Kilencéves kisfiú fedezett fel új kockamedúzafajt Ausztráliában

Kockamedúza
Vágólapra másolva!
A világ egyik legveszélyesebb mérgű állataként számon tartott kockamedúza eddig ismeretlen fajaként azonosították ausztrál szakemberek azt az apró tengeri lényt, amelyet egy kilencéves kisfiú talált a kelet-ausztráliai Gold Coast egyik csatornájában.
Vágólapra másolva!

Ifjú felfedezője, Saxon Thomas után Chiropsella saxoninak keresztelt állat, amelyet törpe kockamedúzaként is emlegetnek, nagyjából két és fél centiméter hosszú. „Ez egy nagyon pici lény, és ahhoz képest, hogy medúza, még aranyos is” - mondta Lisa-Ann Gershwin, a Queenslandi Múzeum medúzaszakértője.

Olyan kicsi, hogy nem halálos a csípése

Gershwin szerint nincs okuk feltételezni, hogy a Thomas által 2013-ban felfedezett medúza halálos veszélyt jelent, mivel testmérete miatt a csípése is elhanyagolható lehet. Hozzátette:

A halálos veszélyt jelentő fajok követhetik

A szakember ugyanakkor rámutatott: a törpe kockamedúza jelenléte arra utalhat, hogy a normális körülmények között az észak-ausztráliai vizekben előforduló nagyobb, halálos veszélyt jelentő kockamedúzák mozgásban vannak.

A kis Chiropsella Saxoni olyan apró, hogy csípése az emberre valószínűleg nem halálos Forrás: Marine Biological Association of the United Kingdom

Közel jöhet a partokhoz

„Ennek a fajnak az ökológiája a jelek szerint hasonlít a halálos mérgű kockamedúzájéhoz."

Ha a törpe kockamedúza képes megélni és boldogulni a Gold Coast-i és Sunshine Coast-i csatornákban, az nagy eséllyel jelentheti, hogy ez a halálosabb rokonnak sem jelent problémát

- fejtette ki Gershwin. A halálos veszélyt jelentő kockamedúzák a nagyjából 1400 kilométerrel arrébb hullámzó vizekben szoktak előfordulni, elsősorban november és május között.

A törpe kockamedúza "nagytestvére" rendkívül veszélyes az emberre Forrás: Wikipedia

Fokozottan veszélyes az emberre

A kockamedúza csápjai akár a három métert is elérhetik, csípésük olyan kínzó fájdalmat okoz, hogy az áldozatok többsége először sokkot kap, majd belefullad a vízbe. Akik mégis kijutnak a partra, azokkal általában az állat halálos mérge végez, amely azonnal megtámadja a szívet és az idegrendszert.