A zebrák csíkjai nem zavarják össze a ragadozókat

Kruger Nemzeti Park
Africa, South Africa, Mpumalanga province (Eastern Transvaal), Sabi Sand Game Reserve, Savanna Private Game Reserve, zebras (Equus burchellii)
Vágólapra másolva!
Eddig úgy hitték, hogy a zebráknak előnyt jelent a csíkozásuk, ha nagyobb tömegben vonulnak – most kiderült, hogy a ragadozókat egyáltalán nem téveszti meg a furcsa mintázat.
Vágólapra másolva!

A józan paraszti ész azt diktálná, hogy a zebrák élénk, feltűnő, kontrasztos csíkozása éppen hogy felhívja a ragadozók figyelmét. Eddig azonban úgy vélték, hogy az állatok nagy tömegben a mozgásukkal összezavarják a préda után leső ragadozókat, amelyek emiatt nem tudják megállapítani, pontosan merre és milyen tempóban tartanak a zebrák.

Termeszdombon legelésző zebrák (Equus quagga) a kenyai Masai Mara parkban Forrás: Robert M. Pringle

A világháborúban is használták

Ezt a fajta álcázási módszert alkalmazták az első és második világháború hadihajóin, amelyeket kontrasztos geometrikus mintázatúra festettek, így

az ellenfél nehezebben állapította meg, hogy pontosan milyen távolságra van a célpont, milyen irányba tart és milyen gyorsan.

Mégsem zavarják össze a ragadozókat a csíkok

A zebráknál azonban úgy tűnik, nem ez a helyzet: a Frontiers in Zoology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint

a ragadozókat korántsem zavarják annyira össze a csíkok, mint korábban feltételezték.

Egy kísérlet során számítógépes játékokban az alanyok többször találták el a tömegben mozgó, csíkos ruházatú célpontokat, mint a sima szürke ruházatban rejtőző alakokat – ez pedig cáfolja azt a feltételezést, hogy a csíkok összezavarják a prédát kereső ragadozót.

Kiderült, hogy a zebrák mintázata mégsem segíthet nekik összezavarni a ragadozókat Forrás: Photononstop/Emilie Chaix

A függőleges csíkokat könnyebben látják

– mondta el Anna Hughes, a Cambridge-i Egyetem kutatója a kísérletről. – „Semmiféle előnyt nem fedeztünk fel a csíkok esetében akkor, ha egyszerre több célpontot figyeltünk meg, annak ellenére, hogy korábban nem ezt feltételeztük."

60 ember tesztelte a módszert

A kísérletben 60 ember tesztelte, hogy a különböző csíkminták milyen hatást gyakorolnak a célzás pontosságára. Érintőképernyő segítségével kellett elkapniuk az "áldozatukat" mind egyesével, mind tömegben. Amennyiben egyedülálló célpontról volt szó,

a függőleges csíkozású célpontokat könnyebb volt elkapniuk, mint bármilyen más mintázatút és színűt.

Az egyszerre több célpontot felvonultató kísérletben a csíkok elhelyezkedése és színe nem számított, minden esetben könnyebben ejtették el őket a kísérlet résztvevői, mint a homogén szürke ruházatot viselőket.

A kutatók most azt vizsgálják, hogy a ragadozók látása is szerepet játszhat-e a csíkok kialakulásában Forrás: AFP

A ragadozók látása is szerepet játszhat

„A mozgás csak az egyik része a jelenségnek. A különféle csíkozási irányok különböző célokkal fejlődhettek ki. Most azt kell megfigyelnünk, hogy a színek, a csíkok vastagsága és a ragadozók látása szerepet játszik-e a folyamatban” – mondta el Hughes.