Kiderült, hogy kik lesznek az űrtaxik első utasai

Spacex
Spacex - FALCON 9 ORBCOMM LAUNCH
Vágólapra másolva!
A NASA kiválasztotta, hogy kik juthatnak fel elsőként a Nemzetközi Űrállomásra az asztronauták szállítására is alkalmas kereskedelmi űrhajókkal.
Vágólapra másolva!

Charles Bolden, az űrhivatal igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján megnevezte azt a négy veterán űrhajóst, akik a tervek szerint 2017-ben elsőként juthatnak fel a Nemzetközi Űrállomásra (ISS-re) az amerikai SpaceX és Boeing magánvállalatok által kifejlesztett "űrtaxikkal".

A kiválasztott űrhajósok között három férfi és egy nő van: Robert Behnken és Eric Boe a légierő, Douglas Hurley a tengerészgyalogság, Sunita Williams pedig a haditengerészet kötelékében szolgál.

Az asztronauták mindegyike 44 és 50 év közötti, összesen több mint négyszáz napot töltöttek a világűrben.

- közölte Bolden.

Forrás: Spacex

Vállalatok versenye

A NASA 2011-ben kivonta a forgalomból kiöregedett űrsiklóflottáját, ezért most, az általa támogatott magánűrhajók elkészültéig orosz Szojuz űrhajókkal küld fel űrhajósokat a Föld körül 320 kilométeres magasságban keringő ISS-re, fejenként csaknem 76 millió dollárért.

Az Egyesült Államok azt szeretné,

ha legkésőbb 2017-ig magáncégek fejlesztenének ki "űrtaxikat",

a NASA-űrhajósok szállításáért elsősorban két amerikai vállalat verseng: a SpaceX és a hivatal régi szerződéses partnere, a Boeing. Előbbi 2,6, utóbbi pedig 4,2 milliárd dollárt kapott az űrhajósok szállítására is alkalmas kapszula kifejlesztésére.