Majdnem egymillió dollárért adták el a Nobel-díjat

Leon Lederman
Vágólapra másolva!
Leon Lederman nyugdíjazott amerikai kísérleti részecskefizikus 1988-ban kapott Nobel-díja 765 ezer dollárért (216 millió forint) kelt el egy Los Angeles-i árverésen.
Vágólapra másolva!

Ez a negyedik legmagasabb összeg, amelyet valaha Nobel-díjért fizettek. Az érme kikiáltási ára 325 ezer dollár volt.

Leon Lederman Nobel-díja több mint háromnegyed millió dollárért kelt el Forrás: Wikimedia Commons

Részecskefizikáért kapta a díjat

A ma 92 éves Lederman két másik tudóssal megosztva kapta az 1988-as fizikai Nobel-díjat egy szubatomi részecske, a müon-neutrínó felfedezéséért.

Nem ez volt az első aukcióra bocsájtott Nobel

Leon Lederman végzős diákként a Columbia Egyetemen, 1949-ben Forrás: Columbia Egyetem

A Nate D. Sanders aukciósház idén már két másik Nobel-érmét is elárverezett. Februárban több mint 390 ezer dollárért cserélt gazdát az 1985-ben elhunyt orosz származású amerikai közgazdász, Simon Kuznets 1971-es Nobel-díja. Heinrich Wieland 1927-es kémiai Nobel-díja 395 ezer dollárért kelt el áprilisban. Mindkét érmét a tudósok leszármazottai bocsátották árverésre.

Eddig tíz díjat adtak tovább

Laura Yntema, az aukciósház munkatársa szerint a mostani a második Nobel-érme, amelyet élő díjazott ajánlott fel árverésre, és mostanáig mindössze tíz Nobel-díj cserélt gazdát aukción.

A legmagasabb áron, 4,75 millió dollárért James Watsonnak, a DNS kettős spirálja társfelfedezőjének Nobel-díja kelt el tavaly, ám az orosz vásárló rögtön visszaadta Watsonnak a Nobel-érmét, mondván az kizárólag őt illeti meg.