ezek az „élmények”, szemben a házasokkal és a dolgozókkal. A National Institutes of Health (NIH) szerint bizonyos esetekben normális dolog a hallucinálás. Ha valakinek egy ismerőse vagy rokona meghal a gyász és a halál feldolgozásának bizonyos módja is lehet az, ha az elhunytat hallani vagy látni véli azután.

A kutatók szerint a gyász miatti hallucinálás nem szokatlan jelenség (a kép illusztráció) Forrás: Wikimedia Commons

Összefüggések sorozata

Dr. Alan Manevitz klinikai pszichiáter tapasztalatai szerint számos pszichiátriai és orvosi eset köthető a hallucinációkhoz és téveszmékhez. Ezek magukba foglalják a személyiségi rendellenességeket, az epilepsziát és bizonyos fertőző betegségeket is. A nők szülés után is tapasztalhatnak pszichózist (vagy pszichotikus tüneteket), mely akár hallucináció is lehet – mondta az orvos. Javasolja, hogy ha valaki ilyet észlel, vizsgáltassa meg magát, így adott esetben a súlyos következmények is kiderülhetnek vagy kizárhatóak.

A pszichiáter szerint több pszichiátriai eset is összefüggésben áll a hallucinációval Forrás: Flickr/Joe Skinner Photography

Ma hallucinál, holnap már nem

Manevitz elmondása szerint a tanulmányban pont ezeknek az eseteknek a bevonásával derült volna ki, hogy

egyesek pszichotikus zavarai nincsenek diagnosztizálva.

Nem utolsó sorban az alkohol- és a drogfogyasztás is többeknél hallucinálást idéz elő, azonban ez csak a hatásuk alatt történt meg, másnap már nem. A kutatók arra törekednek, hogy a jövőben rájöjjenek az állapotok közötti összefüggésekre. „Meg kell értenünk, hogy egyeseknél miért ideiglenes, néhány embernél pedig miért állandó ez az állapot. Ha ezt kiderítjük, az eredményekkel pontosan meg tudjuk majd határozni, hogy mely mechanizmus okozza a hallucinálást – mondta McGrath.