Szabadalmaztatták az egyik első űrliftet

űrlift
Az űrlift tetején kilátó lenne, és innen indulhatnának az űrrepülőgépek
Vágólapra másolva!
Az űr felfedezése anélkül, hogy valójában elhagynánk a földet, rendkívül csábító gondolat. Többek közt ezt az álmot kívánják megvalósítani az űrliftek, azaz az óriás tornyok vagy kábelek, amelyek felviszik az embert az űrbe. Ennek egyik első tervét szabadalmaztatta egy kanadai vállalat.
Vágólapra másolva!

Az űrlifteken dolgozó kutatók olyan anyagokon és terveken gondolkodnak, amelyek a rakétatechnika alternatívájaként teszik lehetővé az űrbe jutást. A jövő héten Seattle-ben megrendezendő Űrlift Konferencia 2015 is azt jelzi, hogy egyre közelebb kerül a gyakorlati megvalósítás lehetősége.

Mi az űrlift?

Úgy képzeljük el az űrliftet, mint

egy pályát, amelyen elektromos járművek, úgynevezett mászó- vagy kúszókabinok tudnak felfelé és lefelé haladni,

mintegy 10 tonna hasznos terhet szállítva – olvasható a The Spaceward Foundation honlapján.

A Thoth Technology által szabadalmaztatott űrlift fantáziarajza Forrás: Thoth Technology

– teszik még hozzá a szakemberek.

Most egy kanadai cég, az ontarióbeli Thoth Technology szabadalmaztatta az Egyesült Államokban az űrliftjét.

Űrkikötőként is működhetne

A szerkezet 20 kilométerre emelkedik a földfelszín fölé.

A mérnökök szerint a technikával a hagyományos rakéta üzemanyagának 30 százalékát lehetne megtakarítani. Az űrhajókat és az embereket az atmoszféra olyan magasságába lehetne vele emelni, ahol már kevesebb energia szükséges a kilövéshez.

A GCR (Global Construction Review) News úgy írja le, hogy a szerkezet egy szabadon álló űrtorony, amelyet nagy nyomású gáz tart mereven.

Az űrlift tetején kilátó lenne, és innen indulhatnának az űrrepülőgépek és az űrhajók Forrás: Thoth Technology

„A szabadalom azt mondja, hogy a liftet akár 200 kilométeres magasság elérésére is át lehet mértezni, de ez némileg olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy a bankszámláját átméretezheti 1 milliárd dollár elérésére – ami technikailag igaz, de a megvalósítás elég nehéz lehet” – mondta Charlie Sorrel, a Fast Company magazin munkatársa.

A technológia nagy része már megvan

„A Thoth olyan technológiát használna, amelynek nagy része már rendelkezésre áll (legalábbis az építmény elkészítéséhez)” – mondta David Wagner, az Information Week szakírója.

A csövek sokkal könnyebbek és engedékenyebbek, mint a modern építőanyagok, és a hélium segítene a szerkezet magasban tartásában.”

– mondta Brendan Quine, feltaláló és a Yorki Egyetem mérnökprofesszora.