Augusztus előtt nem szállhat fel a Solar Impulse 2

Solar Impulse
Sebességtesztre készülődik a Solar Impulse csapat Abu-Dzabiban
Vágólapra másolva!
Augusztus előtt már nem szállhat fel a hő okozta károk miatt a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, mely július 3-án érkezett Hawaiira, miután leszállás nélkül, 118 óra alatt tette meg több mint 8000 kilométeres útját Japánból a csendes-óceáni szigetre.
Vágólapra másolva!

A gép körül dolgozó szakemberek elmondták, hogy az elemek már a világ körüli repülés Japán-Hawaii szakaszának első napján túlhevültek. A csapat egész úton figyelemmel kísérte a helyzetet, a hőmérsékletet azonban nem tudták csökkenteni.

Phoenix a következő állomás

A szakemberek a Solar Impulse 2 meghibásodott elemeinek cseréjén és javításán dolgoznak, ezért a repülő

augusztus elejéig nem indulhat el következő úti célja, az amerikai Phoenix felé.

Sikerült a rekord

A Japán-Hawaii szakasz megtételével a Solar Impulse 2 és pilótája, a 62 éves svájci André Borschberg megdöntötte a leszállás nélküli leghosszabb szóló utazás rekordját. A világ körüli repülés célja, hogy rávilágítson a megújuló energiák jelentőségére.

Sebességtesztre készülődik a Solar Impulse csapat Abu-Dzabiban Forrás: © Solar Impulse

Kritikus az időjárás

A repülőgép, a 62 éves Borschberggel a pilótafülkében, Japánból indult Hawaiira egy hónapnyi kényszerpihenő után – a rossz időjárási viszonyok és a szárny meghibásodása okozta a késést. A rossz idő komoly kihívást jelent a gép számára, ugyanis a jármű nem bírja az esőt, a légörvényt és az erős szeleket. A felhők közti navigálás pedig extra energiát igényel. A 120 órás út közben a pilóta húszperces szüneteket tartott, ez idő alatt jógázott és meditált.